Bugattika blogja
Néha, sírj velem
Könnybe lábad szemünk, amíg emlékezünk,
Egyszer véget ér az élet, s nincs tovább,
Bolondos lelkünkkel mindent elfelejtünk?
Néha sírj velem, ha betelt a pohár!
Mondd, a szíved mélyén van-e, ami éget?
Meddig gyűlölsz engem, hogy most megbocsáss?!
Mást nem is kérdezek, mert ismerlek téged,
Néha sírj velem, ha betelt a pohár!
Nem fogok változni senkinek kedvéért,
Messzire költözzünk, mert mindenki ránk vár,
Boldogan szítom ott szívemnek melegét,
Néha sírsz velem, ha betelt a pohár?
Kérlek ne sírj
Mondd hogy nem átverés
ha megáll a józan ész
egy igaz vallomáson
mert ott az állomáson
zavaros világ várt
s az órák mást mutattak
a futó sínek fölött
ha szíved nem költözött
kérlek ne sírj
Mondd most miért nevetsz
miközben könnyezek
és elönt a szeretet
valami varázslata
és duplább a csoda
amit én magam sem értek
miként törnek elő a könnyek
hogyha szólít hazám hívó szava
te itt vagy otthon
hát gyere haza
Végsőkig
Nem is láthatod amit gondolok egyszer
Nem a fájdalomnak cseppen a könny
Nem a világ zaján csörren majd a vekker
Nem is érdekel miért jó a könyv
Nekem mást ígér a sors is úgy hiszem
Minden érkezésed érzi is a szívem
Minden ízed ossza majd vigyázza szám
Minden új tavasz dübörög nekem
Minden hópihén csúszik még a szán
Hogyan táncolnánk bilincselt kezekkel
Egy álom volt talán a Hold túlsó oldalán
Csupán egy mély árok ahol most járnál
Csak ismerőst keresnél a temető falán
Versemmel a célig
Versemmel a célig, érzem, nem jutok
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Szívemből, ha nem, lelkemből
él a költészet is, messzi a fénytől.
Itt faragok tollat tartó kezet,
Gondolattól írja át a rímet
Végtelen kedvese, az érzés,
A romos tudata verselve is oly szép.
Lám, hiányzik a kínzó rímveszteség,
Ő érdemben vívhat elismerést?
Véletlenül talán célba ér a gond.
Én nem költöm, csak bérlem a szót,
Szavalhat emberi hang vagy dallam,
Költői énem is utazó hontalan.