Brenedin blogja

Vígasz könnycseppek rózsaszín ruhában,

szemtelen tavasz nyíló ablakában.

Kitárulkozó szirmok vörös bársonya,

egymásba fonódó érzések igéző illata.

Megkerülted érte az egész világot,

a csoda itt van előtted.

Ugye, Te is látod?

Lehasítottad a napot,

szívemből egy jó darabot.

A sötét oldalra álltál,

érzéketlenné váltál.

Van olyan csend mely büntet,

némaságával ellened tüntet.

Ítéletet hoz a hallgatással,

csenddel ver a némasággal.

Van olyan csend mely bántó,

a kapcsolatnak mélyen ártó.

Összeszorítja a mellkasod,

magad teljesen elhagyod. 

Van olyan csend mely megtör,

süket közönnyel lassan megöl.

Bezárja előtted a kapukat,

meg ne találd a kiutat.

Van olyan csend mely véd,

szívedben érzed kegyelmét.

Hangtalanul érinti szíved,

cserébe szeretettel fizet.

Eltünő árnyak, 

ködbe vesző képek, 

szabadság sóhajom, 

szárnyaim alatt hordozom.

Megszegett szabályok,
törvénytelen képek,
nemtelen küzdelem,
mikor ér már véget?