Bugattika blogja

Durranó petárdák villantak az este
ködmentes színeit egész falu leste
recsegés ropogás turkálta az eget
még az unokám is kipirultan nevet

Számára is eljött egy újabb esztendő
tőlem azt kérdezte mennyi a veszendő
ettől aztán szólni és nyelni alig tudtam
megbomlott elmém a válaszom is buggyant

Öregapád vénül akár a nagymamád
ne is keress bennünk fiatalt s akarást
addig leszünk veled ameddig csak bírunk
de majd száz év múlva veled együtt sírunk

• Szilveszter
• Család

Engedd meg nekem

Hogy messzire űzzem
Ezt a biológiai "csodát"
Magamtól
Mert így teljes életem

Egy apróság is elég
A valóság szólít ismét
A leküzdhető betegséggel
Harcolni kell
Hangulatot változtatva

Szótlan szélként legyintek
Szikrázó szemekkel beintek
Látta Isten is borús a napom
Árnyékomat
Mégis magányára hagyom

Bárgyún vigyorgok vágyaimon
Agyamban nyüszít egy gondolat
Mástól tudni
Megtudni nem akarom
Miért kergetek gondos titkokat?

Elhittem az igazak álmát
Elgyengülök a harcban de én
Felettem nem törhet pálcát
Felébrednék
Egy új gyógyult életjelért

A tér fái remegve susognak
Mennyi beteg ember szegény
Tavaszra várok és mosolyra
De messze

Messze jár a ballagó remény

A hajnalcsillag csillant az égen
A Hold után jött fel de lemaradt
Veres a hajnal de lassan kékül
A málnabokrokat is csípi a fagy
Elmúltak régen a tüzes nyarak
Őszelők nyíltak a kertekben már
Hideg kezemmel simítva mégis
Kedvesen borzoltam az unokát

Vigyázom már a lépteimet rég
Csúszott a talaj a lábam alatt
Zúzmara hullott jól láttam én
Fehér lett minden és sütött a Nap
Fehérség terült ezen a tájon
Eltűnt mi szép volt itt azelőtt
Bennem a szívem is búcsúzni készült
Dobbant összevissza mint az előbb

Szeretettel fájlalom a múltat
Elfogyóban van kevéske erőm
Eltűnök majd mint a hajnalcsillag
Ámde nekem nem lesz új jövőm
Egy leáldozott élet fonalával
A testemet is égessétek el
Nem vagyok már jó sem erre a világra
Csak mosolyogva temessetek el