Black blogja

Vers
Black•  2010. január 22. 14:19

LE ÉS FEL JÁROK MIKOR AZ AGY ÉS MINDEN TEHETETLEN

LE ÉS FEL JÁROK MIKOR AZ AGY ÉS MINDEN TEHETETLEN

Csak járkálok,
fel s alá céltalan
a ház  most oly csendes üres
bár mindenki itthon van
nem szól a zene nincs gyerek zsivaly.

Csak a telefont nézem
s ha csörög szinte feltépem
de csak aggódó kérdések jönnek
melyek bennem is forrnak
s magamban folyton egy zokogó női hangot hallok
Ne, most ne gyere ha tudok valamit majd hívlak.

Nem nem  tudok már  tehetetlenül várni
gondolataimmal bezárva járni
futni ütni üvölteni izmaimiat elgyötörni
az agyamat takarékra tenni,
dühömet haragomat mind kiadni
hogy erős legyek mikor majd ott kell lenni.

 /zs/

ADDJON AZ ÉG!!!!!!!!!!!!!

http://www.youtube.com/watch?v=EIqAdtIhw5E

 

Black•  2010. január 15. 16:09

nem tudnék ilyetde mégis az enyém , rólam szól

   Bertold Brecht:                                                      

  A SZEGÉNY B:B- RŐL

 

 

 

Én,Bertold Brecht a fekete erdőkből származom.

Anyám a városba vitt,

Midőn méhében feküdtem. S az erdők hűvösségét

Megőrzöm magamban halálomig.

 

 

Az aszfaltváros az otthonom.Valamennyi

Halotti szentségét magamhoz vettem:

Újságokat.És dohányt.Pálinkát.

Gyanakvón, lustán és végül elégedetten.

 

Barátságos vagyok az emberekhez,

hordom mint ők a keménykalapot.

Azt mondom mind egész különös szagú állat.

S azt mondom nem számít én is az vagyok.

 

Üres hintaszékeimben néhány asszonyt

Ületek délelőttönként néhanap.

Godtalan elnézem őket s így szólok: A tiétek

Vagyok, de bennem bíznotok nem szabad.

 

Este férfiak jönnek.”Gentleman”-nek

Szólítjuk egymást milliónyiszor.

Lábukat felrakják asztalomra,

S”lesz még jobb sorunk is”-mondják.És én nem kérdem, mikor.

 

Reggel a szürkületben a fenyők vizelnek,

És férgük-a madárhad-jajgatásba fog.

A városban poharamat ekkor hörpintem ki,

Eldobom a csikket s nyugtalan álomba zuhanok.

 

Könnyelmű nemzedék, ültünk, és azt gondoltuk:

Nem dőlhetnek romba fejünk fölött a házak.

(így építettük Manhattan szigetének felhőkarcolóit,

A az Atlanti Óceánt mulattató karcsú antennákat)

 E városokból az marad, mi rajtuk átfütyül: a szél! boldog, mert házainkat üresre zabálja végre. Tudjuk, hogy előfutár mind,aki ma él,  És ki utánunk jön , nem méltó említésre.

 

A jövendő földrengésekkor remélhetőleg