ChocoViolette blogja

ChocoViolette•  2021. július 25. 23:37

A pók és én, avagy a pók hálójában

Ez az emlék, amelyet most megosztok többnyire szomorú és részben vidám. Kicsit félve is írom le, mert sajnos a kétféle érzelem összekapcsolódik egymással, nem tudom kettéválasztani. Történt egyszer, hogy énekkarral még a gimiben a Zenepalota kiváló akusztikájú hangversenytermében léptünk fel egy alkalommal. Többek között egy olyan művet is elénekeltünk, ami egy tragédiából, fájdalomból született. A  szövegének írója elhunyt gyermeke emlékének szentelte ezt a kórusművet, illetve a zeneszerző erre komponálta meg a szerzeményt . Talán úgy emlékszem  ,hogy maga a darab ősbemutató volt, tehát először minket ért az a megtiszteltetés, hogy elénekelhessük, bemutathassuk ezt a szomorú ,nagyon nehéz, drámai darabot. A kórusmű maga is ezt a mély, fájdalmas érzést tükrözte. A szólamok szinte hömpölygő egymásba kapaszkodással fejezték ki a mély gyászt és ebből a kavalkádból megszólal egy szinte angyali hang egy gyönyörű dallamívvel, a szólista hangja, amely talán az elhunyt gyermek kristálytiszta lelkét is jelképezhette a mennyek országából. Megjegyezném kicsit büszkén is, hogy a szólistáink ( Viki és Enikő ) és az énekkar is nagyon magas színvonalat képviselt..De hogy mennyire tudtuk ezt a szerzeményt átérezni, ennek a súlyát  16-17 évesen, nem tudom, hiszen még mi is félúton voltunk a gyermekkor és a felnőttkor között. Valamilyen szinten éreztük, de ma felnőttként már tudjuk, hogy valójában egy ilyen tragédiát valószínű képtelenség feldolgozni, főleg az érintett gyászolóknak.  Arról, hogy tulajdonképpen ki mennyire szerette ezt a művet nem tudok nyilatkozni. Én szerettem, de ugyanakkor nehéz is volt, koncentrálni kellett rettenetesen, egymásra figyelni..és pont annál a résznél, amikor "hömpölyögtünk " érdekes módon mégsem , az annyira szabad volt, pedig szinte ez adta a drámaiságát az egésznek. Különleges mű is volt, de ebből a "slamasztikából" mégis vissza kellett találnunk a szigorúan lekottázott vezérfonalhoz, nem szabad volt "szétesnünk"  és ez volt ebben a nehéz. Kihívás is volt, mert óriási munka volt benne, nagyon nehéz művekre "pályáztunk" mindig is, hiszen nagyszerű karnagyunk Engi Zsuzsa néni kitűnő szakember volt, ( Isten nyugtassa ) az egyik legjobb a kórusvilágban a szakterületén és a maximumot kihozta belőlünk, amit csak lehetett. A  szomorúbb rész után jöjjön a pók-story. Alighogy elkezdtük a művet.,-  drámai volt a kezdés is - ,..."Jajjj, Gyöngyöcském, kislelkem, elvisz a nyár,..a nyár " , leereszkedett köreinkbe egy pók az előadás közepette. A jajj, az nálam nagyon jajj lett és nagyon drámaira sikeredett. Pedig olyan kis egyszerű falipók volt, nyolc lábbal mint amilyen a sarkokban pöffeszkedik és tanyázik , egyáltalán nem félelmetes normális körülmények között még cuki is,  becsületes nevén ( mezei ) kaszás. Melyik sarokból érkezhetett, rejtély, nem tudom..Az aula magas, sok kis ízeltlábúnak lehet a tanyája és még kitakarítani sem lehet őket olyan magasságokban, élvezik szabadságukat, ők az elérhetetlenek. Pontosan hogy melyik alrendbe és családba tartozott, nem tudom, de még jó, hogy nem a "terepjárós" pókok családjába , számomra az a vadabbik variáció. Megpróbáltam felidézni a Vizipók vagy Csodapókot is, a rajzfilm figurák jelmezébe ,köntösébe bújtatni, elképzelni gondolatban, de valahogy  sehogy nem ment. Vagy mint Pók Icát új énekkarost bevenni a csapatba, de az sem működött. Elállt még a lélegzetem is őt megpillantva, - no nem úgy, mint a "szerelem első látásra " apropójából,- kigúvadtak a szemeim és megnémultam ,mint a hal. Nagy szemeivel biztosan ő is rámcsodálkozott ,megállt és belenézett a tátott számba, hány lukas fogam lehet. Kecses testével , hosszú lábaival leereszkedett hozzánk , én lettem a kiválasztott.  Pont középen a mezzoban, karnagyunkkal pontosan szemben az első sorban. Kellett ilyen kicsire nőnöm ! A jajj után szinte be is fejeztem  az éneklést és ez kitartott egészen a mű végéig. Zsuzsa néni mérgesen nézett rám, szemei szikrát szórtak, "énekelj, énekelj " -ezt üzenték. Megpróbáltam kicsit csöndesebben, szelídebben, visszafogottan pár hanggal hozzájárulni a kórusmunkához, de  ahányszor picit nagyobb  levegőt vettem a pók a kis vékonyka szálon, a végén himbálózva, lógva a szeren, a számhoz egyre közelebb és közelebb ért.  Beszívtam a levegőt közelített, kifújtam távolodott. Kicsit nagyobb sóhaj és levegővétel és biztosan a nyelvemen landol., Valahogy a a  pókvacsorához soha sem fűlött a fogam és a színpadról sírva és kapálózva kirohanni sem.. Az is lehet, hogy kicsit részesülni szeretett volna a sikerünkből ő is, meghajlott az óriási taps hallatán, többször is, szinte láttam, hogy mind a nyolc lábát kitárva fogadta a gratulációkat és fürdött a sikerben.  Azután pedig, mint aki jól végezte dolgát , ahogyan érkezett, úgy távozott, nem mondhatnám, hogy észrevétlenül, mert igenis észrevettem és nagy hatást gyakorolt rám a jelenléte. Elégedetten és büszkén visszatornázta magát kötélmászásban a kis otthonába, valamelyik sarokba. Mondanom sem kell, Zsuzsa néninek magyarázhattam a bizonyítványomat. Kicsit úgy éreztem magam, mint a pók áldozata az ő kis hálójában. De valójában elég nagy munka lett volna neki , belefogni a nagy pókselyemgyártásba miattam. De jó, hogy nem értem jött mégsem a kaszás -pók, de még miattam sem, hanem a sikerért.

 
1...567