Bugatti350 blogja

Elgondolkodtató beszédek alatt
szívósan ecsetelem, amit érteni vélek.
Talán ez a hazug, hitvány élet éltet,
amiben a lélek is féktelen marad,
ha nyugdíjtörvényekre gondol.
Nem verset írok, nem lányregényt,
csak szűk sorba szőtt véleményt,
amitől egy Kossuth-díjas tombol.
Szólítani minden téren kellene,
mert kifosztják a kasszát, akár
a passzát, úgy apasztják
pántlikázott díjak és rangok mellett.
Hálát kell adni azért, amink van

és
szeretettel élni, hinni

remélni, ha még lehet.

Oly jó volna szólni hozzád
S nem motyogni, ajtóban
Hozzád érni, arcod látván
Szemed nézni titokban

Szorítanám a derekad
S megkérdezném halkan tőled
Merre jártál, hol nem voltam
Gondoltál a szerelmünkre?

Sokan látták, s mondták,- De kár
Várni rád az ablakban
Számolgattam, hány éve már?
Negyvenhét év, szép lassan

Könnyem között, kíváncsiság
Csak néztem egy fényképet
Te voltál-e, vagy az anyám,
Tán, megbújó emlékek?

Gondolatok nélkül vágyszerű az élet
Éles kések mentén kísérnek a fények
Minden vágás után szivároghat  lélek
Ez még egy attitűd  amitől nem félek

Korlátok mentén botorkál a látnok
Minden tűkanyarnál fogantatnak átkok
Vedd észre vándor ha reád is van pár ok
Nem kell  a kitartás  rá hiába  vársz ott