A képzelet foszlányai

 

Apró fénycsíkok

csorognak az ablakon át,

a beszivárgó fények

megfestik arcod lágy vonalát.

Elmém formákat karcol

a szemeim tükrébe,

vonalai selymesen terülnek szét

képzeletem völgyébe.

Vágyaim alkottak téged,

még csak a fejemben létezel,

én hű vagyok magamhoz,

és hiszem, hogy egyszer majd itt leszel.

Tudom, most még valahol máshol vagy,

és óvod lelked értékes kincseit,

talán még nem értünk meg egymásra,

de az idő majd mindenen átsegít.

Egy el nem múló kép vagy bennem,

amit a vad képzelet elém fest,

álmaimmal éltetlek és ringatlak,

és várom, hogy egyszer megérkezz.