Brenedin blogja

Épp az élet értelmén merengtem,

mikor mögém somfordált édesen.

Nem voltam más akkor Neki,

csak egy fájdalomcsillapító, ami szívvel teli.

Ezért születtem e világra, hogy a lelkem

mások néma könnyeit is meglássa?

Megérinteni, nem félni, a jelenben eszmélni.

Összekapcsolódva, jóságba burkolózva,

az életet tovább nem tékozolva.

Van olyan csend mely büntet,

némaságával ellened tüntet.

Ítéletet hoz a hallgatással,

csenddel ver a némasággal.

Van olyan csend mely bántó,

a kapcsolatnak mélyen ártó.

Összeszorítja a mellkasod,

magad teljesen elhagyod. 

Van olyan csend mely megtör,

süket közönnyel lassan megöl.

Bezárja előtted a kapukat,

meg ne találd a kiutat.

Van olyan csend mely véd,

szívedben érzed kegyelmét.

Hangtalanul érinti szíved,

cserébe szeretettel fizet.

Eltünő árnyak, 

ködbe vesző képek, 

szabadság sóhajom, 

szárnyaim alatt hordozom.

Nappal fényem, 

éjszaka menedékem, 

biztonság rejteked, 

beburkol engemet.

Vihar tépte fák közt,

ásító fények suhannak,

elhozva a csendet,

az isteni rendet.