Black blogja

lassan ringat a blues
hallgatásom nyugalmam
záloga maradhatna
ha hatalmas mezőket
be nem jártam volna már
kis zacskómba füvet hordozva
hinném hol az álom utol ér
mikor még nem vagyok feltúrbozva
kéz a kézben mosolyogva
járnám az utat veled
de furcsák az emberek
nem mernek szemembe nézni
félnek hogy megcsapolom az agyukat
pedig békés vagyok
kivétel ha megszúrnak
felrobban bennem az indulat
végtelen gyilkolásba kezdek
s nem ér utol csak a halál
ha kétmarkúval célzol szívemre

az én testem az én vérem
belőlem folyik az unalom
a lelkem már nem háborog
a kérdés az meddig bírom
fehér folyosókon düledezve járkálok
közben az ördög mosolyog
rohanok magamból kitörve
el innen messzire
nekem ne adj lövetet
megbolygatott az agyvelő szenvedek

csak halkan ne üvölts
kérem az étlapot
sűrű köd borul rám majd
a szobád sarkában vacogok
fázom mégis ver a víz
uralkodsz felettem 
tudom te vagy az úr
rohanok magamból kitörve

utazom....
előttem a nagy világ
a város átölel, mint hűtlen szerető
az életem nyitot könyv
az éjszaka eltemeti multamat
suhanok fel s alá
nem tudod ki vagyok s mit is akarok
csak keresem az utamat
ha elhaladok éjszaka ablakod alatt
felismersz ne félj,én vagyok rongyaim alatt
utazó vagyok....
koszos marhavagonokban érkezem
napok óta nem ettem
bűzlik körülöttem a világ
de szabad vagyok vagy csak szeretnék
kócos hajamba kavar a szél
csillag temetőben alszom
ha szerencsém van a holnapot is megúszom
utazom...

rohansz
az életért
egy emberért
ki kézen fog
rohanj a lelkedért
talán eléred még
ha nem vagy halott
ébren láthatod
az oldaladon
a lányokat
nem is tartoznak
hozzád egy pillanat
s lefut az életed
csak egy stukker
kell neked