Colletus blogja

Kultúra
Colletus•  2012. május 20. 14:29

Rémhírkeltés

Egy öregasszony ma lavorból jósolt. Elmondta, hogy szar az élet és elég a világ. Sokan megcsodálták, de ő másképp vélekedett:

- Én mondom, Kazinczy tévedett. Rémhírkeltés, pánikbeteg képzetek. Ezek mind csak "vészetek". Amit én mondok, az így igaz. Eljön a gyehenna, el biz' az! 
- Hölgyem, menjen hátrébb, nem először szólok!

Egy nyelvész is felbukkan, aki a rendőr vállára csap:

- Ne aggódjon, biztos úr! (Ha így szól erre a végtelen asszonyra, akkor biztos úr...) Nem hiszi el, amit mond? Álljon tovább, hisz amíg ki nem derül, hogy előre látta az egészet, addig ez csak mű vészet.

 

 

Colletus•  2010. február 1. 15:52

Nézőművészeti Főiskola - színházkritika

Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola

„Ne nézz ilyen intenzíven!” – hangzik el többször a mondat Szagolnyák tanár úr szájából, amikor Lacit, a tökéletes nézőt próbálja kordában tartani. Egy színházi előadást nem nézhetünk meg csak úgy spontán, ahhoz nekünk is Laci szintjére kell felemelkednünk, mégpedig úgy, hogy elvégezzük a Nézőművészeti Főiskolát Szagolnyák Imrével (Mucsi Zoltán), Vancsók Márióval (Scherer Péter) és Színházi Lacikával (Katona László). Neves tanáraink mindent megtesznek annak érdekében, hogy tökéletes nézőt faragjanak belőlünk.

A kezdő jelenetben a három színész a nézőbejárón át érkezik egyenesen a színpadra, nem hétköznapi öltözetben. Egy fűszoknyában adják elő nekünk a „nézők táncát”, vagyis a színház és a nézés kialakulásának rítusát. Közben narrátor közvetíti az eseményeket. A humoros bevezető után a távoli múltból a közeli jövőbe csöppenünk, ahol nincsenek már színházak, sem színészek, sem nézők. A kormány bezáratta az összes kulturális intézményt, mert a színházba járás kiment a divatból, helyette mindenki csak a mozit látogatja, és több színházban halálesetek történnek a nézők lázadása következtében. Ennek a borzalmas eseménynek már három éve. Az embereket vissza kell szoktatni a színházba, de elővigyázatosságból csak nézőművész diplomával lehet színházat látogatni, amit kizárólag a legújabb felsőoktatási intézményben, a Nézőművészeti Főiskolában szerezhetnek meg a tanoncok. 

A három előadónk jelleme – függetlenül attól, hogy ugyanaz a céljuk- jelentősen eltérő. A két tanártípus Vancsók és Szagolnyák. Előbbi a fő kitalálója és levezetője a nézőművészetnek: kedves, mosolygós, életvidám ember, aki mindenben a nézők kedvében akar járni. Fő területe a marketing. Élénk színű, kék öltönyben játszik, amely egy mosópor ügynök uniformisának látszatát kelti. Néha felszínre kerül az igazi arca is, amikor elérzékenyül egy régi színházi emléken, vagy amikor megpróbálja lejáratni Szagolnyákot.

Szagolnyák Imre már megjárta a hadak útját. Volt színész, bohócdoktor, munkanélküli. Az életét tönkretette a színház bukása. Most egy morcos, haragos ember, akinek arcán szigorúság tükröződik, lehelete pedig a rumtól bűzlik. A ruházata is ezt mutatja: szűk, kopott, szürke ruhában jár. Ennek ellenére nagyon jó szakember. Nem engedi, hogy Vancsók beleszóljon egyéni oktatási módszereibe. A fő konfliktust ez okozza köztük.

Színházi László származása ismeretlen. A széksorok közt találtak rá még csecsemő korában, a nevét is innen kapta. A színházban nevelkedett, így mindent tud a nézőművészetről. Piros öltönye és nadrágja a fekete csokornyakkendővel leginkább egy színházi kellékest vagy egy jegyszedőt juttat eszünkbe. A két tanár példaként állítja elénk Lacit, aki intenzív nézésével vizet képes felforralni vagy könyvet gyújt fel Szagolnyák tanár úr kezében. Előfordul az is, hogy Laci „hátba nézi” a tanár urat, aki ettől jó ideig nem tud mozogni.

Az előadás időtartama alatt mindannyian részesei vagyunk a hallgatók körének, interaktív eszközökkel vonnak be minket a játékba. Többünknek kell kifáradni Laci mellé, hogy gyakoroltassák velünk a nézés fajtáit. Azon sem kell meglepődnünk, ha éppen egy „izotópos nézőstimulátorral” olvassák le a gondolatainkat, mérik meg katarzisunkat, vagy ha egy óriási fehér lepedővel terítik be az egész nézőteret.

A három színész kiválóan kezeli a váratlan helyzeteket is. Ilyesmi gyakran előfordul, ugyanis a játékban sokat számít a nézők reakciója. Ebből adódóan a darab előadásról előadásra változik. Ha egy véletlen improvizációt alkalmasnak találnak arra, hogy máskor is elsüssék, akkor beépítik a rögzített jelenetek közé. Mostanra már az sem akadály, ha nagyszínpadon játszanak, de az eredeti darabot kamaratérre tervezték.

A használt eszköztár nagyon változatos, aminek meg is van a böjtje: el kell őket tüntetni. A színészek ügyesen megoldják, de néhol lehet, hogy nem kellene telepakolni a színpadot hat különböző, szekrénynagyságú készülékkel, apróbb kütyükkel, csontvázzal, konzervekkel és egyéb azonosíthatatlan tárgyakkal. Ezek nagyon jól működnek, megvan a funkciójuk, de többségüket csak egy poén erejéig használják, így lehet, hogy nem szerencsés beleépíteni ilyen sok tárgyat a darabba.

Az egész előadás egy felhőtlen komédia, de vannak olyan pillanatai, amikor „megáll a kés a levegőben”. Példaként hozható fel az a jelenet, amikor Szagolnyák tanár úr bőröndje kiborul, és felszínre kerülnek féltve őrzött tárgyai, ezeken keresztül pedig sok minden kiderül róla. A piásüvegek elgurulnak, de a bohócorr ott marad. Ezt Vancsók ki is használja, és felteszi Szagolnyák orrára. A megszégyenítést az egész nézőtéren érezhetjük. Egy ilyen komoly szakember bohócdoktor volt, csak azért, hogy megélhessen. A mimika ennél a jelenetnél Mucsi Zoltán részéről zseniális.

Zenét csak a zárójelenetnél használ az előadás, amikor László beöltözik a „szupernéző-kommandó” egyik tagjának. Sárga szkafander, légzőkészülék, profi ellenállás a külső hatásoknak. A fények villogni kezdenek, Vancsók kezében két szikrázó tűzijáték, a hangfalból pedig megszólal a Carmina Burana nyitánya. Általában a különösen katartikus hatás céljából használják fel az „Ó, Fortunát”, s ez veszélyes is lehet, mert elvonhatja az ismert zene a figyelmünket a jelenetről, ám ez ebben az előadásban mindez nagyon jól működött. A zeneválasztás a kellő hatás elérésére a groteszk néző megjelenésekor kiváló.

A színdarab egy utópikus komédia, talán egy jövőkép kulturálatlanodó társadalmunkról, ahol három bérletes néző van csak a színházban, a mozi előtt kígyózó sorok állnak, és ahol megszületik a színházak bezárásáról szóló rendelet. Az előadás megannyi túlzással dolgozik, de némi igazságtartalma mégis van. Milyen lehet a tökéletes néző? Van ilyen egyáltalán? Kérdéseinkre választ kaphatunk, ha beiratkozunk a Nézőművészeti Főiskolára.

 

Jabronka Richárd
nézőművész-hallgató

Colletus•  2010. január 11. 22:03

Érettségizz drámából!

A következő cikket iskolaújságomban publikáltam. Ezzel bíztatni szeretnék mindenkit a dráma érettségire. Nekem már megvan a középszintű (96% - 144 pont), év végén jöhet az emelt. Szerezd meg te is! ;)

 

Érettségizz drámából!

Városunkban a dráma tantárgy nem túl közismert. Érettségi szempontjából legalábbis nem az. Iskolánkban 9. osztályban mind a három tagozat fél éven keresztül tanulja a drámát heti két órában. Ez elegendő ahhoz, hogy érettségizzünk belőle.

Hogy is zajlik egy ilyen érettségi középszinten? Három részből áll. Egy 60 pontos írásbeli, egy 30 pontos szóbeli és egy 60 pontos gyakorlati szakasza van.

Az írásbeli érettségi követelménye, hogy 10-15 drámát elolvassunk. Ezek közül néhányat az irodalmi törzsanyag is tartalmaz. (Rómeó és Júlia, Tartuffe, Antigoné stb…). Ugyanis az írásbeli egyik része kérdéseket tartalmaz az előbb említett drámák egyikéből. Ehhez pontosan ismernünk kell az adott mű cselekményét, illetve azt a színháztörténeti korszakot, amelyben íródott. Az írásbeli másik része egy műveltségi feladatsor, amelyben nagyon tág körű kérdésekre kell válaszolnunk. Példaként említeném Shakespeare színháza és a francia klasszicista színház jellemzőinek összehasonlítását, az Arisztotelészi hagyományos és a Brechti epikus színház különbségeinek meghatározását, különböző drámaírók képeinek, idézeteinek felismerését és sok más olyan témakört, amely a drámához köthető.

A szóbeli érettségi nagyon hasonló a többi tantárgyéhoz. Húsz tételből kell egyet húznunk és a vizsgabizottság előtt kifejtenünk azt. Ezt a tételsort középszinten a vizsgáztató szaktanárunk állítja össze nekünk.

A gyakorlati rész talán a legizgalmasabb. Ez is két részre bontható. Az egyik része egy előre elkészített közös produkció bemutatása, amelyben külső személyek is szerepelhetnek. A másik része egy helybeni improvizációból áll, ahol változó feladatkörök rejtőznek a tíz borítékban. Ennek összeállítása is a szaktanár feladata.

A 2009-es őszi érettségi alkalmával városunkból összesen hárman tettek középszintű dráma érettségit. Mindhárman iskolám tanulói.

Mindenkinek ajánlom a felvételi tájoló nevű könyvet, amely iskolánk könyvtárában is megtalálható. Ha a szakirány, amelyet kiválasztottál magadnak a továbbtanuláshoz elfogadja a dráma érettségit, akkor ne habozz, tedd le te is!

 

 

Richard Gordon

Colletus•  2010. január 11. 21:45

Nyolczas István: A program (Filmelemzés)

Engedjétek meg, hogy az egyik elemzésem közzé tegyem, amely az egyik általam látott legfurcsább filmről szól!

 

Nyolczas István: A program
(filmelemzés)

1998-ban készült el Nyolczas Itván, A program című filmje. A film kb 5 perces jelenetekből áll, amelyek teljesen elkülönülnek egymástól. Látszólag nincs semmi kapcsolat köztük. Külön értelmezni sem igazán tudjuk őket, hisz a jelenetek többsége szürreális képek sorozata. Vajon tényleg egy jelenetkáoszról van szó?

Amikor meghalljuk a film címét, sok minden az eszünkbe juthat. A program lehet egy szabadidős tevékenységlista, egy politikai, költségvetési terv, egy számítógépes alkalmazás, vagy bármi más, amely az előre meghatározott, emberi kéz által beállított rendszert jelöli. Lássunk egy jelenetet!

Egy kis szobában két férfi beszélget egymással. Az asztal középen, rajta egy kitömött fácán, a szereplők egymással szemben ülnek. Mindkettőjüknek furcsa a beszédtempója, illetve a hanglejtése. A párbeszéd valahogy így hangzik:

- Nem szeretem az operett zenét.

- Kapcsoljak be inkább mást?

- Ön szereti az állatokat?

- A fóka a kedvencem.

- Beszéljünk inkább másról!

A furcsa beszélgetés után az egyikük elkezd sírni. A másik pedig dúdol egy dalt. Hirtelen váltás, egy pusztát látunk. A fény a szépiahatáshoz hasonló, élénken sárga, nyugtalanító. Egy nagy fehér furgon érkezik, majd azt követi még három. Messziről látjuk az eseményeket nagytotálban. Az autók ajtói kinyílódnak és mindegyikből kiszáll egy-egy tucat fehér ruhába öltözött, orvosi maszkot viselő személy. A kamera felé közeledik a csoport egy ideig, majd ismét egy másik kép tárul elénk.

Az előzőhöz hasonló beállításokat használva egy öregember, bottal a kezében halad az úton a kamera irányába. Az arckifejezése teljesen közömbös. Semmit sem lehet leolvasni róla. Zene nincs a történések alatt, csak néma csendben látjuk a férfit közeledni. Újabb váltás következik.

Egy repülő landol, majd kiszáll belőle néhány öltönyös, napszemüveges férfi. Feltehetően testőrök. Köztük egy fehér öltönyt viselő alak, aki találkozik az őt váró férfiakkal. A történéseket kistotálban látjuk. A párbeszéd angol akcentussal történik a fehér öltönyös férfi részéről.

- Örülünk, hogy eljött! Segítségre van szükségünk.

- Tudom. Nem hiába vagyok itt.

- A helyzet nagyon súlyos. Idegen segítség kell.

- Megoldjuk a problémákat. Nem kell félni.

A következő képben egy farmon vagyunk. A már látott fehér ruhás, orvosi maszkot viselő emberek egy ketrecből kivesznek egy nyulat. Belehelyezik egy nagy ládába, majd slaggal locsolják. A jelenethez szintén szépiához hasonló fények és intenzív, megrázó zene társul.

A következő váltásnál egy férfit látunk ülni egy teljesen üres terem közepén, ahol az egyetlen eszköz egy szék, amelyen helyet foglal. Kb fél percig látjuk szekond plánban őt. Egyre álmosabbnak tűnik, a szemei kezdenek becsukódni. Végül elalszik és abban a pillanatban egy álomképbe csöppenünk. Egy meztelen, kopasz férfi szőke hajú nőket ütlegel különböző eszközökkel. A távolban álló szereplők között feltűnik a repülővel érkezett férfi is és a maszkos, fehér ruhás emberek, akik kórlapokkal a kezükben jegyzetelnek. Ezt követően egy réten vagyunk, ahol a teremben ülő férfi fut. Egyre távolodik, a kamera mozdulatlan. Fehér furgonok vágnak be a menekülő elé, majd ismét a teremben vagyunk, ahol felébred a széken ülő szereplő. A terem már nem üres. Tele van maszkos, fehér ruhás emberekkel.

Az ezt követő jelenet egy konferenciateremben játszódik, ahol öltönyös férfiak tárgyalnak valamiféle veszélyről és az idegen segítségről. Nem természetes hanglejtéssel beszélnek.

Félbeszakad az egész konferencia és egy termálfürdőben egy idős férfi és egy idős nő ül a medencében. A nő egy kitömött fácánt tesz a férfi fejére. A jelenet ezzel véget is ér. 
   Ezek csupán példák a filmből. Számos jelenetet láthatunk még ezeken kívül.

A filmbéli szürreális álomképek és zavart jelenetek káoszérzetet kelthetnek bennünk. Első látásra a film egy amatőr, nézhetetlen összevisszaságnak tűnik. Azonban ha többször is újranézzük felfedezhetjük benne a visszatérő motívumokat, amelyek összekapcsolják a jeleneteket. A legszembetűnőbb motívum a fehér ruhás, maszkos „program csoport”. Ők szinte minden jelenetben szerepelnek. Általában nagyon sokan vannak jelen a helyszínen. Rettegést kiváltva végzik munkájukat. A létszámuk miatt is furcsa, idegen érzés jön ránk, a tevékenységüket kísérő zene fokozza ezt a hatást. Az pedig, hogy semmit nem tudunk a kilétükről, céljukról, még inkább borzalmasabbá teszi a jelenlétüket. Feltűnik még időközönként a nyúl, a kitömött fácán és az ismeretlen, akcentussal beszélő idegen emlegetése, megjelenése. Nagyon érdekes, hogy akármennyire is törjük magunkat, csak nagyon tág határok között tudjuk behatárolni a szürreális képek jelentését. Egyedül a motívumokba tudunk kapaszkodni. Na, de akkor mégis miről szól a film? A választ nem tudom megmondani. Az értelmét találja meg mindenki saját maga! Azonban ha egy picit elgondolkozunk ezen a káoszon, és az ismeretlen csoporton, nem érezzük azt, hogy itthon vagyunk? Nem érezzük magunkat egy program részének, amelynek nem ismerjük a célját és a működését? Az idegen segítségről sem jut eszünkbe semmi, amely a valóságban nem segít rajtunk?

A filmet elsősorban azoknak ajánlom, akik nem ellazulásra, hanem gondolkodásra vágynak. A fiatal korosztálynak abszolút nem ajánlom. Javaslom, hogy többször tekintse meg mindenki a filmet és nagyon-nagyon figyeljen a motívumokra, illetve a technikai megoldásokra! Nyolczas István filmje nekem nem okozott csalódást.