Bluemoonlight blogja

Már elég régóta nem írtam, mert nem igazán tudtam, hogy miről is írjak pontosan.

Elég sok minden történt velem ebbe a néhány napba. Először is megismertem egy leszbikus párt, akik nem is olyan messze laknak tőlem. Egy buszmegállóba voltam és vártam a csatlakozást miközben megláttam, hogy két lány csókolózik és elkezdem gondolkozni azon, hogy mos menjek-e oda hozzájuk, de nem nagyon volt bátorságom oda menni hozzájuk a buszmegállóba és aztán nagy szerencsémre kimentek dohányozni és én utánuk mentem akkor. Aztán most meg tök jóba vagyunk, és minden nap beszélünk.

Aztán szüleimmel együtt elmentünk megint a pszichológushoz, de egyszerűen a szüleimet nem lehet megtörni, nem képesek elfogadni, hogy azért mert most kiderült, hogy meleg vagyok attól még ugyanaz az ember maradtam, nem változtam, de van egy tervem, hogy mivel lehetne őket arra kényszeríteni, hogy elfogadjanak.

Tegnap elmondtam egy idősebb nőnek is az egész történetet, egy munkatársamnak, aki teljesen le volt döbbenve. Nem érti meg, hogy egy szülő, hogy lehet ilyen ellenséges a gyerekével, és hogy tudja így elítélni a másságát, mert ők az első nehéz időben hátat fordítanak nekem.

Egyenlőre még nem tudom, hogy mi lesz velem pontosan, és próbálok minél több embertől segítséget kérni, de nem mindig tudunk találkozni és ez nem telefontéma.

Ha van még valaki ilyen helyzetben, akkor azt tanácsolom neki, hogy merj önmagad lenni és ne hagyd, hogy a szüleid irányítsanak téged, ez nem az ő életük, hanem a tiéd és ne hagyd magad, küzdj érte.

A sok depresszió és a stressz miatt fizikailag is nagyon legyengültem, de nem szabad feladnom, mert még vannak emberek, akik itt vannak nekem.

Már lassan egy hónapja nincs telefonom és csak nagyon ritkán kapom meg, ha hívok valakit, vagy ha írok valakinek, de folyamatosan nincs nálam. Néha nagyon magamba zuhanok, és úgy érzem semmi nem maradt már számomra, de aztán eszembe jutnak a barátaim és a párom, akik miatt még itt vagyok.

Én soha nem akartam, hogy a szüleim megtudják, hogy meleg vagyok, de mégis kiderült legnagyobb szerencsétlenségemre, de lehet, hogy ennek így kellett történnie, mert hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, minden okkal történik, még ha az nem is túl szerencsés dolog.

Az biztos, hogy nagyon nehéz azt átélni, hogy a családod nem fogad el olyannak amilyen vagy, és undorodnak tőled, de higgyétek el, hogy mindig van, miért élni csak találjátok meg azt a dolgot, amiért érdemes élni, mert biztos van olyan, csak meg kell látni. Nagyon kevesen vannak azok, akiket ez miatt elutasítanak a szülei, de én köztük vagyok, és ha van még olyan, akit szintén ez miatt elutasítanak, akkor kérlek, ne add fel küzdj, még ha a szüleid nem is lesznek melletted, és  hidd el érdemes élni és ezt egy olyan ember mondja, aki átélte a poklok poklát, akit utálnak ez miatt a családjában.   

Lassan 1 hónapja tudják a szüleim, hogy meleg vagyok és hát nem fogadták jól, sőt szörnyen fogadták, de elmondom az elejétől a történetet.

Május elején megismertem egy fiút és egymásba szerettünk és mindent megtettem, hogy a szüleim nehogy meglássák a telefonomat. Sajnos feltűnt nekik, hogy állandóam bemászok a sarokba meg előttük nem telefonálok. Anya folyton azt hitte, hogy drogozok vagy valami rossz társaságba keveredtem. Aztán egyre jobban kiakadt, hogy semmi mást nem csinálok, csak telefonozok. Egyre szorult a hurok körülöttem. Rettegtem, hogy kiderül, de mégis a párom számomra a legfontosabb ember a Földön. 

Aztán jött a nagy csapás. Bent volt anya a szobában és beszélgettem vele meg közbe telefonoztam és nem vettem észre, hogy öcsém mögöttem van és nézi a beszélgetéseket, aztán egyszer csak felszólal, hogy kivel beszélek, ez olyan volt mintha kirántották volna alólam a földet. Az egész éjjelt végigsírtam. Reggel anya mindennek elhordott és elmondta, hogy mekkorát csalódott bennem.

Egy héttel azután hogy anya megtudta én mondtam el apának, mert anya azzal fenyegetett, hogy elmondja neki és persze ő se fogadta jól. Majd elvették a telefonomat. 

Megpróbáltam öngyilkos lenni, de szerencsére nem sikerült. Azóta folyton csak depressziós vagyok és a pszichológusommal együtt próbálunk valami megoldást találni az egészre, mert szüleim még mindig undorodnak tőlem és a telefonom sincs még mindig nálam és így nagyon nehéz tartani a barátaimmal a kapcsolatot.