BloodCat blogja

Borús éjszaka volt. Esőcseppek kopogtak az ablaküvegen. Az időjárás hűen tükrözte a hangulatomat.

Álmatlanul forgolódtam az ágyamban egy jó ideig, egyetlen órára sem sikerült elszenderednem.

Végül úgy döntöttem sétálok egyet. Mindig is szerettem a sötétséget.. Nyugtatóan hatott rám.

Gondoltam, talán ez a szomorkás idő nem csábít a szabadba szinte senkit, így picit magamban lehetek.

Csak haladtam előre..magam sem tudtam merre tartok..Jól esett elázni. Felszabadító volt.

Nagyjából fél óra elteltével egy kicsit alábbhagyott a zápor, így letelepedtem egy padra, ugyanis semmi kedvem nem volt az" otthon melegéhez"., s egy cseppet sem éreztem magam kimerültnek.

Szokatlanul éber voltam. Gondoltam zenét hallgatok s elmélkedem picit. A hűvös levegőben csak úgy szárnyaltak a gondolataim. Kezdetben észre sem vettem, hogy egy fekete cica folyamatosan

engem figyel. Amikor felfedeztem őt, meg akartam érinteni, hisz mindig is vonzódtam a a hozzá hasonló éjszínű puhaságokhoz, de az állat futásnak eredt...Megpróbáltam utolérni ...a távolban látni véltem alakját, de aztán nyoma veszett...

Hajnalodott már, egy tópartra sodródtam a macska utáni vadászat során. A víztükröt őszi falevelek borították. Lenyűgöző látványt nyújtva a szemlélődőknek. Megnyugtató volt ..Távol mindentől és mindenkitől..a természetben.

Aztán ahogy körbenéztem egy szőke hajú fiúra lettem figyelmes. S a karjaiban ott pihent az általam keresett sötét szépség. Megszólítottam Őt.

-" Szia. A tiéd ez a cicus? "-kérdeztem.

-" Szia. Igen ..miért? "-válaszolta.

. -"Szép. Mindig is szerettem volna egy hasonszőrű lényt.Hogy hívják? "

-" Démonka. "

-"Találó. Egyébként még be sem mutatkoztam, Paula vagyok. És a te neved?"

-" Tom."

- Mit csinálsz itt ebben a zord időben? Tudod arra számítottam egy árva lélekbe sem botlom ma este."

-Jól esett egyedül lenni, s mivel nem jött álom a szememre , elkezdtem papírfecnikre írogatni..tudod szokásom.."

-"Én is írok..verseket.főként..."

-" Hmm ez érdekesen hangzik..Én főleg novellákat...a saját érzéseimről mostanság nem szívesen beszélek.

-"Mostanában én sem...bár az írás számomra terápia..s ez a szürkeség inspirál..talán ha hazaérek papírt s tollat ragadok..."

-"Ha elkészültél , esetleg megmutathatod.."

-Lehetséges..bár azt sem tudom hogyan érlek el.."

-Találkozzunk holnap este 8-kor, ugyanitt, s beszélgessünk még, úgy érzem sok közös van bennünk.Itt leszel?

- "Talán igen , talán nem."-néztem titokzatosan Tomra, majd elsiettem.

Másnap izgatottan készültem a találkozóra, alig vártam, hogy ismét lássam Démonka gazdiját, de senkit sem leltem a helyszínen. Tejfehér köd borította a tájat. Minden olyan sejtelmesnek tűnt.

Körbejártam a környéket, csak bolyongtam a a homályban, akit kerestem , nem találtam. Azon morfondíroztam talán ez előző éjszaka csak álom volt...talán meg sem történt valójában. s.csak a képzeletem űzött gonosz tréfát velem...

Már éppen visszafordultam volna..amikor nyávogást hallottam..hátranéztem..s Démonka tekintett rám, mintha mondani akart volna valamit..de nem engedett közelebb, ismét elszaladt...

A parton szem elől tévesztettem őt, viszont találtam egy üzenetet..

" Nem ismersz..s én sem ismerlek..nehéz időszakomat élem..most képtelen vagyok új embereket az életembe fogadni, így is olyan soknak érzek mindent most magam körül....menekülök mindentől és mindenkitől,

pont úgy , ahogyan te is...de egyszer ha kicsit összeszedem magam, találkozhatunk, ha kéred..( bár abban sem lehetek biztos, hogy most olvasod soraimat.)..a tónál..addig viszont ha nem haragszol meg most búcsúzom..

U. i. S hogy honnan fogod tudni , ha jól vagyok? Démonka közvetít köztünk...

Szeptember 10. Anne számára ismét eljött ez az irtózatosan fájdalmas dátum.

Két éve már, hogy Jack életét vesztette egy motorbalesetben. Egy koncertről tartott hazafelé párjához, akivel már napok óta nem találkoztak. Anne izgatottan készült a randevúra, szabadnapot vett ki a munkahelyén.

Alig várta, hogy társa csókot leheljen ajkára, s védelmező karjait a dereka köré fonja,de azon a borús őszi délutánon nem fogadta más, csupán a fiú élettelen teste.

A lány azóta sem tudta feldolgozni ezt a szörnyű tragédiát..amikor csak tehette az erdei temetőben töltötte idejét, a fiú sírjánál.Ilyenkor mindig picit közel érezte magához, hisz annyiszor bolyongtak az éj leple alatt itt, a rengetegben.

Anne az emlékezés estéjén halott szerelme fényképét szorongatta kezében, s könnyeivel áztatta.

"Bár újra láthatnám Őt...mégcsak el sem tudtunk búcsúzni egymástól.."-merengett a mécses lángja felett.

Addig-addig elmélkedett, míg végül a puha levélszőnyegen mély álomba szenderült. Csak reggel ébredt fel. Fáradt szemeit dörzsölgette, amikor észrevett valamit, amitől meghűlt a vér az ereiben. Jack sírja mellett egy hófehér farkas pihent..Egy ideig nézték egymást , majd Anne megpróbált közelebb merészkedni hozzá, de abban a pillanatban a titokzatos lény eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

"Azok a tengerkék szemek..miért voltak olyan ismerősek?"- egész úton ezen morfondírozott . Abban reménykedett , legközelebb is megpillantja majd, s talán fény derül arra hogy csak a képzelete űzött gonosz tréfát vele vagy valóban ott volt ez a szépséges teremtés. Elhatározta, hogy egy héten keresztül minden egyes nap várni fogja őt. Eleinte hiába kereste , hiába kutatta , hűlt helyét sem lelte. Egészen elszontyolodott. Csüggedten bandukolt a fák között.Erősen érezte szerelme jelenlétét, majd azt, hogy a hátára szegeződik egy tekintet. Kővé dermedt. Egy darabig csak álldogált , remegő lábakkal, majd szépen lassan megfordult.

"Hát visszatértél..hát mégiscsak létezel.".." A szemeid , azok a tengerkék szemek..pontosan olyanok..mint..."-szólt a farkashoz.

"Látni akartál, hát itt vagyok..Még utoljára eljöttem hozzád, hogy elbúcsúzzunk egymástól.. végleg. Új életet kell kezdened.

-szólt a farkas.

"Te vagy az Jack?"-kérdezte Anne elhaló hangon.

"Én vagyok."-felelte az állat, s mancsával végigsimította a lány arcát, majd szorosan magához húzta . Érezni akarta testének minden porcikáját ,mielőtt örökre búcsút intenek egymásnak.

"Nem sok időnk maradt,Anne.Tudnod kell, szeretnélek boldognak látni! Még ha kegyetlenül nehéz is lesz, de magad mögött kell hagynod a múltad, nem kesereghetsz tovább miattam. Szeretni foglak.Mindig. S onnan fentről , a felhők szélén ülve vigyázom majd minden léptedet. "-ezek voltak végső gondolatai a lányhoz , majd egyszercsak köddé vált.