Brenedin blogja

 

Lehasítottad a napot,

szívemből egy jó darabot.

A sötét oldalra álltál,

érzéketlenné váltál.

 

ILLÚZIÓVESZTÉS

Mutasd meg igazi nevedet,

 a hitelesség legyen a kenyered.

 Leborulnék elötted, ha feltárnád önmagad valódi arcát, 

és tisztelnéd mások harcát. 

Ami másnak kín és gyötrelem, neked az bájital a kezedben.

Úgy táncolsz másnak okozott sebeken, hogy szemébe nevetsz kedvesen. 

A nagy mű, ha letette terhét, nem viszi tovább keresztjét. 

Belenézne a szemedbe, nem kérne szeretetet, elfogadást remegve. 

Nem gyűlöletet érdemel, ahogy tetteiddel üzened,

miközben csenddel bünteted. 

Aki bánt, az a változást ritkán ismeri, tettét gyorsan kiheveri.

Azt mondja a szakirodalom, ki gyűlöl, eszét veszti, önmagát így kirekeszti. 

Bocsánatot nem fog kérni, hisz nem vétkezett, 

számára a másik, egy percig sem létezett. 

Illúzió volt minden szava, magához édesgetés a gesztusa. 

Egy senki vagy a szemében, magát gyűlöli mások lelkében. 

Álarcba bújva, közben a szeretet jeleit nyújtva.

Az én nagy művem, hogy belátom, nincs értelme várni, 

álmok között szállni, várni, hogy megbocsájtson, a változás neki ne fájjon. 

A saját tévutamat tovább nem járom, magammal a csatabárdot elásom.

 Neki nincs semmi vétke, én vagyok az, aki az ő szívét kitépte.

Az egyik azt mondja, üresítsd ki elméd, 

akkor nem hagy el többet a belső békéd. 

Befelé fordulva figyeld magad, 

mindegy, hogy sors vagy akarat, a lényeg, 

hagyd áramolni belső hangodat. 

A másik azt mondja, áldozz a szeretet oltárán, 

a gazda szőlőjében, hogy a gonosz, idővel meg ne kísértsen. 

Meglátod tiéd lesz a menny, hol nincsenek már könnyek, 

de addig a föld lesz vesztőhelyed. 

Az öltönyös azt mondja, mutasd meg magad,

mosolyogj Te is mások szemébe, így jársz sokak kedvébe. 

Hazudj bele a világba, a könnyeid éjjel sird bele a párnádba. 

Minden benned van, szól az agy, ki a podkasztban, 

színes háttér előtt mutogat. 

Higgy az erődben, hirdeti ő is, 

nincs lehetetlen, lehetsz akár telhetetlen. 

Sok pénzt bezsebelt már, 

hiszékeny népnek nem sok van már. 

Ha ebből is eleged van, bőven van még lehetőség. 

Mindent megold a tudat, 

a magabiztosság töri majd neked az utat. 

Van aki azt mondja, inkább lépj fel a színpadra, 

tudatosan játszál a választott darabba. 

Ha nem tetszik, lépj le, majd mások a balhét elviszik délre, 

ott úgy sincs semminek vége, ahogy nem is volt senkinek vétke. 

Ha volt is okkal, a válasz jön is joggal. 

Ha eleged van, ülj ki a nézőtérre, onnan nézd mi megy éppen. 

Látod, hogy szedik szét egymást, köpönyegforgató karok. 

Egymást fel sem ismerik, hunyorogva néznek körbe,

ha a színpadról kirekesztenek, egy árulóval kevesebb. 

Te vagy a bűnbak, magukban Téged látnak,

jó helyen vagy, amíg gyaláznak. 

Mosolyogva szúrják a másikat hátba, 

egyetlen vétke, hogy megszületett e világra. 

A színdarab megy nap estig... 

A szerepet meg kell találjad, néző vagy rendező, vagy akár mindkettő. 

A szereposztás sincs kőbe vésve, lehetsz ecset a festő kezébe,

vagy vászon, amire bármit festhetnek, kedvükre kiszínezhetnek. 

Lehetsz akár Te is, aki festi vagy szenvedi. 

Egyet tudunk a nézőtéren ülve, a kényelemért

nem jár mennyország cserébe. 

Minden mindennel összefügg, 

a kép nem mindig áll még össze,

meg tudjuk majd mindannyian,

ha átmegyünk oda, amiről nem tudjuk 

hova…