Klamm háborúja - színházakármi

Colletus•  2011. február 10. 22:43

Klamm – Immunválasz

Immunválasz

„… most feldagadt torok
és légszomj kínozza
a kékülő szervakolt
az immunválasz
kiirtotta
és meglakolt”

Megreggeliztük a tanárt. Nem laktunk vele jól, de a gyomrunkat sem feküdte meg. Észre sem vettük, hogy lélegzett. Rágás közben nem hallottuk a jajveszékelését. Ittlétét csak a füzetünkben lévő jegyzetek bizonyítják. A nevére már nem emlékszünk, de biztosan járt itt, mert a kabátját az osztályban felejtette. Megnéztük a zsebeit, és megtaláltuk az okmányokat, amelyek alapján megállapítottuk, hogy Klammnak hívták. Vagy valaki másnak. Igazából mindegy…

Tipikus jelenség: A tanár bejön a terembe, mi unottan felállunk, ahogy illik, aztán csak jegyzetelünk, és beszélgetünk a tegnap estéről. Ez a világ legtermészetesebb folyamata. Így megy ez minden évben, minden generáción át. Az iskola falai olyan sugárzást bocsájtanak ki, amely teljesen megváltoztatja az emberi viselkedésmódot. Ha nem tanórán vagyunk, másként reagálunk. Nézzünk erre egy példát: Sándort két éve ismerjük. Megbeszéltünk vele egy találkozót délutánra, mert el kell mesélnünk neki valamit. Kézfogással üdvözöljük, leülünk, felvesszük a szemkontaktust, elmondjuk, amit szeretnénk, ő reagál rá, és a diskurzus végén a megszerzett információval gazdagodva távozunk. A tanórához hasonlóan ez is egy alapvető folyamat. Reagálunk egymásra. Keverjük össze a két szituációt! Sándorral találkozót beszélünk meg. Elmegyünk a kijelölt helyre, ő már vár minket. Kezet fogunk vele, de ő közben nem a szemünkbe, hanem az órájára néz. Rossz néven vesszük, de nem szólunk semmit. Leülünk vele, hogy elmeséljük neki, amit akartunk, ám ő üres szemekkel bambul, látszólag nem figyel. Amikor rákérdezünk, hogy mi a baj, unottan meghúzza a vállát. Betelik a pohár, sértődötten távozunk. A diákok reakciójával így zajlana egy baráti beszélgetés, de mi van akkor, ha a barát reakciójával nézzük meg az iskolai közeget? A tanár bejön, felállunk, üdvözöljük, és rá figyelünk. Nem nézünk, nem jegyzetelünk a semmibe, hanem értő figyelemmel hallgatjuk, amit mond. Kommunikáció alakul ki, rendezett vázlat születik, végül mindenki elégedetten távozik. Hoppá! A tanár szemszögéből nem ez lenne a normális? Ha a helyébe képzeljük magunkat, nem ezt várnánk el a diákoktól? Klamm mit várt el? Azt, hogy reggelije legyen egy csapat háborúzni vágyó sihedernek? Bizonyára nem. Klamm az érző ember és a tudatos tanár között ingázik. A saját magával vívott háborúban az érző ember felülkerekedik benne, de ez vesztére válik, mert az érzéketlen diákok könnyedén legyőzik a drámaéhes csatában, ahol akcióra vágynak, összeműködésre, és lázadásra. Téves megállapítás, azt gondolni, hogy a tanulók érzésből írtak „hadüzenetet” tanáruknak. Nem azért tették, mert valóban mérhetetlenül haragszanak rá osztálytársuk halála miatt. Egyszerűen meglátták benne, amit a többi oktatóban nem: az embert.

A már említett sugárzás, amely az iskola falaiban rejtezik, úgy működik, mint a hűtőszekrény. Szinten tartja az állapotot, aminek mindig uralkodnia kell. Két csengetés között mindenkinek robotnak kell lenni. Ha mégsem így van, a falak hatást gyakorolnak az emberekre, és visszaállítják az egyensúlyt. Egyfajta immunválaszt eredményeznek, amely a nem odavaló sejteket kicsapja. Feluszítják a diákságot Klamm ellen, illetve a környezethez kiválóan alkalmazkodó pedagógusokat is, akik tudnak a sugárzásról, ezért annak érdekében, hogy megtarthassák állásukat, rég felhagytak már az oktatási szándékkal. Itt vannak, mert itt kell lenniük, de nem azért, hogy megérezzék a „pedagógiai éroszt”. Nehéz kérdés, hogy mi lett volna a megfelelő reakció Klamm részéről. Az őszinte kitárulkozást kizárhatjuk, hisz azzal kudarcba fulladt. Talán csak akkor élhette volna túl, ha meghajlik a falak akarata előtt. Így nem veszi zokon, ha a diákjai nem figyelnek rá, nem tartják be az alapvető illemszabályokat. Letudja a munkát, hazamegy és éli tovább az életét, ahogy a többi kollégája teszi. Erre mégsem volt képes…

Kicsoda Klamm? Egy diákok által megreggelizett tanár, aki kabátját elhagyta a teremben, vagy egy segélykiáltás, ami beszűrődik a sugárzással átitatott iskolafalakon? Ennek a dilemmának a háborúját vívja meg mindenki: magával!

Jabronka Richárd

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

golzo212011. június 22. 10:19

Amúgy meg ha már háború , jut eszembe egy versem ami már lassan két hete a főszerkeztőnél van elbíráláson de nem értem hogy miért , eddig minden versem megjelent ... Itt a vers amit be küldésre küldtem : ''Harcoló szerelem''

Távol, vagy közel,
mindig, ha kell tüzel,
Készen áll, harcra fel,
a csatamezőn lövell.

Ki útjába kerül megsemmisül!
Aki erős elgyengíti, alá kerül,
ki gyenge volt megerősíti és nem ül tétlenül
Harcba indul, csatára készül féktelenül.

Azt kérded, mit lövell és miért tüzel ?
Azért tüzel, hogy készen állj te is, harcra fel !
És, hogy mit lövell? Elmondom, mert nagyon hormonális.
Arany nyíl veszőt, amely szívig hatol, egészen univerzális!

Szívig hatol, onnan ki nem szabadul!
Jól céloz! Hogy legyen még remény!
Mindig harcra készen a szívvel felszabadul!
Lelkedben ő a egyesülés, szívedben költemény!

És, ha mégis azt mondják este, vagy reggelek-reggelén,
Köszönöm szép volt, de ennyi! ne légy túl kemény a harc hegyén.
Arany nyíl veszőt mit szívedbe kaptál ne őrizd konokul,
Mert a jó harcos katona a csatamezőn ebből okul.

Harc a szerelem, s ha kell ő veled.
Melletted harcol, hogy életed útján meg találd szerelmed.
Akit Isten is rendelt hozzád illő társként neked.
''Mert nem jó az embernek egyedül'' - elhiheted.

Mi a baj vele ?
várom a választ és előre is köszönöm .
üdv Béla

golzo212011. június 22. 10:13

... érdekes és egyben igaz dilemma, mert az élet önmagában nem csak szép és jó, hanem csúnnya és rossz is lehet ... mindenek két oldala van, de épp ezért van még meg az élet egyensúly ... egyenlőre ... mert kezd ki billeni ... és közben ki-ki a háborúját vívja meg, ha kell még saját magával is ... de ez csak szerintem ... szerinted ???