Gondolatok a gyermekverspályázatról

Colletus•  2012. július 2. 14:26

A Poet.hu, a Dél-Alföldi Művészeti Kör (Déemká) - a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet (PEPI) és a Gézengúz Óvoda támogatásával - országos, nyílt, tematikus, pénzdíjas gyermekvers pályázatot hirdetett. „Válaszok Miértkének” címmel.

 

Engem is felkértek zsűritagnak. Ez a megtisztelő feladat azzal járt, hogy töménytelen mennyiségű gyermekverset olvashattam át, illetve pontozhattam belátásom szerint. Már az elején szeretném leszögezni, hogy az értékelés szubjektív szemmel történt minden zsűritag esetében, hiszen objektíven aligha pontozhattunk volna 1-10-ig irodalmi alkotásokat megadott szempontok szerint. :) Irányokat lehet kijelölni, de a vers soha nem lesz szemellenzős műfaj!

A tapasztalataim és az érzéseim vegyesek. Úgy látom, hogy sokan szeretik a gyermekverseket, és ennek felettébb örülök, mert fontosnak tartom, hogy egy ilyen vegyes-vágott világban legyenek értékes, a gyermekek képességeit, kulturális látókörük bővítését elősegítő művek, amelyeket az óvodában, otthoni könyvekben, vagy akár az interneten (ki tudja, mennyire korán érnek a mai csöppségek :) ) olvashassanak.

Néha egészen szomorú is voltam az értékelés során. Ugyan akadtak csodálatos, kiemelésre, magas pontszámra méltó munkák, amelyeket öröm volt olvasni, de sajnos úgy éreztem, hogy sokan a gyermekverseket véletlenül "gyerekes verseknek" olvasták, ugyanis néhány mű, - akármennyire jó szándékkal írta a szerzője - meglehetősen csetlős-botlósra sikerült. Miért van ez:

Úgy vélem, hogy sokan azt gondolták, gyermekverset írni könnyű, hiszen bagatell rímekkel, döcögős ritmussal, behelyettesítve alap szavakat, tündéreket, manókat, virágokat, szivárványt, kikeletet, stb. létre lehet hozni egy kisgyermeknek tetsző valamit. Ez a valami azonban csak egy élettelen báb. Olyan, mint egy játékmaci. Miről álmodik a kisgyermek? Miről álmodik Róbert Gida? Igazi maciról (nem erdélyi vérmedvéről, Micimackóról), ami elviszi őt mindenféle csudahelyre. A gyermek pontosan tudja, és látja, hogy amit írnak neki, mennyire értékes, mennyire szól róla.

 

Észrevettem, hogy sokan úgy gondolták, hogy mivel kortárs gyermekverseket nem olvastak, ezért archaikus szavakkal kell teletölteni a strófákat. "Mondotta, fárul, éltemet" stb. Ezek a szavak a gyermektől idegenek. Nem hall ilyeneket sem otthon, sem az óvodában. Olvasnak neki esetleg régi verseket, meséket, amelyekben hasonlóak előfordulnak, de azokat sem tudja mire vélni.

 

Ugyanez jellemző a vidéki tájak megjelenésére. Ismerjük a régi világot, amikor vidéken nagyon sokan éltek mezőgazdaságból, 6 évesen a kisgyermekek tehenet fejtek, terelték a nyájat, de most már nem ezt a kort éljük! Óvodások regisztrálnak Facebookra, televíziós meséken nőnek fel, és már a hagyományos tehénfejés sem az, ami rég volt. Ma elég, ha nagypapa megnyomja a gombot, és a csövek elintézik, ami anno a család legkisebb sarjainak reszortját képezte.
Emiatt számítottam arra, hogy majd lesznek versek az érthetetlen, nagy és néha vadnak tűnő XXI. század gyermeki világáról is, csűrök, tarlók, kaszák nélkül is...

 

Ezúton üzenem (vagy izenem? :) a kedves felhasználóknak, hogy gyermekverset írni nem könnyű. Gyermekverset írni piszkosul nehéz! Aki komolyabban szeretne foglalkozni ezzel a műfajjal, javallom, olvasson sokat, kortársat is!

A kiemelkedő alkotások szerzőinek ezúton gratulálok! A Poet.hu nevében felajánlom, hogy a pályázat utolsó fordulójának lezárta után minden 8 pont feletti verset kiemelt státuszba teszek, és a hozzájuk vezető linket elhelyezzük a főoldalon.

Kívánok a jövőben termékeny alkotást és olvasást, minden kedves felhasználónak!

 

Barátsággal,
Jabronka Richárd (Colletus)

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Lanor2012. augusztus 25. 08:54

Szerintem a gyermekverseknek a feladata a körülöttünk lévő világ megismertetése... Az, hogy a történelmet, és a régmúlt időket is bemutatja, nem tartanám hibának... Kaphatnék egy linket, amely elvisz a nyertes művekhez? :) Amelyekhez természetesen gratulálok!

Törölt tag2012. július 2. 15:48

Törölt hozzászólás.

Colletus2012. július 2. 15:41

Igazad van, Sea, kellenek ezek a jelképek, és az alapok, nyilván, csak írtam, hogy én arra számítottam, lesznek olyan versek is, amelyek több aktualitással bírnak majd.

Törölt tag2012. július 2. 15:33

Törölt hozzászólás.

t_laci2012. július 2. 15:19

Mélységesen egyetértek, valami hasonlót gondoltam én is (csak sokkal gyengébben megfogalmazva) a ''gyermekverseim'' blogomban. Bár a pályázaton nem indultam (POET-i friss létem miatt nem is tudtam róla), örömmel fogadnám, ha a kiemelt versekhez eljuthatnék egy kattintással.
Üdvözlettel,
Tóth László (t_laci)