Monológjaim

A barátaim itt hagytak... Már mindenki alszik. Csak Ő meg Én nem.

A szívem zakatol, az arcom forr, a gyomrom görcsben áll... Nem tudok mit tenni. A sírás környékez. Nem írhatok Rá... Már túl feltűnő vagyok. Valószínű nem tetszem Neki. Hát el kéne felejtenem. Nem akarom! Emlékezni akarok Rá! Emlékezni erre az érzésre! Tudom,hogy most másba úgyse tudok beleszeretni. Fáj viszont most ez az érzés. 

Miért is írom ezt most ide le?
A barátaim itt hagytak. Már senki sincs fenn. Csak Ő és Én.

A könnyeim már kaparják szemem falait. Én az Ő oldalát nézem... csak hogy arcát láthassam. Nagyon fáj látni. Néha verset olvasok, néha Őt nézem, néha mosolygok egyet, hogy ne tűnjön fel a családomnak mi megy végbe bennem... Félek egyedül. Nem tudok magammal mit kezdeni. A szerelmet nem lehet kiűzni a szívből.

A barátaim itt hagytak. Már senki sincs itt. Csak Ő, s tán Én.

De nem beszélek Vele. Félek Ráírni. Már talán tudja mit érzek iránta. Félek, hogy mi lesz ha tudatosul Benne ez a tény. Barátja akarok maradni. AKAROK! Ezt már nem is csak szeretném... Akarom! Őt akarom! Senki mást. Borzasztóan érzem magam ettől. Egyedül érzem magam.

A barátaim itt hagytak. Nem léteznek mára már. Csak Ő vagy Én.

Nem lehet olyan, hogy Mi. Nem mondhatom ezt én, mert én máshogy gondolom ezt. Ő csak barátnak tart. Fáj ez. Főképp azért fáj, mert ez számomra tény. Egy oylan tény, amivel velem játszik.Ő legalább velem is foglalkozik.

A barátaim itt hagytak. Senki sincs egyedül. Csak Ő és csak Én.

Nem merek Rá írni. Bár Ő tán beszélne velem. De Ő sem ír rám. A szívem megfájdult. Mert játszik vele. Tudtommal ˝nem akarja összetöni szívem˝ , s most mégis játszik vele. Ha megtudom nem tetszem Neki az EGYSZER fáj. Most, hogy már játszik vele EGYFOLYTÁBAN fáj.

A barátaim itt hagytak.
Nem féltenek, nem nyaggatnak.
˝nem érdekel már ha félsz˝.
Ki van itt? Már csak Ő?Nem. Én!

... Leültem a bejáratiajtó elé...

Kinéztem rajta, de te nem jöttél.

az utca elejét fürkésztem,
s elkezdtem gondolkodni.

Miért ültem ide? Őrült vagyok?

Vártalak, vártalak... Mióta anyámék lerakták a fejüket az ajtó előtt ülök.

Hol lehetsz?

Miért ülök itt?

Tudom, hogy nem jöhetsz erre, de mégis itt ülök az ajtóban.

Nem vagyok normális. Mit keresek itt?

De nem válaszoltál arra amit írtam. Már 4 órája nem válaszolsz.

...Ne!.. Ez mi? Könnyek... Ne! Erősnek kell lennem! Mindig erős vagyok!

Mostmár mindegy... Anyámék alszanak.. nem fognak róla tudni... Hiányzol!

Talán ha lecsukom a szeme, akkor valahogy idekeveredsz és letörlöd a könnyeim.

Nem.. ez se normális.. mit várok? a lehetelent? 

Nem hiszem el! Ez nem lehet! Ezt nem bírom ki. Hisz alig egy hete tudom, hogy Te is szeretsz engem.

Miért nem bírom ki?

Nemsokára együtt leszünk. De addig is.  

...Nem alszom 4 napja normálisan, s most a Szilveszterem is érdekes lett...

Azt hittem fogok aludni,  de... nem. Ébren vagyok mióta tegnap felkeltem.

Nem válaszolsz msn-en. Miért?

El se köszöntél. Vagy talán mégis, de ez a program már megint nem küldte el az üzeneted?!

Nem baj... Mostmár itt várok. Nem tudok ezzel mit kezdeni.

És most itt ülök az ajtóban, s azt lesem hátha a házunk felékever a sors...

De Te kinn vagy Ausztriában. Miért ülök itt?

Inkább kimegyek... Habár még sötét van... Lehet, hogy akkor jönni fogsz?

Nem!   Nincs értelme ilyen agyatlan dolgokon gondolkozni. Miért is jönnél ide?

Szeretlek!

Mit csinálok én idekinn? Reszket minden tagom.   Esik az eső... Jól esik ahogy lehűti könnyeimtől felforrt arcom.

Csak Anyáék meg ne lássák mikor felébrednek...

hmm.. inkább be kéne menni...

Hátha írtál...

Mindenki használ, és senkit sem használhatok.

Kimerülök.

Már betegszem egyre jobban, a testem se bírja már lelkem nehézségit. S most mégis önzőnek érzem magam. Mint ki ellöki barátai segély kéréseit, s csak magára figyel.

Le vagyok terhelve.

Tanulnom kell, de be kell szkennelnem barátnőmnek a törit, barátomnak ki kellett javítanom az angolt, közben lelket kell tartanom a többi barátomban.
Ma nem voltam iskolában. Senkit sem érdekel, hogy hol voltam. Hogy orvosnál voltam és azért mert beutalt vérvételre, szemészetre EEG-re meg még ki tudja mi mindenre. Senki nem törődik ezzel. Ez már megint egy olyan önző nap.

Nehezedik a mellkasom.

Apám mindjárt ordítani fog, hogy menjek már enni, de még mindig én vagyok a pillér barátaim lelkének. Anyám fáradt és nem msoogattam el... Tény, hogy nővéreim itthon voltak, de senkit nem zavar ez.

Félek.

Egész nap a kórházban vártam, aztán próbáltam megértetni a dokival mi a bajom. Majd órákat szenvedtünk még Pesten és cs utána kevertem haza. Gyorsan ettem és már mentem ish edzést tartani. Tizennyolc 3-4-es gyerek edzése... Mit ne mondjak. fárasztó volt.

Ideges vagyok. Aludni akarok. Tanulnom kell.