Colletus blogja

Kritika
Colletus•  2013. augusztus 22. 23:08

Oravecz Nóra és a lószar szindróma

Már-már közhellyé degradálódtak azok az értelmiségi körökben feltűnő parainézisek, amelyek a minőségi szépirodalom, a valódi művészi érték és a változékony magyar nyelv használatának hanyatlásától, fásulásától intenek óvá bennünket. Intenzíven rázzuk ki a legkisebb ujjunkból a modern technika, az internet és a XXI. század minden sajátosságával együtt járó felgyorsulást, a szavak, kifejezések rövidülését, angolosodását és a folyamat végén a nyomtatott kiadványok bukásának vízióját. Mindezek ellenére sem egyszerűsíthetjük le korunk irodalmi/nyelvészeti problémáit egy cecelégy szintjére, hiszen még az állatvilág ciripelő művészei, a tücskök háromfázisú kifejlése is komplexebb folyamatot tár a biológusok elé, amely megbújik a peterakás és a békalakoma között. Nekünk is mélyebbre kell ásnunk, hogy kellően árnyalhassuk a történéseket.

Mielőtt tehát Kalibánként vetjük tűzre az összes könyvünket, keressük meg az ide vezető út materializált ártányait, akik szánt szándékkal, - vagy olykor tudtukon kívül - amortizálják le a művészetet és az arra való fogékonyságot, egészen a végletekig. A HVG.hu tökéletes példát mutatott nekünk egy nemrégiben publikált cikk sorai között Oravecz Nóra személyében. A frenetikus számú rajongótáborral bíró önjelölt írónő méltán lehet büszke magára, hiszen tömegeket mozgósított azokkal az idézetekkel, amelyeket a blogjában tett közzé. A fiatal és érzékeny tinik isszák a szavait, halomra vásárolják a legújabb „könyvét” és felső mércét nem ismerve rendelik idézeteivel ellátott kegytárgyait. Felmerül bennem a kérdés: a művészet és a giccs között a viszonyok milyen dinamikája, törvényszerűsége szavatolja a kiemelkedő és a bagatell fogalmaival definiálható komplementaritás érvényességét? A probléma, hogy a fentebb közhelynek titulált hanyatló folyamat azon szakaszába értünk, ahol már a költészettel csak az ellógott irodalomórákon falatozott büfés melegszendvics tetején formálódó ketchup posztmodern színezetet keltő alakzatainak képében találkoztak azok a fiatalok, akik egyébként érzékenységükből adódóan is fogékonyak lehetnének a valódi, értékes művészetre, de viszonyítási alap nélkül képtelenek ráismerni a cukormázzal nyakon öntött lószarra.


Nem hibáztatom Oravecz Nórát, mert nem tudom, hogy amit tesz, az tudatos, vagy őt is elsodorta a nyáltenger, és csak felkapaszkodott egy tutajra, hogy bele ne fulladjon teljesen. Elmondása alapján Paulo Coelho az egyik kedvenc írója, így vélem, hogy utóbbiról beszélhetünk. Minden bizonnyal ő rendkívül kedves és szimpatikus lány, de sajnos több bajt okoz, mint amennyit egy velejéig romlott gazember, aki egy életet szentel arra, hogy két lábbal tapossa a művészetet. Neki úgy tűnik, hogy lángoszlopként mutat utat a kortársainak, akik párkapcsolati problémákon való átlendítésről, önbizalom-növelésről számolnak be az idézetei és az irományai rendszeres olvasása után. A történet abszurduma, hogy ez részben igaz, hiszen találkozhatunk efféle erkölcsi tanításokkal, üzenetekkel is a világirodalomban, de akit egy efféle Oravecz-idézet seggbe rúg: „A szerelem ott van a mindennapokban”, az véletlenül se olvasson Pilinszkyt, mert azonnal szívszélütést fog kapni.

A „felgyorsult világunk” Oravecz Nórái tehetnék a legtöbbet azokért a fiatalokért, akik útmutatásra várnak. Kezdetben rájöhetnének, hogy amit leírnak, publikálnak, azt nem azért utasítják el sokan és nem azért rajonganak érte egy adott rétegből még többen, mert valakinek ilyen, valakinek olyan az ízlése. Ahhoz, hogy ízlésről tudjunk beszélni, át kell lépni egy határt. Nem azért nem szeretjük a bikaürüléket falatozni, mert az jobb a lócitromnál, hanem mert mindegyik ugyanolyan szintű végtermék. Ha megtörténik ez a felismerés, akár Nóráink törölhetik a promotált közösségi oldalaikat, elkezdhetnek olvasni, és megismerni a Paulo Coelho könyvein kívül eső világot…

 

 

 

 

Colletus•  2012. augusztus 13. 17:04

Paulo Coelho epét hány(ik)

Paulo Coelho... Legyen ennyi elég az életrajzból! Megítélésem szerint a közvélemény és jómagam akkor vagyunk kíváncsiak valakinek az életére, pályájára, ha az illető alkotását, tettét, jellemét valamilyen oknál fogva nagyra értékeljük. A köznyelvben ezt úgy szoktuk mondani: Ha már valamit letett az asztalra.

Először is szeretném megkérni a piros szoknyás hölgyet a harmadik sorban, hogy ne szakítson félbe, valóban jogos a felháborodása, és mélységesen egyetértek azzal, hogy Paulo barátunk már sok-sok könyvet írt, és ezeket minden bizonnyal le is tette sokak asztalára. Kérem, üljön vissza, és engedje meg, hogy kifejtsem! Jó, rendben, akkor menjen ki...

A többieknek mondom: Mielőtt elkezdenénk ítéletet mondani, vagy bármilyen módon minősíteni Paulo Coelhot, nézzük meg azokat az idézeteket, amelyeket a legtöbben véltek kiemelkedőnek a "szív funkcióval" a Citatum rendszerében!

4102 regisztrált felhasználó jutalmazta szívvel az alábbi idézetet a szerzőtől (ez egyben a citatum.hu legnépszerűbb idézete):

"Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem."
  
Hangsúlyozom, ez egy idézet, eszemben sincs plagizálni! Néhány mondatos szubjektív elemzés:
 
Első olvasatra nehezen emészthető az összetett mondat, de már érezhető, hogy itt hádészi mélységek lapulnak. Amikor másodszorra futunk neki, már világosan látjuk, hogy itt két sík dominál és alkot pradox elegyet. Én megtanultam várni. Én szeretnék hozzászokni, tudni. A szerző eddig nem tapasztalta meg a tudás érzését, kiváltképp nem azt a tudást, hogy te vele vagy, akkor is, ha egyébként nem vagy ott. Ij... nem is folytatom tovább, mert ezt felesleges túlragozni. Ez bizony megütötte az epe szintet. 

"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"
  
Hasonlóan népszerű ez az idézet, amely elsősorban újszerűsége miatt érdemelhette ki a 3244 szívet.
 
"Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk." 

Szerencsére Paulo Coelho ezt nem mondhatja el magáról, mert ő bármit hányik is elénk, ugrunk, hogy felnyalinthassuk. (Akkor vajon honnan tudja?) 

"Ne hagyd, hogy mások véleménye vezessen, amikor olyanokat hallasz, hogy "ez szebb" vagy "az könnyebb". Sok energiádba és lelkesedésedbe fog kerülni, hogy elérd a célod, úgyhogy egyedül te vagy a felelős érte, és biztosnak kell lenned a dolgodban."

Paulo Coelho itt nyomatékosítani próbálja, hogy a sok idézetért egyedül Ő a felelős. Talán akkor köpköd ilyeneket, amikor biztos a dolgában. 

"Az élet állandó kockázatot rejt, és aki megfeledkezik erről, az soha nem készül fel a sors kihívásaira."

Ebben az idézetben a kockázat egy Paulo Coelho idézet, a sors kihívása pedig Coelho maga. 

--- 

Egyelőre ennyi idézetet szerettem volna bemutatni nektek Paulo Coelhotól. Kifejezetten ajánlom, hogy vásároljátok meg az összes könyvét 4-5 ezer forintos darabáron, elsősorban az Ulpius-házban, mert az színvonalban rokonságban áll Coelhoval, ezért bizonyára az összes alkotását megtaláljátok ott.

Bízom benne, hogy Paulo Coelho még több epét hányik majd nekünk, hogy az internetes levelezéseink, az irodalom terjesztésére hivatott weboldalaink, közösségi oldalaink minél többször hirdessék a munkásságát.

 

Colletus•  2012. július 2. 14:26

Gondolatok a gyermekverspályázatról

A Poet.hu, a Dél-Alföldi Művészeti Kör (Déemká) - a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet (PEPI) és a Gézengúz Óvoda támogatásával - országos, nyílt, tematikus, pénzdíjas gyermekvers pályázatot hirdetett. „Válaszok Miértkének” címmel.

 

Engem is felkértek zsűritagnak. Ez a megtisztelő feladat azzal járt, hogy töménytelen mennyiségű gyermekverset olvashattam át, illetve pontozhattam belátásom szerint. Már az elején szeretném leszögezni, hogy az értékelés szubjektív szemmel történt minden zsűritag esetében, hiszen objektíven aligha pontozhattunk volna 1-10-ig irodalmi alkotásokat megadott szempontok szerint. :) Irányokat lehet kijelölni, de a vers soha nem lesz szemellenzős műfaj!

A tapasztalataim és az érzéseim vegyesek. Úgy látom, hogy sokan szeretik a gyermekverseket, és ennek felettébb örülök, mert fontosnak tartom, hogy egy ilyen vegyes-vágott világban legyenek értékes, a gyermekek képességeit, kulturális látókörük bővítését elősegítő művek, amelyeket az óvodában, otthoni könyvekben, vagy akár az interneten (ki tudja, mennyire korán érnek a mai csöppségek :) ) olvashassanak.

Néha egészen szomorú is voltam az értékelés során. Ugyan akadtak csodálatos, kiemelésre, magas pontszámra méltó munkák, amelyeket öröm volt olvasni, de sajnos úgy éreztem, hogy sokan a gyermekverseket véletlenül "gyerekes verseknek" olvasták, ugyanis néhány mű, - akármennyire jó szándékkal írta a szerzője - meglehetősen csetlős-botlósra sikerült. Miért van ez:

Úgy vélem, hogy sokan azt gondolták, gyermekverset írni könnyű, hiszen bagatell rímekkel, döcögős ritmussal, behelyettesítve alap szavakat, tündéreket, manókat, virágokat, szivárványt, kikeletet, stb. létre lehet hozni egy kisgyermeknek tetsző valamit. Ez a valami azonban csak egy élettelen báb. Olyan, mint egy játékmaci. Miről álmodik a kisgyermek? Miről álmodik Róbert Gida? Igazi maciról (nem erdélyi vérmedvéről, Micimackóról), ami elviszi őt mindenféle csudahelyre. A gyermek pontosan tudja, és látja, hogy amit írnak neki, mennyire értékes, mennyire szól róla.

 

Észrevettem, hogy sokan úgy gondolták, hogy mivel kortárs gyermekverseket nem olvastak, ezért archaikus szavakkal kell teletölteni a strófákat. "Mondotta, fárul, éltemet" stb. Ezek a szavak a gyermektől idegenek. Nem hall ilyeneket sem otthon, sem az óvodában. Olvasnak neki esetleg régi verseket, meséket, amelyekben hasonlóak előfordulnak, de azokat sem tudja mire vélni.

 

Ugyanez jellemző a vidéki tájak megjelenésére. Ismerjük a régi világot, amikor vidéken nagyon sokan éltek mezőgazdaságból, 6 évesen a kisgyermekek tehenet fejtek, terelték a nyájat, de most már nem ezt a kort éljük! Óvodások regisztrálnak Facebookra, televíziós meséken nőnek fel, és már a hagyományos tehénfejés sem az, ami rég volt. Ma elég, ha nagypapa megnyomja a gombot, és a csövek elintézik, ami anno a család legkisebb sarjainak reszortját képezte.
Emiatt számítottam arra, hogy majd lesznek versek az érthetetlen, nagy és néha vadnak tűnő XXI. század gyermeki világáról is, csűrök, tarlók, kaszák nélkül is...

 

Ezúton üzenem (vagy izenem? :) a kedves felhasználóknak, hogy gyermekverset írni nem könnyű. Gyermekverset írni piszkosul nehéz! Aki komolyabban szeretne foglalkozni ezzel a műfajjal, javallom, olvasson sokat, kortársat is!

A kiemelkedő alkotások szerzőinek ezúton gratulálok! A Poet.hu nevében felajánlom, hogy a pályázat utolsó fordulójának lezárta után minden 8 pont feletti verset kiemelt státuszba teszek, és a hozzájuk vezető linket elhelyezzük a főoldalon.

Kívánok a jövőben termékeny alkotást és olvasást, minden kedves felhasználónak!

 

Barátsággal,
Jabronka Richárd (Colletus)

 

 

Colletus•  2010. október 7. 21:51

Kék óra: Elemzés Colletus módra

Mivel az előző bejegyzésemben jeleztétek, hogy tetszik a vers, és mivel nagyon sokat mondó, és eléggé nehezen érthető, megosztom veletek a saját értelmezésem. Természetesen nem biztos, hogy igazam van, sőt egészen biztosan nem erre gondolt Gottfried Benn, amikor írta :) De, akit érdekel, elolvassa... Lássuk:

 

Gottfried benn:

kék óra

 

 

Sötétkék óra küszöbére léptem -

ez a tornác, zárul a lánc szeme,

s most egy piros szín, most egy száj a térben,

és késő rózsák kőcsészéje - te!

 

A  szó, mi tudjuk mind a ketten,

mit másnak mond és hordoz bárki más,

miköztünk semmi és kiejthetetlen:

ez az Egész s a végső tollvonás.

 

Az, ami hallgat, átjár mindenen már,

véle a tér és véle van tele

az óra - ami nem remél, s mi nem fáj -

s a késő rózsák kőcsészéje - te.

 

2.

 

Fejed fehér, elomló és vigyázó,

miközben szádon gyűlik a gyönyör,

a teljes bíbor, minden, mi virágzó,

belsőd özönlő földmélyeiből.

 

Olyan fehér vagy, szinte szertemállasz

merő virág-hiány te, hóhideg,

holtszínű rózsa, ízre-íz - koráll csak

az ajkadon, oly súlyos, mint a seb.

 

Olyan lágy vagy, egy boldog hír hordozója,

amely veszélyt és süppedést tanít,

míg tart a kék, míg kéksötét az óra,

s ha megy, nem tudja senki, volt-e itt.

 

3.

 

Kérdezlek én, hisz máshoz tartozol már,

a késő rózsát mért hordod elém?

Mondod, az álom és az óra elszáll,

mit számít mindez: te, vagy ő, vagy én?

 

"Amit kezdünk, befejeződni vágyik,

amit élünk - ki tudja mért, miképp:

zárul a lánc, nincs más csak némaság itt

és kint a távol, tág és kéksötét."

  A vers címe többféle asszociációt is kelthet. A kék óra, mint meteorológiai kifejezés a sötétedés azon szakaszára utal, amikor az ég még nem egészen fekete, hanem sötétkék. A fotósok egy kedvelt időszaka ez, mivel a sárgán kivilágított épületek csodálatosan párosulnak a sötétkékkel. Csupán egy óráig tart az esemény, ezért pontosan kell időzíteni, ha szép képeket akarunk készíteni. Egy másik társításom a kék, mint „hideg”, grafikai szín. Eszembe jut a tenger mélysége, a jég, a fagypont… A kétféle gondolat megfér egymás mellett.

„Sötétkék óra küszöbére léptem -

ez a tornác, zárul a lánc szeme,” – E/1-ben szólal meg a lírai én. A sötétkék óra küszöbe a nap vége, az éj kezdete, egy utolsó óra, amit még a nappalban tölthetünk. A „tornác” jelzi a határt, a lánc pedig az örök körforgás, és egyben a rabság szimbóluma, ami napnyugtával zárulni kezd.

 

 

„s most egy piros szín, most egy száj a térben,

és késő rózsák kőcsészéje - te!” – A sötétkék mélységben megjelenik egy tőle távol álló szín, a piros. Felém közeledik, majd látom, hogy ez egy száj, majd észreveszlek TÉGED, a késő rózsák kőcsészéjét. Késő rózsa: Késői napszakban egy késői rózsa, ami pirosan virít még mindig egy hideg táptalajban, kőcsészében. Kő: Szilárd, lélektelen tárgy. Némi ambivalencia figyelhető meg a színek szinesztéziájában. Az érzéki szerető kihűlt szerelme.

 

 

„A  szó, mi tudjuk mind a ketten,

mit másnak mond és hordoz bárki más,

miköztünk semmi és kiejthetetlen:

ez az Egész s a végső tollvonás.” – A beszéd a szerelem elengedhetetlen eszköze. Érdeklődünk párunk ügyei felől, becézgetjük. Itt erről szó sincs. „Tudjuk mind a ketten” a lírai én és a szerető, hogy a testi vágyakon a hangsúly, nem az érzelmeken, a szavakon. Ez az „Egész” ami köztünk lehet. Nem több, csak a bujaság. A végső tollvonás. – Talán az utolsó együttlét, az utolsó élmény az éjszaka előtt, amikor már a piros sem látszik.  

 

„Az, ami hallgat, átjár mindenen már,

véle a tér és véle van tele

az óra - ami nem remél, s mi nem fáj -

s a késő rózsák kőcsészéje - te.” – Szinte az előző versszak nyomatékosítása. A hallgatással, a rémítő csenddel van teli a tér, a szoba, az aktus, az ég, az óra, ami talán az utolsó. Szilárd tudatosság jellemzi a lírai ént. „Nem remél, nem fáj” – Tisztában van vele, hogy nincs folytatás. A kék eltűnik és jön a fekete. „s a késő rózsák kőcsészéje - te.” – Az ismétlés alakzat is nyomatékosításra szolgál. A rossz érzés tudatosítására, elfogadására, de titkon talán mégis a halvány remény eszköze.

 

A szerkezeti hármas tagoltság első fele itt zárul. A másik részben a költő lefesti az eddigi piros szájhoz tartozó teljes külsőt:

 

„Fejed fehér, elomló és vigyázó,

miközben szádon gyűlik a gyönyör,

a teljes bíbor, minden, mi virágzó,

belsőd özönlő földmélyeiből.” – Szintén szinesztéziából áll össze a versszak. A fehér, piros, bíbor, és barna színek jelennek meg. Fehér fej: A tisztaság, ártatlanság (keletebb népeknél a gyász) szimbóluma, míg a bíbor és a száj, mint a piros szerv a leírt gyönyöré. Ez mind belülről fakad, a lélek termőföldjéből nő ki, amelyben a barna szín dominál, özönlik. A strófában egyértelműen megmutatkozik a lírai én mérhetetlen vágyakozása a késő rózsák kőcsészéje iránt.

 

 

„Olyan fehér vagy, szinte szertemállasz

merő virág-hiány te, hóhideg,

holtszínű rózsa, ízre-íz - koráll csak

az ajkadon, oly súlyos, mint a seb.” – A költő fokozza az érzékekre gyakorolt hatást. A fehérséget még inkább felnagyítja, a „hóhideg és a holtszínű” szóösszetételekből szintén a fehér színnel, és az érzéketlenséggel vonhatunk párhuzamot. A holtszínű rózsa egy újabb paradoxon, az ízlés, mint egy újabb szinesztéziával kifejezett érzék a részletes átélést segíti elő. A piros koráll pedig már sebként jelenik meg az ajkakon. Majdhogynem a Catullus féle „Gyűlölök és szeretek” kérdéshez jutottunk el.

 

 

 

„Olyan lágy vagy, egy boldog hír hordozója,

amely veszélyt és süppedést tanít,

míg tart a kék, míg kéksötét az óra,

s ha megy, nem tudja senki, volt-e itt.” – Jelen strófában a tapintásra ható szinesztézián keresztül üzen nekünk az író. „Lágyság, süppedés” – Boldog hír hozója, amely veszélyt és süppedést tanít. Paradoxon, ambivalens kép, amely az egész művet jellemzi. Megérkezik a csodálatos külsővel, amely elhidegült belsőt takar. A sötétkék itt kéksötétre cserélődik, amely az óra múlását jelképezi. Egyre inkább a fekete dominál. De a „míg” időhatározó ismétlése a pillanatnyi élvezeteket próbálja megtartani. „Még 5 percem van, addig aludni fogok, addig nem kelek fel.” – Ugye ismerős? „Még nincs sötét, még itt van velem, még megérinthetem.” Amikor pedig eltűnik, mintha itt sem lett volna. Nem látjuk a kéket, a kőcsészét, az ágyat, hanem üresség járja át a teret és az időt.

 

 

 

A harmadik szerkezeti egységben először jelenik meg a „szó”, amikor a hosszú leírások után a szerző megszólítja szeretőjét.

 

„Kérdezlek én, hisz máshoz tartozol már,

a késő rózsát mért hordod elém?

Mondod, az álom és az óra elszáll,

mit számít mindez: te, vagy ő, vagy én?” – Csokonai féle üzenet: „Kétes kedvet miért csepegtetsz még most is belém?” „A késő rózsát miért hordod elém?” – „Máshoz tartozol” – Másnak adod a meleg színeket, nekem csak a hóhideg tested jut. A válasz is megérkezik: Minek adnék melegséget, ha úgyis eljön a sötét? Miért bolondítanálak meg? Nem lenne értelme… Mit számít mindez? –Kovács Ági egy remek versében van hasonló gondolat a névmásokról. Még Poet talin írta le nekem- te, vagy ő, vagy én? te- szerető, ő- szerető kedvese, én- a harmadik fél, ami a legrosszabb…

 

"Amit kezdünk, befejeződni vágyik,

amit élünk - ki tudja mért, miképp:

zárul a lánc, nincs más csak némaság itt

és kint a távol, tág és kéksötét." – Az utolsó versszak olvasásakor mindig átfut rajtam a hideg. Eljön a sötét, véget ér a kék óra, a kezdetnek már itt van van a zárása, és ki tudja, hogy történik mindez, némaság marad, és a tág, megérthetetlen, hideg, kéksötét űr…

IMÁDOM EZT A VERSET!!! :)

 

Akinek volt türelme elolvasni az véleményezze is már plz! És adjatok néhány saját értelmezést is hozzá!

 

Jabronka Richárd

Colletus•  2010. április 28. 22:53

Ahogy tetszik - színházkritika(féleség)

Ahogy tetszik

A beregszászi társulat nem először látogatott városunkba, hogy megajándékozzon minket egy színházi előadással. Idén Shakespeare: Ahogy tetszik című drámáját vitték színpadra, nem szokványos módon.

A társulattól megszokhattuk, hogy előadásaik felrúgnak minden szabályt és korlátot. Az egyediség különös ismertetőjelük. Erről már az érkezésünkkor megbizonyosodtunk. A színen rengeteg kellék fogadott minket. A fényreklámtól kezdve a forgó „szekérszínpadon” át az öntözőkannáig minden előfordult. Néhány éve a berekszásziak Tóték adaptációjában Tótné rántott húst sütött miközben a közönség szálingózott befelé, most egy udvari bolond fogadott minket, lábait a színpadról lelógatva, derűs mosollyal az arcán. Mellette egy másik színész fényreklám üzeneteket írt ki nekünk. „TRAGÉDIA, AHOGY TETSZIK, VÍGJÁTÉK”.

A jelenetek – attól eltekintve, hogy még a mű ismeretével is nehezen tudtam követni őket – rendkívül élvezhetőek voltak. A színészi játék, a bámulatos kellékhasználat, a sok zenei betét (nagyon változatos zenékkel, pl. cigányzene) működőképessé tette a játékot még akkor is, ha nem tudtam, hogy ki az a fehér néni bácsinak öltözve. (Úgy hallottam a nézőtérről és a darab utáni beszélgetésen, hogy nem én voltam az egyetlen, aki nem tudta beazonosítani a játszókat.) Szembetűnő volt, hogy a színen több minden is történik egyszerre. A sarokban tetoválást festenek, középen a kórus énekel, balra egy vödörrel viaskodnak, míg jobbra egy féltékeny báty dühöng. A néző is jelentősen megdolgozik az előadás alatt.

Shakespeare szövevényes drámáját mindenki elolvassa otthon, én nem térek ki a cselekményre. Néhány emlékezetes jelenetet idézek fel. A forgószínpad egyszerre kalauzolt el minket a király várába és az erdő mélyébe. Előbbi helyszínen egy kitűnő kép, amikor a király a saját várának makettjét szedi szét lassacskán, szimbolizálva ezzel a birodalmának felbomlását. Ugyanitt történik a monda elmesélése a bajnokról, és egy komikus „halálforgás”, amikor a legyőzött harcosokat kiveti magából a tér.

A szóban forgó (és amúgy is forgó) színpad oldalára egy kereket szereltek, amit néha egy arra járó színész megpörget. A beszélgetésen is szóba esett ennek a jelentősége, de a csoport makacsul ragaszkodott hozzá, hogy mindenki a saját elképzelése alapján fejtse meg a bűvös kereket. (A színházi körökben tapasztalatlanabb olvasóknak megsúgnám, hogy ez azt jelenti: Ők sem tudják, mi célt szolgál a kerék.) Akadtak még ehhez hasonló szimbólumok az óriási kelléktárban, de a színészek továbbra sem tágítottak, nekünk kell megfejteni a jelentésüket.

A berekszászi feldolgozásban nagyon fontos szerepet kap az erdő. Többféle értelmezés is lehetséges a jelentésével kapcsolatban. Erdő, ahova elbújunk valami elől, egy menedék, ahol nyugodt életet élhetünk. Erdő, ahol valóra válnak titkos vágyaink, előbújhat belőlünk a művész, levetjük a városban viselt ruháinkat, álarcainkat, és azok lehetünk, akik valóban szeretnénk. A darabban több szereplő is itt énekel életében először. A jelmezek is kicserélődnek idővel. Mindenki fehér lepelbe bújik, kényelmes testhelyzetben élvezi a paradicsomot, a természet jeleit festi magára. A mű legnagyobb mondanivalója ebben rejlik. Számunkra mi az erdő? Megtaláljuk-e azt a helyet, ahol szabadjára engedhetjük az alkotó szellemünket és vele együtt saját magunkat?

 

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.” Hallottuk a szállóigévé vált mondatot a darabban. Ha színész mindenki, akkor ki kell tűnni a tömegből, gondolták a berekszásziak, és egy rendkívül egyedi játékot hoztak el nekünk. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Shakespeare mit szólna, ha lett volna alkalma megtekinteni a darabot. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy nincs oka felháborodni, hisz ő mondta: Ahogy tetszik…

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom