Dal

Ott volt a srác,
ki kezemet fogta,
de ott volt az árny,
mi szívét bitorolta

Ott volt, s fogta
mind a két kezemet.
bókjait szórta,
tetteit tette.

Ott volt, s én is
érztem, mint ő
minden percünk égi,
egy-egy könnyed felhő.

Ihletet adott,
s megint írni kezdett
˝szívemet kapod,
de el ne engedd kezem!˝