Bugattika blogja
VersFáradtan
Koccant egy tányér az asztal sarkán,
mert anyámnak keze munkától remeg,
Kedvesen tálalt az esti ima után, már
tágra nyílt szemében láttam a húslevest.
Könnycseppet izzadó szeme így fénylett,
a vánkosát nem gyűrte, amíg ott pihent,
Istenhez fordult pihenőt kérni, ám,
Hasztalan kérdezte, hallja ő, ott fenn?
Így múlik pontosan
A hajnalcsillag csillant az égen
A Hold után jött fel de lemaradt
Veres a hajnal de lassan kékül
A málnabokrokat is csípi a fagy
Elmúltak régen a tüzes nyarak
Őszelők nyíltak a kertekben már
Hideg kezemmel simítva mégis
Kedvesen borzoltam az unokát
Vigyázom már a lépteimet rég
Csúszott a talaj a lábam alatt
Zúzmara hullott jól láttam én
Fehér lett minden és sütött a Nap
Fehérség terült ezen a tájon
Eltűnt mi szép volt itt azelőtt
Bennem a szívem is búcsúzni készült
Dobbant összevissza mint az előbb
Szeretettel fájlalom a múltat
Elfogyóban van kevéske erőm
Eltűnök majd mint a hajnalcsillag
Ámde nekem nem lesz új jövőm
Egy leáldozott élet fonalával
A testemet is égessétek el
Nem vagyok már jó sem erre a világra
Csak mosolyogva temessetek el
Hiányod
Álmos éjszakában jártam
a ködbezárt árnyak
hideg füstté válva
fókuszban várnak
Nyitott ablak vénült
a gondja is elrepült
azt sem tudom, mitől féltelek
nevetés nyugtatná fájós lényemet
Nem vagyok jégszívü ki talán
akár egy jégszoborrá dermedt sas madár
ki szél szárnyán repült el a sarkvidék felé
Ránk roppant a nagy világ,
már nem is fékezek
Kérlek ne sírj
Mondd hogy nem átverés
ha megáll a józan ész
egy igaz vallomáson
mert ott az állomáson
zavaros világ várt
s az órák mást mutattak
a futó sínek fölött
ha szíved nem költözött
kérlek ne sírj
Mondd most miért nevetsz
miközben könnyezek
és elönt a szeretet
valami varázslata
és duplább a csoda
amit én magam sem értek
miként törnek elő a könnyek
hogyha szólít hazám hívó szava
te itt vagy otthon
hát gyere haza