VÉGSŐ KÉRDÉSEK

 Úgy léptél le, mintha itt sem lettél volna,

minden addigi pillanatot elárulva.

Őszinte voltál ma már tudom, 

de visszafordultál félúton.

Kitől ijedtél meg, tőlem vagy magadtól,

vagy a kettőnk közt izzó szavaktól?

Ezt ma már rejtély övezi,

nem is szeretnék utána kérdezni.

Az emberi elme bonyolít,

a másikra képeket vetít.

Én képviseltem valakit neked,

ez volt, ami átbillenthetett?

Két ember egymásnak megbocsát,

mikor felismerik tetteik valódi súlyát.

Ez elhozza az enyhülést, 

a belső megkönnyebbülést.

Bizalmat visszanyerve, fájdalmat feledve,

a másikat hallgatással tovább nem verve.

Bocsásd meg, amit nem tudtál, 

miközben a saját játékodban játszottál. 

A szavak Neked mást jelentettek, 

ezért belőled semmit nem értettek. 

Megbűnhődtél azért, amit nem tettél,

a szemében nem ártatlanul szenvedtél.

Gondoltad értelmetlen, valahogy könyörtelen,

akit szeretsz vajon miért elérhetetlen? 

Hogy most hol van, nem tudom, 

jön e vagy visszafordul félúton? 

Vagy kivár még, az erőt várja,

ami a választ majd feltárja?

Dupla fájdalommal létezni,

közben a másik csomagját is érezni?

Lehetne ezt az egészet átkeretezni, 

együtt a valóságba érkeznii?