Tasnádi Bernadett - Betty blogja

Valahol olvastam, és nagyon megtetszett...


" A hűség nem érzés, hanem döntés
Nem kérdés, hanem válasz mindenre"
 

Székely János: Tudom, én, Kedves

Tudom én, kedves, hogy sohasem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremnek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és egen.

Láng vagy, mely perzselt, míg körülöttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

David M. Romano: Amikor a holnap nélkülem kezdődik

 Amikor a holnap nélkülem kezdődik, és nem látsz többé,

Ha a nap megleli szemeid könnyekkel telve,

Kérlek, ne sírj értem mint azt ma tetted

Míg mindarra gondolsz, mit nem mondhattunk el.

Tudom, mennyire szeretsz, annyira, mint én,

És amikor énrám gondolsz hiányom majd ég,

De mikor a holnap nélkülem kezdődik, remélem, megérted,

Hogy egy angyal jött le értem, s fogott engem kézen,

S mondta, hogy a mennyben készen áll egy hely,

És hogy itt kell hagynom, akiket szerettem.

De amikor elindultam kihullott a könnyem,

Mert én mindig úgy gondoltam, nem halok meg könnyen.

Úgy szerettem élni, annyi dolgom volt még,

Téged így itt hagyni nem ez volt a tervem.

De a tegnapokba, a jóba és a rosszba

A  sok-sok szeretetbe és sok vidámságba

Kicsit visszatérni, csak egy kis időre,

 Búcsúra és csókra, mosolyogni látni

Az nagyon jó volna.

De most jól tudom, hogy ezt már nem lehet

Mert helyemen más nem marad

Csak az űr és emlékek.

És amikor holnap hiányoznak dolgok

Te jutsz majd eszembe, és a szívem forrong.

De amikor beléptem a mennyek kapuján

Mintha hazatértem volna

Mikor Isten lemosolygott rám nagy aranytrónusáról.

„Ez itt a te örökléted, mindaz, mit ígértem.

Véget ért a földi élted, de itt folytatod végre.

Holnapot én nem ígérek, de a ma már nem ér véget,

Ha az összes nap egyforma, nem bánjuk a múltat.

Oly hűséges voltál mindig, hívő és igaz

Noha az is előfordult, hogy rossz volt az utad.

De én megbocsátok, most végre szabad vagy.

Gyere, fogd a kezem, és szegődj társamul.

Úgyhogy amikor a holnap nélkülem kezdődik

Ne gondold, hogy távol vagyok,

Szívedben keressél

Kibédi Ervin:

Ahogy a napok rövidülnek...

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Ady Endre: Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess