Emese Mercédesz blogja

-           Egy hamburgert kérek menüben – mondta a nyalóka.

-           Milyen üdítővel? – kérdezte a gyorséttermi dolgozó.

-           Cukormentes kólával kérem.

-           Ajánlhatom nagyobb krumplival vagy nagyobb kólával?

-           Nem, köszönöm.

-           Szószt esetleg a burgonyához? Majonéz? Ketchup? Barbecue?

-           Nem, köszönöm.

-           Finom desszertet vagy kávét ajánlhatok a menühöz?

-           Már nem is vagyok éhes – felelte a nyalóka, majd sarkon fordult és kisétált a gyorsétteremből.

Jó reggelt mindenkinek, aki ilyen korán nézelődik a poet oldalon, annak, aki később olvassa, annak meg szép napot vagy jó estét, válassz egyet az opciók közül! :)

Van nekem egy titkos oldalam,
Melyet senkinek sem mutattam.
Elzárva tartom még előled,
Ha jön, nem menekülhetsz tőle.

Úgyhogy ne gyere most közelebb,
mert még meglátod az ölebet.
Érzem már a dühöt magamban,
és ez most visszatarthatatlan.

Kaparja ő a falaimat,
és szétszedi a nappalimat,
és önállóvá teszi magát,
nem irányíthatom, mert galád.

Elbújik mindig az ágy alatt,
megfertőzi testem, és agyam.
Miért nem ment meg engem senki?
Szeretnék ennek véget vetni.

Én érzem már belül magamban,
ott van ő már benn az agyamban.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Én gyűlölöm, amivé válok,
nekem a legrosszabb rémálmom.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

A legtitkosabb, mit rejtettem,
én kulcs és lakat alá tettem.
Elzárva tartom még előled,
ha jön, nem menekülhetsz tőle.

Ugyanis ha én eleresztem,
a földre taszít, elesetten.
Miért nem ment meg engem senki?
Szeretnék ennek véget vetni.

Én érzem már belül magamban,
ott van ő már benn az agyamban.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Én gyűlölöm, amivé válok,
nekem a legrosszabb rémálmom.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Én érzem már belül magamban,
ott van ő már benn az agyamban.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Elrejtőzik ő a sötétben,
én éles fogaival téptem,
és számomra már menekvés sincs,
a lelkemet akarja, hely nincs.

Senki sem hallja, hogy sikítok,
talán csak egy álomban vagyok,
talán fejemmel vannak bajok.
Valaki állítsa meg a szörnyet!

Én érzem már belül magamban,
ott van ő már benn az agyamban.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Én gyűlölöm, amivé válok,
nekem a legrosszabb rémálmom.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Én érzem már belül magamban,
ott van ő már benn az agyamban.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Érzem, hogy a kontrollt elvesztem,
mivel ez a szörny túl nagy nekem.
Muszáj nekem most elismernem,
olyan vagyok, mint egy szörnyeteg.

Sziasztok!

Vannak olyan pillanatok, hetek vagy akár hónapok, amikor egyszerűen nehéz akármiről is verset írni. Én most pont ebben az időszakban vagyok, de szerencsére a poet oldal olyan, hogy többnyire amíg elfogadják egy versem, addigra sikerül megszületnie egy újnak, vagy ha nem is, akkor fel tudom tölteni régebbi verseim. Többnyire az a baj, hogy én nagyon szeretek írni, és van amikor kiírnám magamból, amit gondolok, amit érzek, de az ihlet nem akar jönni, és feszít belülről az egész. Az lenne a kérdésem Hozzátok, hogy Ti ilyenkor mit szoktatok csinálni? Az a baj, hogy csak várni lehet, hátha lesz ihlet, amiből el lehet indulni... Mondjuk engem általában a leglehetetlenebb időpontokban talál meg. Olyan ez, mintha egyszerűen csak lecsapna rám, és követelné, hogy most azonnal írjam meg.