BodaJani világa

Bodajani•  2018. június 17. 22:47

A képzelet foszlányai

 

Apró fénycsíkok

csorognak az ablakon át,

a beszivárgó fények

megfestik arcod lágy vonalát.


Elmém formákat karcol

a szemeim tükrébe,

vonalai selymesen terülnek szét

képzeletem völgyébe.


Vágyaim alkottak téged,

még csak a fejemben létezel,

én hű vagyok magamhoz,

és hiszem, hogy egyszer majd itt leszel.


Tudom, most még valahol máshol vagy,

és óvod lelked értékes kincseit,

talán még nem értünk meg egymásra,

de az idő majd mindenen átsegít.


Egy el nem múló kép vagy bennem,

amit a vad képzelet elém fest,

álmaimmal éltetlek és ringatlak,

és várom, hogy egyszer megérkezz.


Bodajani•  2018. április 25. 18:51

Mindenütt veled


A tükröd akarok lenni,
amikor belenézel,
egy érzés akarok lenni,
amit felidézel.

A ruhád akarok lenni,
amit magadra öltesz,
egy finom parfüm,
amit a nyakadra öntesz.

A paplanod akarok lenni,
ami éjjelente melegít,
a reggelid akarok lenni,
ami jóllakottan elterít.

A fogkeféd akarok lenni,
ami frissíti a leheleted,
a fésűd akarok lenni,
amivel hullámaid fésülheted.

A tenyered akarok lenni,
amikor magadhoz érsz,
az álom akarok lenni,
amit titkon remélsz.

Egy ékszer akarok lenni,
amit magadon viselsz,
az ágyad akarok lenni
amiből reggel kikelsz.

A lelked akarok lenni,
hogy a részeddé váljak,
az egyetlen akarok lenni,
akivel te is eggyé válhatsz.

Bodajani•  2018. április 24. 05:02

A FÖLDI VÁNDOR


Százszor születtem
időben és halálban.
Az örökkévalót kutattam
a halandó világban.

Száz testben születtem,
mi csak rongyos álca.
A lélekben lakozik
az ember valódisága.

Százszor születtem
én, földi vándor,
otthonom hol kastély volt,
hol szűk sikátor.

Százszor születtem
száz kornak ágyában,
a szerelmet kutattam
egy magányos világban.

Százszor születtem,
mégis hinni kell
egy olyan világban,
ami bennem énekel.


Bodajani•  2018. április 23. 09:51

ÁPRILIS



A természet újjászületik.

Új rügy fakad, új virág nyílik.

Bennem is.

Bodajani•  2018. április 19. 04:14

Tenyered nyomán


 

Az álmokat a léted fonja körbe,

rajtad át a világ néz tükörbe.

A remény téged illet, ő tárt elém,

porból lett városokból indultál felém.


Ahogy az ábránd a valóba visszahull,

úgy ölellek magamhoz vigaszul.

Gesztenye-szemeiden nyugszik örökléted,

én mégis meghalok, ha belenézek.


Beforrt sebeimen alszol az éjjel,

s én óvom tested csillag-tekintéllyel.

Tenyered nyomán lüktetve élek,

kézen fogva vonalaink összeérnek...


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom