Bugatti350 blogja

Elmondanám, el én, mindenki másnak
A jóképű, okos srácnak, ki beszélhet sok "ásznak".
A lila akácvirágzásról és milliárdhoz jutott,
minisztertársnak, a leendő nyugdíjáról.
Ám, de neked, lobog a véred és görcsösen vágyod,
az igazság keresését, mert egy érelmeszesedésnél,
nagy lett a bánat.
Nem aranyozza jövőnk.

Kivételt képez a gépezet, amely kómába ad jegyet.
A végzet felé, hiszen nem érdekes neki az emberi lét.
Kiírtja tüzét.
Lásd, e szinházi világ megtűr, a tűz is ég szenttül.
Fagyott a gáz, akárhogy törekszel egy kis törekkel
A körömnyi község, soha nem növekszik, mert renegát.
A határ mellett kizárta magát.

Ki tudja miért, de szólnak a harangok, ha egyszer Rómába mennek.
Egyenként, önként. A kötvény sem drága, ha így akarja, már ma.
Háromszázmillióért eladva egy társnak, ám, de nem deáknak.

Ezért?
Pedig az elvek ragaszkodók és fogadkozók  bizony.
Ennyiért mikor dolgozott szülénk?

Ma már nincs munka, csak iszony!

Koccant a tányér az asztal sarkán
Anyámnak keze munkától veres
Kedvesen tálalt az esti imánál
Lehunyt szeme elött párállt a hús leves


Könnycseppet izzadó  szeme is fénylett
A vánkosát gyűrte, ami már  pihent
Istenhez fordult pihenőt kérni
Hasztalan kérdezte, hallja-e fent

Durranó petárdák villantak az este
ködmentes színeit  egész falu leste
Recsegés ropogás turkálta az eget
még az unokám is kipirultan nevet

Számára is eljött egy újabb esztendő
tőlem azt kérdezte mennyi a veszendő
ettől aztán szólni  nyelni alig tudtam
megbomlott elmém a válaszom is buggyant

Öregapád vénül akár a nagymamád
ne is keress bennünk fiatalt, akarást
addig leszünk veled ameddig csak bírunk
de majd száz év múlva veled együt sírunk

Ne mélyre szúrd e tűd
mert nem  lesz így etűd
ha mondom szép ecsém
elfútták a lángot
mécsesén, hol a szél
fodrot mintázott
úgy hintázott
magábaroskadtan

A sarkon, ma újságol
az újságos, híreket
Az ország műremek
Bilincsbe  tűr rémeket
Ahol az ész is kéreget
és ismétel lényeget
ám, nem is huncutul
Kifogyhatatlanul

de félek visszaszámol
és csúfot űz irodalmából....