Bugatti350 blogja
SzemélyesÉlő carcinoma
Engedd meg nekem
hogy messzire űzzem
ezt a biológiai "csodát"
Magamtól
mert így teljes életem
Egy apróság is elég
a valóság szólít ismét
a leküzdhető betegséggel
Harcolni kell
hangulatot változtatva
Szótlan szélként legyintek
szikrázó szemekkel beintek
Látta Isten is, borus a napom
Árnyékomat
mégis magányára hagyom
Bárgyún vigyorgok vágyaimon
Agyamban, nyüszít egy gondolat
Mástól tudni
megtudni nem akarom
Miért kergetek gondos titkokat?
Elhittem az igazak álmát
Elgyengülök a harcban, de én
felettem nem törhet pálcát
Felébrednék
egy új gyógyult életjelért
A tér fái remegve susognak
Mennyi, beteg ember szegény
Tavaszra várnak és mosolyra
De messze
messze jár a ballagó remény
Szűken
Szívemben kopog a csend
akár a felhő ott fenn
csak válasz nélkül áll odább
mert nem kap választ mást
hiszen te váratsz valamivel
ha nem szemed tüzel
sötéten láttatod a szűk rést
ahol létezik lélek és élet
tán vágyak is összeférnek
mint a gondolataim veled
mert fontos a ránc
még viselhető ez az élet
Gondolat röpte
Nekem a felejtés ássa ki sírom
Tűnődöm sokáig
hogy így meddig írom
életem regényét
lenn a Duna parton
Vad zöld színével
egyre csak szédít
Mosott sziklapartja
emlékeket épít
Komor szürke házak
koszos poros folyosók
Ablakok alatt zúg
a sárga villamos
Fogy a távolság
Még kellene látnom
öt perc szabadság
Szemedből olvasom fáj még
jobb volna ha eltaszítanál
Egyedül állok a parton
ráncot simítok arcomon
Szerelmed, maga a téboly
Hidd el csak egy percig leszek
mert nem sokáig várhatok
Féltőn hív a tekinteted
és karjaidban szunnyadok
Március idusán
Ma is és holnap is...gondolok anyánkra
Amit úgy szeretnék, kivinném tanyánkra
Hol, rét illatú erdők között
Madárhang zúg felhők fölött
Kegyetlen év járt anyánkra hamar
Ereje elhagyta annyira fulldokolt
Minden figyelmünk ő érte szorított
Ahol ő megjelent, ott égett a talaj
A sorsa fordult, újra megjavult
Március idusán virágot szakított
Nekem átadta és a fülembe súgott
A gyomrom, azonnal ökölbe szorult
Szeméből olvastam, mert nem hallottam őt
Bosszúért kiáltott, hevesen, élesen
Haját simítotam, kedvesen, kényesen
Nyugtalan volt, nem tudtam vígasztalni őt
Temette magát, s az egész világot
Hogy' számára az élet, kopárabb, sivár
A gondolata, nem is tudom hol jár
Belekaroltam és fogtam a virágot
Múltamért
Lerágott az idő gyenge fohásszal,
A múltat citálja néha idebent,
Nem látom értelmét, hiába szólnék,
Érthetetlen hangján hamisan üzen.
Lerombolt falaim végleg elkotorja,
Lidérces álmait mindig megkapom,
Kedvetlenül kutatom a múltját,
Sóvárogjon érte silány holnapom.
Tévutat járok, tudom jól, hasztalan,
Temérdek sóhaj szakadhat reám,
Lidércek koldulnák a való-világom,
Velük fogyasztanám esti zöld teám.
Homályba bújik künn a lámpaoszlop,
Esengőn szitál a késő esti lepel,
Alatta egy kivert kutya alszik,
Őt marja a föld, már nem szaladhat el.
Feledés-ezüst a felhőknek színe, hogy
Mások is lássák e szép varázslatot,
Velem tovarepült emlékeink bűne,
Én üszkös hamuként parázslok ott.