Colletus blogja
Folytassa pályázat változás
Kedves pályázók!
A "Folytassa" című pályázatunk elindulása óta számos kérelmet kaptunk különféle elírások korrigálására, szavak, kifejezések módosítására. A kiírásunk alapján nem engedélyeztük ezeket, (kivételt képeznek a véletlenül a versben maradt betűk, karakterek) mert a zsűri egész hónapban értékelhette a pályaműveket, tehát fennállt annak a veszélye, hogy esetleg az értékelést követően eszközöljük a módosítást, így nem ugyanaz a vers kerül a helyezettek közé, amelyet az értékelésre felkért csapat véleményezett.
Felmerült a szerkesztőségben, hogy állást kell foglalnunk a tömeges hibajelentésekkel kapcsolatban, ezért - megállapítva, hogy a zsűri tagjai még nem kezdték el az értékelést -, megkértem őket, hogy a pályázat lezárását követően kezdjék csak el azt. Ebben a formában az eredményhirdetés ugyan későbbre tolódhat, viszont a felhasználóknak lehetősége adódik utólagos módosításokat, korrekciókat kérni a moderátorainktól.
Mindenkinek eredményes írást és olvasást kívánok a pályázat idejére, várjuk az alkotásokat!
Folytassa... pályázat a Poeten
A Poet.hu pályázatot hirdet "Folytassa..." címmel, négy költőnk születésnapja alkalmából.
- 1773. november 17. - Csokonai Vitéz Mihály
- 1877. november 22. - Ady Endre
- 1883. november 26. - Babits Mihály
- 1921. november 27. - Pilinszky János
A verspályázat során a fent említett költők néhány versének részletét adjuk meg. A pályázó feladata, hogy ezek közül tetszőlegesen kiválasszon egyet, és azt az eredeti műtől elvonatkoztatva, a címnek megfelelően "folytassa".
Követelmények:
A pályázat célja, hogy megemlékezzünk költőinkről és azok műveiről, de a Poet.hu szellemiségének megfelelően elsősorban innovatív, új nézőpontból megközelített verseket várunk. Nem ragaszkodunk tehát a formakövetéshez, a szerkezeti követelményekhez. Terjedelmi megkötés nincs (Ha az eredeti vers három versszakos volt, a beküldött pályamű ettől függetlenül akár öt strófából is állhat.). Egy szerző költőnként egy pályaművet adhat be, így maximum négy verssel pályázhat (pl. négy különféle Csokonai folytatással nem, de egy Csokonaival és egy Pilinszkyvel igen). Az idézett részekből minimum két sort meg kell tartani a pályázat érvényességéhez. Minden pályamű ezekkel a sorokkal kezdődik, de természetesen az egész idézet is igénybe vehető. A versrészletek kizárólag a művek elején használhatók fel. A verssorokat idézőjelbe kell tenni, és a versnél megjegyzésként szerepeltetni kell, hogy "az idézet X Y című művéből való".
Felhívjuk a beküldők figyelmét, hogy a választott verssoroknak a vers szerves részét kell képezniük, és nem szerepelhetnek mottóként!
A választható verssorok
„Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!”
/Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez - részlet/
„Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.”
/Ady Endre: Párisban járt az Ősz - részlet/
„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”
/Babits Mihály: A lírikus epilógja – részlet/
„Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”
/Pilinszky János: Ne félj – részlet/
A nevezés módja
A szerzők verseiket a Poet.hu főoldalára történő beküldéssel nevezhetik. A nevezés akkor érvényes, ha beküldéskor a "Megjegyzés a vershez" mezőben szerepeltetik a "Folytassa pályázat" kifejezést, illetve a kétkörös moderálás után a főoldalra került vershez hozzáadják a "pályázat-folytassa" címkét (mindkét helyen idézőjelek nélkül). A címkékről bővebben itt olvashattok.
A pályázatra küldött műveket soron kívül bíráljuk el. Minden pályaműnek meg kell felelnie a beküldési szabályzatunknak, amelyet itt érhettek el.
Beküldési határidő: 2013. december 17. 23:59
Zsűrizés
A felkért értékelő csapat kiválasztja a tíz legjobbnak ítélt művet, majd ezeket rangsorolja. A pályamű beküldésével a szerző vállalja, hogy a zsűri értékelését tudomásul veszi.
A zsűri tagjai
- Papp Für János – A Magyar Írószövetség tagja, a Poet.hu művészeti vezetője, többkötetes kortárs költő
- Dorkó László – A Poet.hu ex vezető moderátora
- Péter Éva Erika – A Poet.hu vezető moderátora, a korábbi pályázatunk nyertese
Díjazás
- 1. helyezett: 7 vers soron kívüli publikálása, főoldali elhelyezés, kiemelt státusz.
- 2. helyezett: 5 vers soron kívüli publikálása, főoldali elhelyezés, kiemelt státusz.
- 3. helyezett: 3 vers soron kívüli publikálása, főoldali elhelyezés, kiemelt státusz.
- 4-10. helyezett: főoldali elhelyezés, kiemelt státusz.
A legjobb műveket a Poet.hu versmondói felolvassák, és azokat a "Youtube" videómegosztó portálra történő feltöltés után fórumainkon terjesztjük.
Az első három helyezett részére Banyek nicknevű tagunk, Komár Ella fazekas felajánlott személyenként 1 db. aratókorsót és 1 db. agyagból formázott oklevelet kalamárissal, lúdtollal. Mindkettő névre szóló, egyedi darab. Az aratókorsó unicum a maga nemében, kíváncsi pályázók megtekinthetik a http://kepfeltoltes.hu/view/131117/3000mind_www.kepfeltoltes.hu_.jpg webcímen."
A felmerülő egyéb kérdésekkel Jabronka Richárdot (Colletust) keresheted az adatlapján keresztül vagy a colletus@poet.hu e-mail címen.
Kreatív alkotást kívánunk mindenkinek!
Elnöki túlóra
A cég vezetősége szerda este hat órára tűzte ki a megbeszélés időpontját. A vezérigazgató, Strabech úr, örült, hogy aznapra semmi más teendője nem akad, így napközben el tudja intézni személyes ügyeit. Régóta szerette volna meglátogatni a Vasúttörténeti Múzeumot, és el akarta vinni édesanyját a cserépkiállításra, de a céges teendők miatt erre soha nem tudott sort keríteni.
Szerda reggel korán felébredt, hogy időben elkészüljön. Felöltötte leghétköznapibb ruháját, és közben a rádióban hírműsort hallgatott. Egyfajta eufóriát érzett. Ezen a reggelen megízlelte a valódi szabadságot. Fogmosás közben érte a telefoncsörgés. Bízott benne, hogy édesanyja hívja, de szomorúan konstatálta az egyik igazgatósági tag nevét a kijelzőn. A férfi megkérte Strabech urat, hogy találkozzanak egy órával az esemény előtt a csoporttal, de úgy, hogy a legkisebb résztulajdonost nem hívják meg, mivel olyan területeket is érintene a diskurzus, amelyek rá nem tartoznak. A vezérigazgató kiszámolta, hogy még így is mindennel végez, és sietség nélkül mehet öt órára a céghez. Épphogy sikerült kiköpnie szájvízét, a mobilja ismét rezegni kezdett. Egy újabb munkatársa hívta az elnökségből, aki egy fokkal szűkebb körben kért megbeszélést három órára, mondván, hogy „nem baj az, ha nem mindenki ismeri az összes részletet”. Strabech úr vett egy nagy levegőt, és nyugtázta a kérést. Kiment a konyhába, hogy feltegye kávéját főni, de csengőszó zavarta meg művelet közben. Amint kinyitotta bejárati ajtaját, a társigazgató köszönés nélkül viharzott be a lakásba. Strabech úr nem tudta mire vélni a különös látogatást, de nem kellett sokat várnia, amíg kollégája magyarázatot adott a történésekre. Elmondása szerint épp erre járt, amikor eszébe jutott, hogy kiemelten fontos kérdésekről kell beszélnie a vezérigazgatóval, de csak és kizárólag az igazgató-helyettes és a másik társigazgató kollegina jelenlétében. A látogató délután fél egyre tűzte ki a megbeszélés időpontját. Strabech úr legszívesebben hevesen tiltakozott volna, de nem tartotta releváns érvnek a Vasúttörténeti Múzeum meglátogatását, ezért megtörten bólogatott.
Miután távozott a férfi, a vezérigazgató elszomorodott. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább a cserépkiállítást meg tudják nézni. Bekapcsolta laptopját, hogy szemrevételezze a kiállítás paramétereit, és látta, hogy e-mailt kapott a társigazgató-nőtől. Még meg sem nyitotta a borítékot, már tudta, hogy rossz hír vár rá. Úgy érezte magát, mint a maroknyi katonával bíró király, aki küldöttséget szervezett a túlerőben lévő ellenséghez, de a hírvivők már messziről kitűntek, ahogy fej nélkül lovagolnak a vár felé, lovukra akasztva a lepecsételt válasszal. Az e-mailben minden benne volt, ami Strabech úr maradék reményét is tönkretehette. Újabb találkozó, ezúttal négyszemközt, tizenegy órakor. A vezérigazgató ijedten meredt órájára. Ha nem indul el azonnal, elkésik.
A társigazgató-nő már izgatottan járkált a konferenciateremben, amikor Strabech úr betoppant. Mielőtt kolleginája kérdésekkel és információkkal záporozhatta volna őt, a férfi leintette, és behívatta a titkárnőjét. Megkérte, hogy a komplett igazgatóságot rendelje be, méghozzá azonnal. Negyed órán belül már mindenki a teremben volt. Strabech úr letett egy nyomtatványt az asztalra, amelyben rögzítette a saját lefokozását. A társigazgató-nőt vezérigazgatóvá, az igazgató-helyettest társigazgatóvá és mindenki mást a jelenlegi rangjánál eggyel nagyobb minőségbe emelt, míg magát a ranglétra legalsó fokára helyezte. „Hölgyeim és uraim! Találkozunk hat órakor.” – Mondta Strabech úr, és elindult a Vasúttörténeti Múzeumba.
Oravecz Nóra és a lószar szindróma
Már-már közhellyé degradálódtak azok az értelmiségi körökben feltűnő parainézisek, amelyek a minőségi szépirodalom, a valódi művészi érték és a változékony magyar nyelv használatának hanyatlásától, fásulásától intenek óvá bennünket. Intenzíven rázzuk ki a legkisebb ujjunkból a modern technika, az internet és a XXI. század minden sajátosságával együtt járó felgyorsulást, a szavak, kifejezések rövidülését, angolosodását és a folyamat végén a nyomtatott kiadványok bukásának vízióját. Mindezek ellenére sem egyszerűsíthetjük le korunk irodalmi/nyelvészeti problémáit egy cecelégy szintjére, hiszen még az állatvilág ciripelő művészei, a tücskök háromfázisú kifejlése is komplexebb folyamatot tár a biológusok elé, amely megbújik a peterakás és a békalakoma között. Nekünk is mélyebbre kell ásnunk, hogy kellően árnyalhassuk a történéseket.
Mielőtt tehát Kalibánként vetjük tűzre az összes könyvünket, keressük meg az ide vezető út materializált ártányait, akik szánt szándékkal, - vagy olykor tudtukon kívül - amortizálják le a művészetet és az arra való fogékonyságot, egészen a végletekig. A HVG.hu tökéletes példát mutatott nekünk egy nemrégiben publikált cikk sorai között Oravecz Nóra személyében. A frenetikus számú rajongótáborral bíró önjelölt írónő méltán lehet büszke magára, hiszen tömegeket mozgósított azokkal az idézetekkel, amelyeket a blogjában tett közzé. A fiatal és érzékeny tinik isszák a szavait, halomra vásárolják a legújabb „könyvét” és felső mércét nem ismerve rendelik idézeteivel ellátott kegytárgyait. Felmerül bennem a kérdés: a művészet és a giccs között a viszonyok milyen dinamikája, törvényszerűsége szavatolja a kiemelkedő és a bagatell fogalmaival definiálható komplementaritás érvényességét? A probléma, hogy a fentebb közhelynek titulált hanyatló folyamat azon szakaszába értünk, ahol már a költészettel csak az ellógott irodalomórákon falatozott büfés melegszendvics tetején formálódó ketchup posztmodern színezetet keltő alakzatainak képében találkoztak azok a fiatalok, akik egyébként érzékenységükből adódóan is fogékonyak lehetnének a valódi, értékes művészetre, de viszonyítási alap nélkül képtelenek ráismerni a cukormázzal nyakon öntött lószarra.
Nem hibáztatom Oravecz Nórát, mert nem tudom, hogy amit tesz, az tudatos, vagy őt is elsodorta a nyáltenger, és csak felkapaszkodott egy tutajra, hogy bele ne fulladjon teljesen. Elmondása alapján Paulo Coelho az egyik kedvenc írója, így vélem, hogy utóbbiról beszélhetünk. Minden bizonnyal ő rendkívül kedves és szimpatikus lány, de sajnos több bajt okoz, mint amennyit egy velejéig romlott gazember, aki egy életet szentel arra, hogy két lábbal tapossa a művészetet. Neki úgy tűnik, hogy lángoszlopként mutat utat a kortársainak, akik párkapcsolati problémákon való átlendítésről, önbizalom-növelésről számolnak be az idézetei és az irományai rendszeres olvasása után. A történet abszurduma, hogy ez részben igaz, hiszen találkozhatunk efféle erkölcsi tanításokkal, üzenetekkel is a világirodalomban, de akit egy efféle Oravecz-idézet seggbe rúg: „A szerelem ott van a mindennapokban”, az véletlenül se olvasson Pilinszkyt, mert azonnal szívszélütést fog kapni.
A „felgyorsult világunk” Oravecz Nórái tehetnék a legtöbbet azokért a fiatalokért, akik útmutatásra várnak. Kezdetben rájöhetnének, hogy amit leírnak, publikálnak, azt nem azért utasítják el sokan és nem azért rajonganak érte egy adott rétegből még többen, mert valakinek ilyen, valakinek olyan az ízlése. Ahhoz, hogy ízlésről tudjunk beszélni, át kell lépni egy határt. Nem azért nem szeretjük a bikaürüléket falatozni, mert az jobb a lócitromnál, hanem mert mindegyik ugyanolyan szintű végtermék. Ha megtörténik ez a felismerés, akár Nóráink törölhetik a promotált közösségi oldalaikat, elkezdhetnek olvasni, és megismerni a Paulo Coelho könyvein kívül eső világot…
Egyszerűen
Ma meggylevest főztem. Véletlenül őrölt köményt kevertem a habarásba. Korrigálván a tévedést, rettentően sok fahéjat szórtam a forrdogáló lébe, ami elvette a kömény ízét. Ezután olyan keserű lett az elegy, hogy kénytelen voltam irgalmatlanul megsózni, hogy a só felülírja a fahéjas tévedésemet. Sajnos mégsem értem el a célom, mert így is ehetetlen maradt az étel, még egy jóltáplált hegyikecskének is. Kitaláltam, hogy teszek bele krumplit, ami magába szívja a sót. Sikerrel jártam, de nem igazán illett össze a meggy és a burgonya, ezért előbbit kihalásztam. Majdnem tökéletes volt, de még tettem bele sárgarépát és zöldséget, no meg a fagyasztott félkilós marhahúsomat. Összességében sikerült egy rendes gulyáslevest főznöm.