Brenedin blogja
Hazafelé
HAZAFELÉ
miért tetted nem tudom
bolyongok haza a körúton
szemem kiégve
hiába nézek félre
mosolyod retinámba
égve
képzeletben
hangod lágy ölelése
szívem halk fecsegése
emlékekben élve
kapom a semmit
cserébe
léted homály, nem lelem,
életem azóta kedvetlen
kerestelek,
ma már nem,
akkor az eszemet
vesztettem
fájna újra látnom Téged,
semmiből jönne a kísértet,
megkímélném
ettől agyam
védve megszelidített
önmagam
VÉGSŐ KÉRDÉSEK
Úgy léptél le, mintha itt sem lettél volna,
minden addigi pillanatot elárulva.
Őszinte voltál ma már tudom,
de visszafordultál félúton.
Kitől ijedtél meg, tőlem vagy magadtól,
vagy a kettőnk közt izzó szavaktól?
Ezt ma már rejtély övezi,
nem is szeretnék utána kérdezni.
Az emberi elme bonyolít,
a másikra képeket vetít.
Én képviseltem valakit neked,
ez volt, ami átbillenthetett?
Két ember egymásnak megbocsát,
mikor felismerik tetteik valódi súlyát.
Ez elhozza az enyhülést,
a belső megkönnyebbülést.
Bizalmat visszanyerve, fájdalmat feledve,
a másikat hallgatással tovább nem verve.
Bocsásd meg, amit nem tudtál,
miközben a saját játékodban játszottál.
A szavak Neked mást jelentettek,
ezért belőled semmit nem értettek.
Megbűnhődtél azért, amit nem tettél,
a szemében nem ártatlanul szenvedtél.
Gondoltad értelmetlen, valahogy könyörtelen,
akit szeretsz vajon miért elérhetetlen?
Hogy most hol van, nem tudom,
jön e vagy visszafordul félúton?
Vagy kivár még, az erőt várja,
ami a választ majd feltárja?
Dupla fájdalommal létezni,
közben a másik csomagját is érezni?
Lehetne ezt az egészet átkeretezni,
együtt a valóságba érkeznii?
NÉGYSOROS
NÉGYSOROS (1)
A fel nem tett kérdések páncéljába zárva,
magadtól megválaszolt mondatokat várva,
hisz benned a lelkem, tudja már útra keltél,
megérkezel az életembe mikor felébredtél.
Illúzióvesztés
ILLÚZIÓVESZTÉS
Mutasd meg igazi nevedet,
a hitelesség legyen a kenyered.
Leborulnék elötted, ha feltárnád önmagad valódi arcát,
és tisztelnéd mások harcát.
Ami másnak kín és gyötrelem, neked az bájital a kezedben.
Úgy táncolsz másnak okozott sebeken, hogy szemébe nevetsz kedvesen.
A nagy mű, ha letette terhét, nem viszi tovább keresztjét.
Belenézne a szemedbe, nem kérne szeretetet, elfogadást remegve.
Nem gyűlöletet érdemel, ahogy tetteiddel üzened,
miközben csenddel bünteted.
Aki bánt, az a változást ritkán ismeri, tettét gyorsan kiheveri.
Azt mondja a szakirodalom, ki gyűlöl, eszét veszti, önmagát így kirekeszti.
Bocsánatot nem fog kérni, hisz nem vétkezett,
számára a másik, egy percig sem létezett.
Illúzió volt minden szava, magához édesgetés a gesztusa.
Egy senki vagy a szemében, magát gyűlöli mások lelkében.
Álarcba bújva, közben a szeretet jeleit nyújtva.
Az én nagy művem, hogy belátom, nincs értelme várni,
álmok között szállni, várni, hogy megbocsájtson, a változás neki ne fájjon.
A saját tévutamat tovább nem járom, magammal a csatabárdot elásom.
Neki nincs semmi vétke, én vagyok az, aki az ő szívét kitépte.
Az élet spiritualitása (kissé cinikusan)
Az egyik azt mondja, üresítsd ki elméd,
akkor nem hagy el többet a belső békéd.
Befelé fordulva figyeld magad,
mindegy, hogy sors vagy akarat, a lényeg,
hagyd áramolni belső hangodat.
A másik azt mondja, áldozz a szeretet oltárán,
a gazda szőlőjében, hogy a gonosz, idővel meg ne kísértsen.
Meglátod tiéd lesz a menny, hol nincsenek már könnyek,
de addig a föld lesz vesztőhelyed.
Az öltönyös azt mondja, mutasd meg magad,
mosolyogj Te is mások szemébe, így jársz sokak kedvébe.
Hazudj bele a világba, a könnyeid éjjel sird bele a párnádba.
Minden benned van, szól az agy, ki a podkasztban,
színes háttér előtt mutogat.
Higgy az erődben, hirdeti ő is,
nincs lehetetlen, lehetsz akár telhetetlen.
Sok pénzt bezsebelt már,
hiszékeny népnek nem sok van már.
Ha ebből is eleged van, bőven van még lehetőség.
Mindent megold a tudat,
a magabiztosság töri majd neked az utat.
Van aki azt mondja, inkább lépj fel a színpadra,
tudatosan játszál a választott darabba.
Ha nem tetszik, lépj le, majd mások a balhét elviszik délre,
ott úgy sincs semminek vége, ahogy nem is volt senkinek vétke.
Ha volt is okkal, a válasz jön is joggal.
Ha eleged van, ülj ki a nézőtérre, onnan nézd mi megy éppen.
Látod, hogy szedik szét egymást, köpönyegforgató karok.
Egymást fel sem ismerik, hunyorogva néznek körbe,
ha a színpadról kirekesztenek, egy árulóval kevesebb.
Te vagy a bűnbak, magukban Téged látnak,
jó helyen vagy, amíg gyaláznak.
Mosolyogva szúrják a másikat hátba,
egyetlen vétke, hogy megszületett e világra.
A színdarab megy nap estig...
A szerepet meg kell találjad, néző vagy rendező, vagy akár mindkettő.
A szereposztás sincs kőbe vésve, lehetsz ecset a festő kezébe,
vagy vászon, amire bármit festhetnek, kedvükre kiszínezhetnek.
Lehetsz akár Te is, aki festi vagy szenvedi.
Egyet tudunk a nézőtéren ülve, a kényelemért
nem jár mennyország cserébe.
Minden mindennel összefügg,
a kép nem mindig áll még össze,
meg tudjuk majd mindannyian,
ha átmegyünk oda, amiről nem tudjuk
hova…