ChocoViolette blogja

"Hol hit, ott szeretet,

hol szeretet ,ott béke,

hol béke, ott áldás, 

hol áldás, ott Isten,

hol Isten, ott szükség nincsen.."

Ez a csodálatos Házi áldás Nagyszüleim otthonát is díszítette egykoron, fali-hímzés formájában. 🙂 Sajnos nem tudom, hova lett az évek során és azt sem, hogyan került hozzájuk. Vajon ezek a falvédők tulajdonképpen mikor is terjedhettek el ? Ma szívesen megkérdezném  Tőlük , jó lenne kérdéseimre megkapni a választ, de sajnos ma már ezt nem tehetem meg, elteltek az évek, Ők pedig remélem a Mennyek országából vigyáznak ránk.  Annyira kíváncsi lennék az eredetére, esetleg Ők is örökölték-e a szüleiktől , vagy vásárokban, búcsúkban kapható volt és hozzájuthatott mindenki, aki csak szeretett volna saját Házi áldást a saját otthonába ? Esetleg Ők hímezték személyesen, amikor a  lányok-asszonyok összegyűltek a falu közösségi házában egy kis beszélgetésre és hogy hódoljanak a jól bevállt, akkor divatos hobbyjuknak, a hímzésnek, kötésnek, horgolásnak  ? Szerintem sokunknak ismerős ez a kedves vers..Akkor falun ez szinte minden otthonban ott volt. Talán azért, hogy "szem előtt tartsuk" ennek a kis kedves versikének, házi áldásnak az üzenetét és emlékezzünk mindig erre, még a szomorúbb napokon és a nélkülözések közepette is. Szinte azonnal bevésődik. Gyerekként sokszor megcsodáltam, nem tudtam csak úgy elmenni mellette ,mindig elolvastam, hiába már különösen olvasni sem kellett, tudtam fejből . Emlékszem, hogy ott volt azon a bizonyos helyen a konyhában, a régi vastűzhellyel szemben, a kis dikó felett, ahol sokszor aludtam 🙂 Elalvás előtt még odafordultam a hímzés felé és még egyszer rápillantottam, mese helyett, ima után.. Utána félhangosan és boldogan elmotyogtam és a szívem is megtelt mindig szeretettel. Szép emlékeket idéz és jelenleg is  a szívemet egyfajta melegség árasztja el , míg e sorokat írom és talán most az egész világot a keblemre tudnám ölelni.❤  Most is elférne sok helyre az otthonokban, hogy mindig emlékeztessen minket ebben a viharverte, rohanó  világunkban az igazi értékekre, ami igazán fontos és számít. 

Minden évben sikerül kiskertemben dzsungel állapotokat teremtenem, hogy ez a sokféle paradicsom utána a pocakomba kerüljön. :-) Egymásba gabalyodva szép az élet, a távolságtartás ma annyira divatba jött, hogy legalább a paradicsomjaim szeressék egymást. :-) A közelség mindenkit megnyugtat... Így aztán többnyire egymásra vannak borulva egész nyáron, , mintha a kocsmából jöttek volna ki , egymást támogatják. Nevelgetem-nevelgetem a kicsi magoncokból a palántagyerekeket, ültetgetem ide-oda, felcímkézem melyiküket hogyan hívják, persze azután borul minden, amikor a bőség zavarában elveszítem a fonalat. :-) Azután ezekből lesznek a zsákbamacska palánta-gyerekek. :-) 

Gyerekkoromban de szerettem a zsákbamacskákat ! :-) A falusi búcsúkban ez volt a kedvencem és minden zsebpénzem erre költöttem el. :-) Persze voltak óriási csalódások, de a kíváncsiság, az kíváncsiság, hagytam, hadd hasson rám a meglepetés erejével..:-) Sok kereskedő erre huncut módon rá is játszott , mindenféle kacatot , lim-lomot, gagyi dolgokat beletettek a papírzsákokba. :-) 

Ismerőseim, rokonaim ismerik már a palánta elkeveredéseimet, évről évre úgy adom nekik a palántákat, hogy majd meglátjuk később, de meg lehet nyugodtan kérdezni tőlük, " mi leszel, ha nagy leszel"? Persze választ hiába is várunk, majd egyszer úgy is kiderül. :-) De a lényeg, hogy ők mindig meghálálják a törődésem, fura színű, alakú, különböző nagyságú termésekkel :-) Persze hála a méhecskéknek is, hogy megtömhetjük a bendőnket a különböző ízű finomságokkal . 🥰 

Már tavaly is sajnos elcsúszott a termés beérése és valami nyavalyatörés is volt, amiért nem úgy alakult a mennyiség, mint máskor és ahogy kellett volna, de sajnos idén sem számíthatunk jobbra, sőt örülhetünk, ha augusztusban leszüretelhetjük munkánk terméseit. :-) Persze a nyavalyatörés remélem nem üti fel a fejét még egyszer, elég megküzdeni a büdösebbnél büdösebb bogárkákkal is. :-) 

Korábban  nem gondoltam volna, hogy ennyire lehet szeretni akár még a halakat is, mint kedves "háziállatokat" . Akik nem nyafiznak, nem ugatnak és semmilyen hangot nem adnak ki magukból , nem dörgölődnek a lábadhoz, nem hízelegnek és nem "buksiznak" oda a fejedhez mint a szokványos  nagy kedvenceink a kutyák , cicák és egyéb szőrös vagy szőr nélküli Barátaink. Még csak meg sem lehet simogatni őket ,ezeket a hangnélküli ,tátogó, pikkelyes kerek- merevszemű, a nem éppen szempillarebegtetős , pislogásmentes , hideg és csúszós jószágokat. 

A két kicsi piranha gyümölcsevőként kerültek hozzánk egy akvarisztikai szaküzletből. Frédi volt a nagyobb és Béni a kicsi, mint ahogyan a rajzfilmben is. Piciknek aranyosak voltak, kihívás volt megvenni  őket, vajon milyenek is lehetnek a piranhak közvetlen közelről, mellettünk élve, hiszen inkább horrorfilmekbe illő a hírük. Ha gyümölcsevők akkor nagy baj nem lehet. Több halacskával voltak "összezárva", de nem vettük észre, hogy azok fogyatkoznának. A lakóhelyük az végül is óriási volt, elfértek kényelmesen. Én voltam általában a tubibeszerző , hordtam a mocsárszagú férgeket rendre-módra, egyszer még a lábamközé is ömlött a zacskóból ahogy ültem a buszon és leszállásnál valahogyan kilukadt a zsák. Az ipari mennyiségű kis férgek csúsztak-másztak rajtam, borzasztó érzés volt, még a hideg most is kiráz. Amire hazaértem engem kellett volna betenni úgy ahogy voltam az akváriumba, hogy leegyék rólam a halak a kaját, mert még a bokámnál is kúsztak a kis bestiák.  

Frédiék idővel csak nőttek-nőttek , már szinte ijesztően nagyok voltak, mint azok a kis potyka pontyok, mint amiből a hallé készül. Nem a halászlé ,mert sokáig így hívtuk nem is gondolva arra, hogy hiszen ez a kaja mégsem a halászból készül !?:-) Meg is kérdeztem legközelebbi beszerzésemnél a bolt tulajától Jánostól, hogy normális ez ? Azt mondta, addig nőnek, amíg a helyigényük engedi. Hely pedig mint ahogy mondtam, volt bőven. Hozzátette azt is, hogy sokan ezért is szabadulnak meg tőlük és különböző folyókba viszik el őket, mert egyszerűen kinövik az akváriumot. Persze ott szerencsétlenek elpusztulnak,nem szokták meg a vadon életet.

Egyszer azonban az anyagbeszerzői tevékenységem ellenére elfogyott a kajájuk. Sok filózás után mit adjunk nekik, mit adjunk nekik, próbáljuk meg az ici-pici és még annál is kisebb darabokra összevágott baromfivirslit. Nem megették ?????? Innentől kezdve nem is nagyon mertük inkább bedugni a kezünket az akváriumba. Még a "ház" takarítását is mágneses módszerrel végeztük, hogy kint a mágnes, meg bent a mágnes és kintről huzigálva takarítottuk a moszatokat és egyéb szennyeződéseket. 

Ma nemsokára részleges napfogyatkozás lesz, erről is eszembe jut egy történet a halak kapcsán...Azon a napon, amikor nálunk az a bizonyos teljes napfogyatkozás volt, 1999 -ben, nem mentem dolgozni, kértem egy nap szabit. Otthonról a kertből csodáltam mindenféle védelmi eszközökkel felszerelkezve ezt a szépséges és nem mindennapi égi jelenséget. Amikor vége lett, bejöttem a lakásba és Frédi  a nappalink kellős közepén vergődött az akváriumtól kb két méterre. Gyorsan törölközőbe csavartuk és visszaraktuk a helyére. A szőnyeg tiszta vér volt, a kopoltyúja megsérült. Nem is fűztünk szép reményeket ahhoz, hogy túléli, de mégis sikerült neki. Fura volt a helyzet, még az akkori cicánkat is meglepte, aki csak nézett nagyokat a haltól pár centire, de érdekes volt, hogy nem bántotta. Aznap egy másik baleset is történt. A tengeri akváriumunkból, amiben nem sok halacska volt , 2-3, és többek között egy kis bohóchal is, addig bohóckodott őkelme, amíg szintén ki nem esett az akváriumból. Soha nem derült ki, hogy ezt hogyan csinálta,hiszen nem olyan egyszerű onnan "kijönni ",valószínűleg artistaképzőbe járt, mielőtt hozzánk került volna. . Sajnos nem élte túl és volt igazi temetése is szegénykének. Nemsokkal ezután meg is szüntettük a tengerit, túl kényes volt a fenntartása, a víz klf. értékeinek beállítása. De a két hal említett története ma is rejtély.

Frédiék pedig 12 évig éltek velünk. János, a kajabeszerzőhelyünk tulaja azt mondta, hogy ez hihetetlen, ilyet még ő nem is hallott. Frédi és Béni velünk töltötték egész életüket, kicsi koruktól egészen öreg korukig. Fura volt látni, hogy megöregedtek. Lelassult a mozgásuk, a pikkelyeik először kifakultak, azután lekoptak először részlegesen, utána pedig teljes egészében róluk. Először talán Frédi ment el, utána pár nappal Béni. Szerintem nagyon szerethették egymást . Méltó végtisztességet kaptak ők is. Nem voltak túl szép halacskák, de ici-pici tűfogaikkal nagyon különlegesek és kedvesek voltak. Ha megkocogtattam az akvárium falát, már jöttek, néztek ,halszemeiket meresztették rám és nem tágítottak , szemeztek velem, várták az apróra vagdalt baromfivirslit, ami óriási nagy kedvencük lett az évek folyamán egész életükre. Nem is vacakoltam utána az ipari mennyiségű tubifexel. Ők maradtak ketten és lehet, hogy mégis megették a kisebb halakat.,mert azok időközben eltűntek ....és vajon gyümölcsevők voltak e ? Rengeteg itt a kérdés. :-) 

Egyszer megkérdezte tőlem egy ismerősöm a buszon, hogy szeretem -e a virágokat  és hogy vannak -e a kertemben ? Kicsi gondolkodás után rávágtam..szeretem és vannak is, de rögtön hozzátettem, hogy  jobban szeretem a paradicsomokat, amiket meg is lehet enni. (Csöndesen megjegyzem : Ezért van egyébként ipari mennyiség belőle., bár a virágokból is kb. annyi van. ) Egy Hölgy aki hallotta eme épületes eszmecserét, hangosan felnevetett és amíg le nem szálltam, folyamatosan és kedves arccal nézve engem, nevetett. Örültem ,hogy volt akinek egy kis jókedvet csempésztem a napjába, csöppet sem megharagudva rá, hogy kinevetett..,Bár ez nem kinevetés volt, hanem inkább jutalomként fogtam fel az őszinteségem miatt .:-) Ráadásul szerintem lehet, hogy ő is így vélekedett a témában, mert hasonlóan kicsit sűrű volt, mint én. :-) Azért elgondolkodtam azóta, mi lenne, ha ehető rózsákkal telepíteném be a kertem ?

Szeretem a pókokat, de főleg akkor, amikor békésen ülnek a sarokban és semerre sem mozdulnak. Egyébként pedig többnyire visítok ,ha esetleg kirándulni szottyan kedvük és az mindig az adott helyzettől függ, mennyire kerülnek a közelembe ilyenkor . Ha a kerti csodáim között járok, állandóan belefutok ilyen kalandokba . Amikor úgy érzem, hogy a hálót megbontva az arcomra tapad ez a gyönyörű , szép alakzatban megszőtt finom kis mirigyes fehérje, ennek  a drága kis jószágnak az állandóan  újraépített mesterműve,  amit én mindig lerombolok, először egy hangos sikoly hagyja el a számat, utána pedig fél óráig borzongok és a libák is megirigyelhetnének a  a bőrömért. Elképzelem, hogy a hajamban mászkál, lóg a copfomon,mint a trapézon az artista illetve a hajszálaimon egyensúlyozik, majd lemászik a nyakamba  , és talán a fülemben is szétnéz, jobb esetben viszzajön, majd megkérdi csöndesen : megcsiklandozzalak ? Én hangosan kiabálom nyolcezer decibellel : Neeeeeeeem !!!!!!!!!Persze fogalmam nincs merre tervezi még az útját és mennyi meglepetés érhet engem a túra kapcsán.. Fantáziálni erről nem annyira jó, lefagyva a kert közepén . Egyszer egy pók hálójából kimentettem egy dongót a paradicsomosomban. Teljesen belegabalyodott a hálóba, elég macerás volt kiszabadítanom, még a szemüvegemet is fel kellett vennem ehhez.., hogy agyban, szívben és lélekjelenlétben  is  megbonthatatlan egységbe legyek önmagammal. A dongó  rámnézett és tovaszállt, boldogan integetve felém, millió puszit küldve, a pók pedig  végigmért és átfutott az agyán, hogy túl nagy falat lennék neki, teljesen felesleges dolog a behálózás, leszakadna a háló  is és újból kellene kezdeni a fáradtságos munkát és különben is az egész mindössze egy pókharapás lenne csak, amivel semmit sem ér. Majd mérgesen vicsorgott rám a hálójából, szinte mintha fogai is kinőttek volna közben.🥰😅 De hát ilyen vagyok, ott segítek, ahol tudok és nem szeretem az erőszakot. 🥰 Aki nem hiszi, járjon utána :-)