Borivoje blogja

Ti adjátok az életet,s így annak értelmét is
Ezt ugyan tagadjuk,de érezzük,hogy mégis
Ti vagytok az Anya,a feleség és a szerető
Minden,ami létünk alapja egyszerre:a nő

Vagytok az indulás,az út és az érkezés
Az ölelés,a csók,az álom,s az ébredés
Reményteli jövőnk,tanulságos múltunk
Tőletek tudjuk,mit az életről tanultunk

Minden,ami e Földön szeretet és jóság
Általatok lesz igaz és valóság
A Teremtő döntése,hogy így kell lenni ennek
Miért tartják a nőit a gyengébbik nemnek?

Szálljon hát felétek köszönet és hála
Mit is kívánhatnék még így utoljára
Habár e világ velünk nem éppen az Éden
Hordozzon Titeket az Isten tenyerében

(Nőnapra,s minden napra)

Ahol most vagy,ott már nincs tér
Minden súlytalan álomképpé lett
Nincs se tavasz,nyár,ősz se tél
Csak az emlékek vannak.Egy élet

Küzdelmek,bukások,nevetések,könnyek
Senki sem tudhatja,hogy a határ hol van
Hogy azon átesni,vagy ugrani-e könnyebb
S van-e még esélyünk-e földi pokolban?

Apa,Te ott fenn már ismered a választ
Ha szabaddá nemesül,mivé lesz a lélek?
Téged béklyó már nem kínoz,nem fáraszt
Bennem szárnyalsz tovább,ameddig élek!

Vasárnap dél van...ebéd helyett írok
Az asztalon tányér helyett papírok
Szívemben az érintések helyén álmok
Sorsomban élet nélküli létezést találok!

Ha megértem,hogy mit érzek irántad

S meg tudom végre fogalmazni   

Hogy miért érzem távolléted hiánynak

 S mikor visszatérsz hozzám hogy az mi.

Akkor nevezhetem magam bízvást költőnek

Addig maradok csupán rímgyártó eretnek

 De akkor elüvöltöm minden szembejövónek

 Hogy drága Hercegnóm annyira szeretlek.

Fekszel...fáradt öregnek érzed magad
szemed ragyogása a távolba réved
azt hiszed,minden jó a múltban ragad
s hogy már duplán számít összes éved

Kérlek,csak egyszer láss az én szememmel
tekintetem legyen számodra őszinte tükör
hogy meg tudj békélni e nehéz jelennel
s a kétséggel,mely a jövő miatt gyötör

A vállam nem széles,izom rajta nem dagad
nem lehetek neked a klasszikus támasz
nem remélem,hogy majd rám bízod magad
s hogy én leszek kérdéseidre a jó válasz

Időm rohan,s testem is csak egyre fogy
a szavak pedig lassan elhagyának
de tudd,mielőtt lelkem végleg térdre rogy
felemellek az égre szívem csillagának