ChocoViolette blogja

Visszafelé peregnek a napok is ,

a múlt szép emlékein rajtaütöttél . 

Álmomban is szívesen marasztaltalak

s most is a közelségedre vágyom; 

maradj kérlek itt velem, maradj 

és horgonyozz le a szívem közepén.

Millió szeretet-erecske ered bennem,

mi sokszor duzzadó, áradó folyóvá válik,

fuldoklom néha benne, segíthetnél....,

álmaimban talán majd eljössz még,

kezeidet nyújtod egyszer felém és kimentesz..

Szívembe kapaszkodó pillantásodra

vágyom ,arra ,hogy velem lehess,

s esztelen szerelmemmel takarjalak be.

Nyughatatlan lelkem áramlata meglátod, 

majd gyengéden Téged is célbavesz.

Vad szívdobogásom robaját hallom

esténként párnánom , ha lefekszem.

Szerelem, boldogság, bolondság, barátság

ami kell nekem ..  Nagyon szeretlek !

Hálátlan a sors, ha nem rendel melléd, 

s maradok így örökké a lábadozó beteg.

Gondtalan gondolatok vigasza árad szét 

fejemben, fáradt testemet hajhatatlanul,

újra a szerelem tüze perzseli fel. 

Egy érintés, egy ölelés, amit Tőled kaptam,

egy másik országba, a felhők felé repít el.

Suhannak a gondolatok, sanyargatják

élénk fantáziám véget nem érő vágyait.

Zuhanó őrület vagy nekem, kit úgy érzem

soha nem érek el.  Pillanatok, órák, percek, 

napok, hetek, évek, miket eddig adtál , 

az apró örömök és a végtelen boldogság

megmaradnak  örökre és szívből köszönöm.  

Míg élek, nem feledem, hidd el, 

emlékét fantáziámban is megbecsülöm.

Megállítottam volna még a pillanatot is,

amikor a lelked a lelkemhez ért....

..és a szíved a szívemhez..

Mikor simogató kezeink egymáshoz értek..

Megidézem a tegnapot, megáldom a jelent,

megáldom a holnapot...

a szerelem erejével szeretlek,

a szeretet erejével szeretlek,

a csók erejével szeretlek,

és a vágy erejével szeretlek.

A gyengédség erejével körülveszlek,

magamhoz ölelem a megállított érzéseket,

egyszerre finoman, édesen, vadul és szelíden.

Hirtelen el sem tudom hol kezdeni ezt a történetet. Valószínű, hosszú lesz. :-) Ilyenkor az ember lányát megrohanják az emlékek. Mostanában egy barátnőm kezdeményezésére sokat nyúltunk vissza azokra a csodálatos évekre, amelyek annyi örömöt és boldogságot hoztak gyermekéveinkbe, zenei tanulmányaink során. Előszedtük a régi kórusműveket, sőt kedves Barátnőm  kutatja is folyamatosan az azokról az időkről  megjelent újságcikekket és műveket és mi  örömmel hallgatjuk meg és énekeljük még most is, ki-ki a saját szólamát . Lelkesedésünk a mai napig töretlen. Hála Gyöngyömnek az  aknamunkájáért és igazán köszönet illeti meg Őt ezért. Ezeket az időket soha nem feledjük, mint ahogy drága Reményi János Tanárurat sem, a karnagyunkat. A múltkor megemlékeztem két csodálatos tanárról az "Ici-pici hegedűben " ,most pedig róla szeretnék pár szóban. Már olyan sok éve nincs közöttünk sajnos, nemsokára a halálának a 25. évfordulója közeleg és két hónappal ezelőtt lett volna 90 éves. Általában a híres emberek évfordulóit automatikusan feldobják a közösségi oldalak, megemlékezünk Róluk. De mindenkinek az életében van jó pár csodálatos ember és itt nem csak családtagokra gondolok, hanem azokra, akiktől annyi mindent , olyan értékeket kaptunk életünk során  ami egészen a halálunkig elkísér.  Ők valahogy feledésbe merülnek az idő múlásával, illetve kicsit jobban elsikkad az emlékük ebben a rohanó világban. Gondolom komolyzenei berkekben sok helyen emlékeznek meg erről a nagyszerű és szeretetreméltó emberről és róják le a tiszteletüket emléke előtt a szakmabeliek. Legalábbis remélem. Nekem személy szerint nagyon fájó volt, amikor pár éve  Fazekas találkozót szerveztek és nem hangzott el Tanárúr neve a háromnapos ünnepség ideje alatt. Ezt nemcsak én nehezményeztem egyébként, hanem Tanárúr egyik tanítványa is, aki ott volt és karnagy lett szintén és szomorú felháborodásának hangot is adott...

Énekegyüttest , nőikart neveztek el egyébként róla, a wikipédiában is szerepel, és pár díjat is átvehetett még életében, többek között a legmagasabb zenei díjat, a Liszt Ferenc -díjat is.   Reményi Tanárúrra én mindig jó szívvel és tisztelettel gondolok, nagyon sokszor jut eszembe és nagyon büszke vagyok arra, hogy ismerhettem személyesen is. Úgy mint a Tanáromat és úgy is, mint Embert. Talán le sem tudom írni és szavakban kifejezni azt ,hogy mennyire szerettem gyerekként és hogy még most is, ha gondolok rá ,a szívem megtelik szeretettel. Remélem jól érzi magát abban a másik világban ott fent és az égiek nagy énekkarával csodálatos kórusművekkel szórakoztatják ott is a nagyérdeműt. Furcsa, hogy 55 éves korában annyi idősen ment fel Budapestre a Magyar Rádió Gyermekkórusa művészeti vezetőjének, mint amennyi most én vagyok.  Ilyen sok idő telt el azóta, repülnek az évek és olyan mégis, mintha ezek az emlékek amik megrohantak, most történtek volna pár éve. Édesanyáméknál voltam éppen, amikor 1996. július 20 -án a TV-ben bejelentették a halálhírét. Emlékszem hangos zokogásban törtem ki, hetekig gyászoltam Tanárurat....Szerénysége és kedvessége mindig lenyűgöző volt  számomra. Persze emlékszem villámló szemeire is és szigorára  és arra, amikor dobbantott a lábával és mondta, a "Jóisten áldjon meg benneteket az összes aprószentjeivel együtt" , amikor nem úgy sikerült próbán elénekelnünk  a műveket, ahogy kellett volna a figyelmetlenségünk és a duruzsolásunk miatt.  Persze én általában jókislány voltam és komolyan vettem ezeket a dolgokat gyerekként is, egy igazán jó énekkarban a fegyelemnek és figyelemnek is óriási szerepe van a tehetséges nebulókon kívül  .Tanárúr pont az óriási szakmai tudásával ,-amit nekünk megpróbált átadni és számonkérni -és szigorúságával repített el minket az óriási sikerek felé, amelyeket elértünk és amelyeket még most is köszönünk neki ,munkáját soha nem felejtjük el ! Tulajdonképpen ennek a kis gondolatnak és " tisztelgésnek" a megírására az ösztönzött, hogy tegnap a naplómat olvasgatva egy történetre bukkantam..Már 17 éves voltam, amikor összefutottam az utcán Tanárúrral. Eredetileg éppen egy plátói nagy szerelmemmel akartam teljesen véletlenül összefutni ,hogy láthassam. :-) Hát igen, volt ilyen ! :-)  Végül  Tanárúrnak is nagyon megörültem, hiszen mindig jó volt látni őt, nagyon szerettem és tiszteltem, hiába kerültem ki már akkor régen az általános iskolai padokból..Éppen rengeteg kotta volt nála, amit cipelt, alig bírta el, így felajánlottam neki, hogy segítek elvinni a Zenepalotába.  Közben mondta, hogy Békés-megyei koncert körútra megy az énekkar és hogy én is menjek velük, szívesen lát még most is. Mondtam neki, hogy sajnos nem tudok menni ,mert akkor leszek építőtáborban és kresz vizsgám is lesz közben. Olyan aranyos volt, megadta saját otthoni telefonszámát, hogy nagyon számítana rám ,ha mégis tudnék menni, hívjam fel feltétlenül. A vezetékes telefonszáma még most is a naplómban van..,persze akkor még természetesen csak a jövőben létezett a mobil..Talán most felhívnám mégis, visszamennék a múltba, 38 évvel ezelőttre ,csak azért az egy útért..mondanám : "Tanárúr ,félretettem az összes programomat..,megyek ! " Nem szalasztottam volna el ezt a lehetőséget arra, hogy még egyszer együtt énekelhessünk az imádott Tanárom vezénylete alatt..Mérges is voltam magamra tegnap, így utólag.. :-)  Egyébként még benne volt a naplómban, hogy az építőtábort végül is lemondtam. Annyira féltem pedig a mumustól, mert akihez ebben az ügyben kellett menni, az maga volt az...és át is akarta majdnem harapni a torkomat azért, hogy visszakoztam....Akkor egy kedves osztálytársam kísért el "Lenkéhez" erősítésnek, mert elmeséltem neki a sztorit és ő is arra biztatott, hogy menjek Tanárúrral inkább....a Jóisten nyugosztalja Őt is...Végül sehova nem mentem ,a kresz vizsga maradt, aminek mai napig nem veszem hasznát, mert nem szeretek vezetni...

Egyszer egy képet találtam "magamról" egy csodálatos "fényképalbumban" , pontosabban a People of the Dancing Sky c. könyvben. Mindjárt leírom a rövid történetét, hogyan akadtam rá és hogy mennyire meglepődtem, de először a könyvről szeretnék pár szót írni. A fényképész, Myron Zabol az Irokézek, (a kajuga, a mohauk, az oneida, az onandagá és a szeneka, algonkinok ) a hat nemzet népének történelmét mutatja be és kelti életre a portrésorozatában . Bemutatja ezt a kedves népcsoportot, ahogyan ma élnek és ahogyan ősi hagyományaikat még ma is őrzik, régi ruhákban és kellékekkel , dekorációkkal megidézve a kor szellemét és azt a csodálatos spirituális légkört, amit magam részéről is nagyon szeretek.   A portrék hitvesekről, táncosokról, főnökökről, gyerekekről készültek. Egyedülálló kilátás nyílik a fényképek által az irokéz emberek profiljára, rövid élettörténetükre közösségükön belül, de mindazon túl is összhangban vannak az indiánok történelmének ,kultúrális értékeinek megőrzésével. Ez a könyv a kitartás, a szellem, a tehetség kirakata , ragyogó betekintést kaphatunk ennek a büszke és ősi népnek az életmódjáról. 

Myron Zabol több mint harminc éve profi fotós, számos nemzeti és nemzetközi díjat kapott, köztük a New York-i Művészeti Igazgatók Klubja díjakat és az EGYESÜLT NEMZETEK Környezetvédelmi Marketing Díját a Kenyai Vadvilág Alapnál végzett munkájáért. Őt már régóta elbűvölte az ősi és a spirituális dolgok világa. Zabol Torontóban él.

Most pedig a rövid történet, nem szaporítom a szót. :-) Most lesz éppen húsz éve, hogy Kanadában jártam az unokatestvéremnél. Természetesen a nagy vágyaim között az is szerepelt, hogy eljussak egy indián rezervátumba ,egy Pow Wow-ra, hogy közelebbről is találkozhassak ezekkel a csodálatos és számomra mindig is egytől-egyig  gyönyörű, kékesfekete hajú és összetéveszthetetlenül karakteres, de mégis finom arcvonású ,szép, őszinte, tiszta -szemű emberekkel , bepillanthassak egy kicsit az indián kultúrába. Gyerekkoromban a Winnetou filmek világát már jól ismertem , sőt Winnetou diafilmeket is rendszeresen vetítettünk a fehérre meszelt falra a diavetítővel az unokatestvéreimnél. Ha tehettem indiános könyveket is szívesen olvasgattam az életükről, nézegettem a róluk készült fotókat és gyönyörködtem bennük és közben arról ábrándoztam, milyen jó volna Winnetou ( természetesen Pierre Brice -a színész, aki a nagy kedvencem volt, "az európai indián" ) előtt ülve lovagolni egy szép fehér paripán a sziklás hegyvidéken  a gyönyörű ég alatt a piros festékkel kiszínezett alkonyatban.. 

Az arcom felderült, amikor Csabánál , az unokatestvéremnél a könyvespolcról a  könyvek sorából kilógott egy hatalmas négyzet alakú, szép borítású könyv..Megpillantottam és gondoltam, különleges kincsre találtam...Rögtön levettem a könyvespolcról és kezembe véve láttam, hogy a borítója tényleg csudaszép..Elején egy indián törzsfőnök, csodálatos ünnepi díszbe öltözve, díszes bottal a kezében, amelynek tetején egy varjú van. A varjú indiánok törzsfőnöke lenne ? -futott át az agyamon..A borítón, a képen ábrázolt varjú valószínűleg már nem élt , kitömött lehetett persze..Hátulján egy szépséges fiatal indián lány, Ő egyszerű ruhában és pont ez az egyszerűség emeli ki a gyönyörű arcának báját. 

Aztán elkezdtem lapozgatni a fényképekkel teli könyvben...Megláttam ezt a képet.."magamról" ???:-) Az arcvonások olyan ismerősnek tűntek, mintha magamat látnám 20 évvel, vagy talán harminccal később ? Azóta eltelt az a 20 év..és én mondom , tényleg hasonlítok..:-) Szívesen megismertem volna személyesen Őt, aki a képen van,..állítólag az embernek léteznek hasonmásai szerteszét a nagyvilágban :-) De szívem szerint mégis arra a fiatal indián lányra hasonlítottam volna leginkább, ott a borító hátoldalán......mert igen, jól elteltek ezek az évek felettem.., a tíz, húsz év csak úgy repül, mintha csak egy gondolat lenne csupán...

Amikor régebben feltettem ezt a képet az egyik közösségi oldalra, sokan komolyan azt hitték, én vagyok rajta.. :-) A családban szórakoztam valamelyik gyerekekkel is, aki még akkor picike volt, hogy megmutattam neki a képet, megkérdezve tőle ,..Ki van ott ?  Rögtön rávágta egy  másodpercnyi gondolkodás után, csillogó szemekkel : Éva !  

Teljesült egyébként a vágyam is, eljutottam a Pow Wow-ra is és csodálatos volt ! 

Van egy régi ismerősöm, Barátom.  Amikor megismertem Őt, ezelőtt tizenegynéhány éve, enyhe túlzással, de arra gondoltam, talán a Hazáját nem szereti úgy senki más, mint Ő. Nagyon megható volt számomra ez a mély, igazi , tiszta, mérhetelen Hazaszeretet. Mindig jó ilyen Emberrel találkozni, akinek ez az érzés mélyebben van a szívében, mint sok más embernek...Erre a tiszta érzésre gondoltam, amikor ezt a verset megírtam..és természetesen a Barátomnak ajánlom..és a Nagyapámnak ..

Szelíd szívvel és őszintén kijelentem, nem politizálok, arra ott vannak a politikusok..Ez a témakör soha nem volt egyszerű..Érezni kell szerintem mindenkinek, mi a helyes út, mindenki szabadon eldöntheti a megfelelő időben azt, amit szeretne..

Azért egy másik történetet is szeretnék megosztani ,amely anyai nagyapámmal, a hazaszeretettel és elvekkel kapcsolatos....

Anyukám Édesapja nagyon olvasott ember volt, Őt csak a hóna alatt könyvekkel lehetett látni a faluban jönni-menni.  Nem volt olyan könyv, amely rendelkezésre állt a faluban és az Nagyapa részéről kiolvasatlanul maradt volna . Ment a csere-bere állandóan, kereste-kutatta, mit nem olvasott még. Mindig náluk gyűlt össze az emberek apraja-nagyja, hogy a napi politikát és az élet kérdéseit megbeszéljék,megvitassák. Nagyapám nagyon nagy köztiszteleben álló személy volt, akinek adtak mindig a véleményére. A Rákosi-korszak alatt valamikor a kondásból lett tanácselnök egyszer megkereste, hogy mennyire jó lenne, ha a tanácsházán dolgozna, mert ilyen okos és olvasott emberekre nagy szükség van ott, amilyen Ő is. Nagyapám a szívére tette a kezét és azt mondta, hogy soha nem tenne ilyet, hogy elvei ellenére ő ott dolgozzon, hiszen nem tudna többé tükörbe nézni akkor, ha ezt megtenné, hiszen nagyon jól tudja, hogy mit tett vele ez a rendszer a kollektivizálás szellemében, megfosztotta őket minden vagyonuktól, szinte nincstelenek lettek, életük munkája odalett.  Kerek-perec visszautasította az ajánlatot. Nagyon büszke vagyok Őseimre, soha nem ártottak senkinek sem, becsületes , hazaszerető és dolgos emberek voltak és maradtak életük végéig.....

és akkor jöjjön a vers..

A Hazafihoz   

Barátságtalan világ szomorú harcosa,

az otthon romjain menedék vagy nekem.

Gúzsba köt a múlt, de te oltalmadba fogadsz,

jövőbe vetett hitünk zászlaja alatt.

Vérszegények a szavak, hiányzik a szív !

Az Igaz ! Nem belőled és nem is belőlem.

Ide-oda rángat az ész,  hitem fölött 

folyton a varjak kárognak, vészjóslóan köröznek.,

A múlt ösvényeiről tévedtek ide,

útjukat járva, sok bűnt elkövetve.

Eltévelyedésük szándékos vétek,.

a sok fészekalja fióka 

most is a hatalomra éhes.

Lelkünk kifosztva , terhekkel  telve, 

a harc örökké tart ,korlátolt az elme.

Zavaros a világ, rohan a vesztébe,

a múlt sötét, fekete árnyéka kísért.

Nem lehet füst és hamu ami volt,

emlékét töröljük és menjünk tovább ?

Az igaz Hazafi tükörbe így nem néz,

nem adja el,nem felejti soha szép Hazáját.

Nyomtalanul nem tűnhetnek el  a szívének álmai,

e csodás országban élve a békét megtalálni,

s majd egyszer az Anyaföldben nyugalomra lelni.