Bugattika blogja
KözéletHangtalan hegedűs
Egyedül egy koldus hegedül
Az öreg hegedűt karcosra húzva
Nótábakezd és szívem megenyhül
A kopott bankómat vonójába dugja
Szép de szomorúbb dallal búsul
Ettől még a hideg is majd kiráz
Itt állok elötte és hallgatok szótlanul
Hamis csend lett senki nem magyaráz
Éjszakák s nappalok dermesztő hidegek
Öreg teste kihűlt s lassan megfagyott
Még fedélsem volt soha a feje felett
Ő egy hegedűt egy vonót elhagyott
Tán kevés az adakozó ember?
Ma mindenki másra mutogat?
Nem látják értelmét ennek?
Feleletet itt senki soha nem ad!
( Egy megfagyott ember emlékére)
Titok nélkül
Elgondolkodtató beszédek alatt
szívósan ecsetelem, amit érteni vélek.
Talán ez a hazug, hitvány élet éltet,
amiben a lélek is féktelen marad,
ha nyugdíjtörvényekre gondol.
Nem verset írok, nem lányregényt,
csak szűk sorba szőtt véleményt,
amitől egy Kossuth-díjas tombol.
Szólítani minden téren kellene,
mert kifosztják a kasszát, akár
a passzát szél.Ma így, vagy úgy, apasztják
Pántlikázott díjak és rangok mellett.
Hálát kell adni azért, ami van, és
szeretettel élni, hinni, remélni!Mondd csak, ma, még lehet?!
Versemmel a célig
Versemmel a célig, érzem, nem jutok
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Szívemből, ha nem, lelkemből
él a költészet is, messzi a fénytől.
Itt faragok tollat tartó kezet,
Gondolattól írja át a rímet
Végtelen kedvese, az érzés,
A romos tudata verselve is oly szép.
Lám, hiányzik a kínzó rímveszteség,
Ő érdemben vívhat elismerést?
Véletlenül talán célba ér a gond.
Én nem költöm, csak bérlem a szót,
Szavalhat emberi hang vagy dallam,
Költői énem is utazó hontalan.