Régi barátok

A jó idővel a boldogság is újra elkezdte bontogatni szárnyait a lelkemben, és az undok szürkeség szedi a sátor fáját, mert itt már senki sem ad neki szállást. Aztán néha bánatos kiskutya szemekkel még visszanéz és megkérdezi: hova is mehetnék? És láttán az én szívembe fájdalom hasít, hogy talán még nincs itt a búcsú ideje, hisz nem tehetem hajléktalanná. Talán csak össze kellene barátkoznom vele, elfogadnom minden apró kis hibájával, így legalább a szomorú napokon sem lennék egyedül a házban amikor a boldogság sem jön haza, és én mindig olyan nagyon magányosnak érzem magam. De nem tudom, hogy a szívemnek menne e ez az új szobatárs dolog. Tudod ő nehezen viseli a rólad szóló emlékeket. Szereti hallgatni, mert ilyenkor titokban a boldogság is be szokott kukucskálni az ablakon. Ők ketten régen legjobb barátok voltak, mármint a szívem és boldogság, de voltak azok az akadályok amiket az idő sem oldott meg helyettük. És most a szívem elviseli a fájó emlékeket de az, hogy a boldogság a közelben van segít neki elviselni, hogy a jó dolgok gyakran fájnak a végén, de innen tudjuk, hogy valódiak voltak és a fájdalom emlékeztet minket, hogy képesek vagyunk még érezni.

2018.04.25.