Gratulálok

CriticalGirl•  2012. december 2. 17:09

 

Amint kiléptem az iskola kapuján megcsapott valami isteni, frissítő illat. Igazából benzinszag volt, de nem számított. Kijutottam. Péntek. Pihi.
Valójában nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, csak hagytam, hogy átjárja testemet a tüdőmbe tóduló mérgező gáz. Pár lépéssel odább egy kisebb csoport ácsorgott. Kis, fehér, bűzölgő rudacska kezeikben, élvezettel szívogatták a függőség első lépcsőfokából faragott fegyvert, amit élével – leginkább – önmaguk felé fordítottak.

Szívem szerint odaléptem volna és kitéptem volna a kezükből egytől egyig. Hazudok… magamnak is. Én is oda akartam menni, rá akartam gyújtani. Nem tettem, pedig voltak ilyen napok, hogy a fáradtság vette át az irányítást elgyengült testemen és ilyenkor már minden mindegy volt. Rombolni akartam – legtöbbször magamat, s mégis inkább valami mást ért el öklöm, vagy csak szimplán a szavaimmal tettem visszafordíthatatlan károkat. Megesik. Mondjuk legalább sosem gyújtottam rá.

Mikor hazazuhantam, összekotortam valami tegnapi maradékot. Be a mikróba. A halk zúgás lassan bekúszott a fejembe és rezgésbe hozta szerveim. De nem esett jól a vibrálás. Ilyenkor semmi sem jó. Még mielőtt fogtam volna, és földhöz vágtam volna a gépet, nagy levegőt vettem, lenyeltem a kitörni készülő haragot, ordítást és talán valami könnyszerű szenvedést is és töltöttem egy pohár vizet. Kést, villát vettem elő. A fiókban hangosan zörrentek össze hirtelen mozdulataimtól az evőeszközök. Megriadtak.
Három, Kettő, Egy… Mielőtt megszólalhatott volna az az idegesítő csipogás, feltéptem a mikró ajtaját, s kirántottam belőle a tányért. A forró kaja a kezemre fröccsent és én egy hangos káromkodás közepette levágtam az asztalra a tányért.

A kutya halkan nyüszíteni kezdett a sarokban. Csendesen elsomfordált az ajtóba – bánatosan nézett rám – majdnem meglágyította a szívem. Kiengedtem, ő elrohant.

Kés, villa a kézbe, tányér szintúgy, ledobtam magam a tv elé a fotelbe, mellettem már halkan berregett gépemben a winchester – az egyetlen, ami tényleg képes egy kis mosolyt csalni az arcomra egy-egy rossz napon.
A böngészőben felvillant a facebook – a „közösségi” oldal… és a tumblr – ami sokkal inkább egy közösséget formáló mikroblog rendszer. Informatikusnak készülök.

Idegesítő, értelmetlen baromságokkal volt tele a falam.  – Itt mindenki mindent elhisz? Birkák születnek ma már csak?
Idegesen bezártam az oldalt, közben bekapcsoltam a tv-t és kerestem valami jelentéktelent. Találtam is egy agyzsibbasztásra tökéletesen alkalmas sorozatot. Őszintén szólva nem tudnám megmondani, mi volt az, miről szólt, kik voltak benne. Ha nem ma élnék, megkockáztatnám, hogy akár fekete-fehér is lehetett volna. Ma már nincsenek ilyenek…

A tumblr-ön végiggörgetve meglestem, miket írtak mások, amíg nem voltam ott. Péntek, vagy pornó-péntek, ahogy itt emlegetjük.
Okkal kapta ezt a nevet a nap. Az iskola, munka végeztével az emberek a hétvégét megünnepelendő mindenféle erotikus, vagy csupán vadul – már-már gusztustalanul – kiéhezett szex-jelenetekkel bombázták blogjukat. Mindenkiből kitört ilyenkor az állat. Sokszor negatív értelemben is.
Ekkortájt megnőtt a gyűlölködő anonim üzenetek száma, ahogy a pengék és egyéb véres képeké is. Általában fogtam magam és végigrágtam, melyek mögött van valós félelem, fájdalom, s fordítottam rájuk egy kis időt. De ez egy ilyen nap volt… Nem érdekelt.

Néhol díszelgett egy-egy sötétebb folt a nappali falán. Egykor pókok, szúnyogok, vagy legyek voltak. Mára már mintegy tapétaként vannak jelen a nappali és a legtöbb közös tér falain. Vállmagasságban volt a zöme, és a megmászásra alkalmas bútorok felett is; egész a plafonig húzódtak a foltok.

A kaja kihűlt mellettem a tányéron. A gyomromban kavargó érzelmek és undor legyőzték az éhséget. Egy falat sem ment le a torkomon. A család többi tagja munkában, vagy iskolában volt. Felkaptam a jegyzetfüzetem, a tolltartóm, besüllyesztettem a táskámba a Pilinszky kötet mellé. Kabát fel, cipő a lábon. Lámpa le, ajtó be.
A kulcs felháborodottan fordult túl gyorsan mozgó kezemben. Szinte elrohantam. A kapu rozsdásodó zárja csak jobban feldühített. Nem akartam ott lenni és egy ilyen semmiség tartott mégis vissza.

A sötétedő utcák valahogy megnyugtattak. Nem féltem. Fél hét felé járhatott, az idő hűlni kezdett, s gyors lépteim valamilyen törtető királynővé varázsoltak. Sem a hideg, sem a veszélyes környék nem gátolt. Mögöttem elsuhant egy autó – épp időben léptem fel a járdára. Nem számít, hogy mikor leléptem még sehol sem volt. Erre ez megszokott.

Az emberek maguk elé meredve caplattak hazafelé a munkából. Csak a kocsmából szűrődött ki némi keserű öröm, némi nyugtalan nevetés és bizonytalan békeszerű feszültség.
Az ablakon bepillantva megláttam tanárom. Neki sem könnyű. Ahogy eltűnt szájában a színtelen folyadék, lecsapta a poharat az asztalra. Arca eltorzult, kirohant belőle egy sóhaj, majd elcsendesedett. Törzsvendég volt. Ilyenek ezek a péntekek.

Szeretem nézni az embereket. Valahol olyan vicces. Nem volt jellemző, hogy megnézzünk másokat – nem is illendő, mint tudjuk -, de én szeretek a szemükbe nézni és mosolyogni. Persze nem ilyenkor…

A korzóra leérve felsétáltam a töltésre. Körülnéztem. Még nem volt meg a békém. Talán rossz irányba indultam. Sosem a korzó volt az alkalmas hely, ha az ember csendre és megnyugvásra vágyott. Sem ihletet, sem izgalmat nem adott… talán inkább csak csalódottságot.

A sétány kavicsai közt botorkálva nézelődtem némi ihletforrás után, mikor megláttam egy csapat 13 éves kislányt rövidszoknyában, kimaszkolt, élettelen arccal, üres, alkoholba fojtott tekintettel. A földön vergődött egyikük hisztérikusan nevetve. Kezéből épp egy – barátnőnek éppen nem mondható – csitri csavarta ki a vodkásüveget. Mellesleg valami márkátlan szemét volt. Mondjuk… kár is beléjük. Az a másik is meghúzta az üveget, az kiürült, s a kislány eldobta azt a Duna felé. A részegségtől és az egészségtelen fogyókúráktól gyenge kézből az üveg kibicsaklott és a sétány betonpárkányán ripityára tört. Legalább 10 centit repülhetett.
A földön fekvőt ekkor épp felsegítette egy fiú. Tizenhat éves lehetett – biztos, hogy nem több. A lány alkoholtól bűzös szája megközelítette – a fiú arca eltorzult, leültette a lányt, aki amint érezte a stabil betont maga alatt hátrafordult a Duna és a lejtől felé és testén végigfutott egy undorító görcs.
Miután terhe kirohant belőle, visszafordult, felült. A fiú mellé ült, átkarolta, s mindketten elcsendesedtek.
Barinője ekkor a földre zuhant és heves rángatózásba kezdett teste – később megtudtam, több csontja is eltört. A barátnak közel sem mondható felelősségtől duzzadó tinitábor csak állt, s nem tudta, mit kezdjen a helyzettel.

Eközben a hirtelen kezembe került telefonom kijelzőjén megjelent a 104-es szám és már mondtam is, hogy hova és miért jöjjenek. Odaléptem a társasághoz, helyet csináltam. Pulóver került a lány feje alá, stabil oldalfekvés. A test megállt.
Az óvodás-kör még mindig csak pislogott. Kivéve az a fiú. Övé volt a pulóver. Hozott a közeli étteremből egy üveg vizet (fél litert 700Ft-ért). A mentő szirénája kicsit felrázta a társaságot. Elfutottak.

Gratulálok

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

CriticalGirl2013. január 18. 17:51

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastál. Annak meg külön örülök, hogy tetszett is! :)
Hogy őszinte legyek, nem történt meg, de megtörténhetett volna, és ez szomorú.
Na, ha másra nem is volt jó, de legalább a cigid felét elnyomtad! :D
Köszönöm, hogy olvastál :)

Kata

mariaduval2012. december 12. 20:23

Kedves Kata!
Én is gratulálok, csakhogy én neked, amiért ezt az -erősen gyanítom- megtörtént esetet így leírtad! Tetszik a bevezetés!
A történet...?! Nos igen! Az elszomorító! (írom ezt egy égő cigivel a kezemben! :D )
A minap a facebook-on egy ismerős kiscsaj ezt írta:
''-Bírom mikor 11 éves kiscsitrik verik magukat a péntek esti bulira!'' -megjegyzem e bejegyzés közzétevője 13 éves!!!!!
Aztán nyomják a like-okat egymásra, hogy ki mennyit bírt egy buliba meginni! :(
Hol vannak a szülők??? Hogy nem veszik ezt észre???

Köszönöm, hogy olvashattalak, hogy itt most egy kicsit dühönghettem és alásan jelentem a félig elszívott cigimet is kinyomtam (szégyenemben)! :)
Még egyszer gratulálok!
Üdvözlettel: Maria

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom