M.B. blogja

…….

A vadőr láncdohányos volt és mielőtt leszállt volna a bakról ismét rágyújtott.

A töltős cigarettától szinte egyfolytában krákogott, és most is egy erős köhögési roham kapta el. Kezet fogott a vadászmesterrel, üdvözölték egymást.

- Pista bácsi, jobb lenne, ha egy kicsit a dohányzást mellőzné, a köhögésével elriasztja a disznókat!

Erre az öreg csak legyintett egyet.

- Ez hozzátartozik az etetéshez, olyan ez a vadaknak, mint a harangszó, ha nem köhögnék, akkor nem is jönnének!

Közben a vendégvadász, aki egy igen testes ember volt, és közismerten lámpalázas vadász, és még türelmetlen ember hírében is állt, megindult a magasles felé.

Ekkor a vadőr odasúgta a vadászmesternek.

- Úgy fél óra múlva az öreg kan fog elsőnek a szóróra jönni.

A vendég és a vadászmester fölmásztak a vadászlesre, Föntről, madártávlatból már jó kivehető volt az előttünk elterülő bozótosban a kb. 40 m hosszú földút, amely a szóróhoz, egy kis tisztáshoz vezetett. Figyelték a vadőr gyakorlott mozdulatait, ahogy a székérről leszórta a törkölyt. Mindig csak annyit hozott, amennyit általában a disznók maradéktalanul megettek. Az öreg komótosan tette a dolgát, de egy cseppet sem ügyelt arra, hogy csendesen dolgozzon. A vasvilla gyakran hangosan odacsapódott a szekér oldalához, krákogott, még párat tüsszentett is az orrfacsaró illat miatt, és mikor végzett, búcsút intett a magasles felé, és tovább indult megszokott útvonalán.

- Na végre, csend lett! Kész csoda lesz, ha ilyen csinnadratta után még idejönnek a disznók!

Eközben a vendég még mindig nagyokat szusszanva vezette le a létrára mászás fáradalmait. Amikor már elég levegőhöz jutott így szólt.

- Igyunk egy kis bátorítót a vadászat előtt!

A vendégvadász előhúzott a kabátja belső zsebéből egy kis lapos fémkulacsot, és a vadászmester felé nyújtotta.

- Köszönöm nem! –hárította az el. Soha sem iszom szeszes italt vadászat közben!

- Én is csak egy icipicit, hogy oldjam a feszültségem! És félig elfordulva kortyolt a palackból.

- Jól tud lőni? - kérdezte a vadászmester puhatolózva.

- Ha megcélzok egy vadat, az máris írhatja a végrendeletét.

- Ismeri a vadász szabályokat is?

- Igen, igen.

- Mit takargat annyira a kabátja alatt? Az egy kutya lenne?

- Igen, egy kutya.

- Uram, házi kedvenceket nem szabad vadászterületre hozni!

- Kikérem magamnak! Ez nem házi kedvenc, ez egy vadászkutya.

- Ez egy közönséges pincsi kutya!

- Micsoda? Akkor engem becsaptak, egy pincsit sóztak rám!

 - Most már csendben kell lennünk! A nagy kan fél óra múlva itt lesz!

- Fél óra az még rengeteg idő! Addig, mit csinálunk? A vendégvadász türelmetlenül fészkelődni kezdett az ülőkéjén.

- Elrepül az a kis idő egy kettő! Itt mindig van látni való. De tudja mit! Látja uram azt a kis tisztást ott? Ott a szóró felé. Gyakorolni fogunk! Arra a kis tisztásra fog hamarosan megérkezni a vén agyaras! Innen gyerekjáték lesz a vadkant leteríteni! Képzelje oda a vadat, és próbálgassa a célzást.

Ahogy a vadászatra terelődött a szót, a vendég arca kipirosodott és a homlokán izzadságcseppek jelentek meg.

- Valami baj van?

- Nincs, nincs semmi baj! Készülődjünk a vad kilövésére! –súgta beleegyezően a vendég.

- Csak nyugodtan, csak kényelmesen, nem kell kapkodni!

Nagy üggyel-bajjal kigombolta a kabátját, és a puskája után nyúlt. Ahogy megfordult, hogy elérje a fegyvert, a kabátja fémgombjai a puskacsövéhez verődtek. Olyan nagy zajt csapott, hogy ijedtében még a saját nyakát is behúzta. Azonnal mentegetőzni kezdett.

- A nagyvárosi zaj után ijesztő ez a síri csend!

- Nem lesz itt disznótor! – gondolta a vadászmester.

- Akkor kezdem a gyakorlást! –mondta a vendég. A vállához emelte a puskát és a szórót megcélozva, kisebb nagyobb köröket írt le a levegőben.

- Bumm, bumm! –mondta, és kényszeredetten nevetett. A vad leterítésének gondolata, annyira felkavarta szellemileg és fizikailag egyaránt, hogy nagyokat fújtatva a fegyverét maga mellé állítva ismét leült az üllőkéjére.

- Mennyi idő telt el a félórából? –kérdezte, de választ se várva folytatta. Olyan érzésem van, mintha már egy órája itt lennénk! Rágyújtok, míg nem jön! Természetesen csak akkor, ha önt nem zavarja! – súgta.

A vadászmester bólintott a fejével, hogy jól van.

- Engem már nem zavar semmi!

A vendég mohón kettőt-hármat beleszívott a cigarettájába.

- Türelem, nemsokára megérkezik a nagy kan, és eljön az ön nagypillanata.

Ezt nem kellett volna mondani, mert ez olaj volt a tűzre.

Ahogy ezeket a szavak elhangoztak, a lámpalázas vadász arcára rémület ült. A kezében megremegett a félig szívott cigaretta, és a parazsát izgatottan a les védőkarfáján oltogatni kezdte. Hirtelen melege lett. A kabátját, mint egy legyezőt ki-be lengette, még az ingjének felső gombját is kigombolta.

- Mindig megérkezik a vén agyaras? Egy alkalmat sem hagy ki? – puhatolózott finoman.

- Nem uram, ez az agyaras olyan pontos, mint a halál! Soha nem késik. 5 perc múlva itt lesz!

- Azt hiszem felment a vérnyomásom, furcsán érzem magam, olyan nyugtalan vagyok!

- Látom uram! Csak nyugalom, a vadkan kilövéséhez hidegvér kell! A kis tisztást figyelje. Nem sokára szétnyílnak a bokrok gallyai és megjelenik a vén agyaras!

A vendégvadász remegő kézzel a szeméhez emelte a távcsövét, végig pásztázta a bozótost. Ahogy forgolódott kabátjának fém gombjai ismét nagy kolompolást csapva odaverődtek a letámasztott puskájának csövéhez.

- Csitt, csitt, csendesebben, mert elmegy a kan, és tényleg hiába jöttünk!

A vendégvadász fulladozva levegő után kapkodott.

- Sajnálom, de azt hiszem, az allergiám kezd kiújulni! Lehet, hogy, tüsszenteni is fogok!

–Hapci, Hapci!- harsogott a levegő.

De ezzel még nem lett vége, tüsszentéseket hangos orrfúvás követte, azt hihette volna az ember, hogy izgalmában a vadászkürtjét szólaltatta meg.

- Egészségére! – mondta a vadászmester lehangoltam. Ma már nem lesz itt lövöldözés!

Ekkor ágreccsenés, ágak súrlódása, egy-két fúvás, röffenés hallatszott balról.

- Mi volt az? –kérdezte a vendég meghökkent hangon, mint aki nem tudja, hogy vaddisznó vadászaton van.

- Jön a disznó!  Emelje fel a puskáját, mert rögtön kilép a tisztásra.

Kigondolta volna, hogy ez a buta állat ennyi intőjel ellenére megérkezik.

- Nagyon izgatott vagyok! Egy kicsit szédülök is! –panaszkodott halkan a vendégvadász.

- Csak semmi pánik! Vegyen jó mély lélegzeteket! Gondoljon arra, hogy ez lesz a legszebb trófea a falán!

Hát ezt sem kellett volna mondani. Az úr olyan fehér lett, mint a fal.

A vén agyaras kilépett a nyílt terepre. Fülét hegyezte, hatalmas ormótlan fejét az ég felé emelte és körbeszimatolt. Ösztöne azt súgta: Menekülj! Gyomra marasztalta. Falni kezdte a törkölyt. Félt, de ahogy evett, egyre bátrabbnak érezte magát, kis idő múlva már elégedetten csámcsogott és röfögött.

- Uram, most ki akarja lőni a vadkant, vagy nem?

Ha igen, akkor a mindenségit emelje már fel a puskát!  Nyugodtan célozza meg, de várja meg, míg oldalra fordul, és a váll-lapját mutatja, csak akkor tüzeljen!

A büszke úr mérgesen nézett, és az arcára volt írva: „Engem akar tanítani, ez a zöldfülű, én már 20 éve vadász vagyok!”

A vadkan csak falt, láthatóan nem tudott betelni a finom csemegével. A vadászmester hol a vadkant, hol a vendégvadászt nézte.

Közben az forgolódott, toporgott a magaslesen és fogai közt dohogva mormogta. „Mi lesz már? Fordulj már! Még egy kicsit, no, még egy kevéskét! Nem hallod? Mozdulj, mert szétlövöm a seggedet! Majdnem jó!”

- Lőjön már, mert jól lakik és elmegy!

A vendég kezében 5 cm-es kitéréssekkel lengett a puska.

- Ha ez így megy tovább a vén agyarasnak ma szerencséje lesz.  Ennek bizony nem lesz kilyukasztva a bőre! Támassza ki a puskáját!

A vendég még mindig tétovázott és a puska most talán még jobban lengett a kezében.

Ekkor hirtelen a vadászmesterre nézett, leengedte a fegyverét.

- Ejnye, a mindenségét! – mérgelődve letörölte a homlokáról az izzadságcseppeket, és szemrehányóan nézett. Ez koca!

- Jaj, dehogy is koca ez egy bozontos vén kan! Ha koca lenne, már itt lennének a malacai is! Lőjön már, mert elszúrja az egészet, és akkor másé lesz a trófea.

- Mondom, hogy koca! – erősködött tovább a vendég és puskáját durcásan maga mellé állította. Én elvből nem lövök malacos disznóra!

A disznó közben már torkig falta magát. Többet is evett a törkölyből, mint kellett volna. Útját imbolyogva a bokrok sűrűje felé vette. Lassan kimérten haladt, úgy tűnt, mint aki minden lépését megfontolja. Az út felénél rogyadozó térdekkel megállt.

- Lőjön már az úr, mert ez a legeslegutolsó lehetőség!

- Biztosan kan? – tétovázott a vendég.

- Biztosan!

A hatalmas sörtés most ormótlan nagy fejét az ég felé fordította és egy kört tett a levegőben, nagyot szippantva a szeszszagú levegőbe. A szájára furcsa fintor ült, és hatalmas agyarai kivillantak. A vendégvadász ezt látva, meggondolta magát, a vállához emelte a puskát és célzott.

- Lőjön már! –biztatta a vadászmester, nehogy megint visszavonulót fújjon. Nyugodtan, a vadra és a lövésre összpontosítson!

A lámpalázas vadász kezében úgy járt föl s le a puska, mintha nyílt tengeren, egy ladikon ringatózott volna. A vadászmester tekintete ennek ellenére,  bizakodva a vadkan és a lövésre tartott fegyver között ingázott.

A vendég ekkor csettintett egyet és sajnálkozó hangon megszólalt.

- Ez az állat totál részeg! Nem sportszerű ilyen állapotban lelőni!

- Ha mindig a fair playt-t keresi soha nem fog lőni!

A pincsi is megérezte az izgatott hangulatot, és sürgetően vakkantott kettőt.

Ekkor éles dörrenés hasított a levegőbe.  Halk puffanás és szétfröccsent a maradék törkölykupac.

- Ott maradt?  – kérdezte ijedten a vendég.

- Ott, csak előbb még elszalad a közjegyzőhöz megíratni a végrendeletét!

A vadászmester lemondóan legyintett egyet.

A lövésre a vén agyaras egy csapásra kijózanodott. Egyensúlyát hirtelen visszanyerte, és sebesen vágtázva rohant a biztonságot nyújtó szederindásba.

- Majd legközelebb!

- Majd legközelebb.

……

(Részlet /Indul a futam/Egy autóvezető oktató és tanítványa gyakorlati oktatás közben.)

…….

András mellett egy hetven éves jólöltözött idős hölgy ül, többdioptriás szemüveget visel. A haja szétdúlt, igazi vihar frizura. A kollégák összenéznek. (Kuncognak)

- Ez kemény dió lesz!

- Nem cserélnék vele!

- Kollégák, ne személyeskedjünk! Adj rá a hangot, nem lehet hallani semmit!

Az egyikük igazít valamit a gépen.

-Most így tökéletes lesz. Kristály tisztán lehet hallani mindent.

- Hölgyem, a rutin gyakorlatokon túl vagyunk. Kimegyünk a városba! Készen áll?

- Egy kicsit félek. – mondta az idős hölgy és a motort azonnal le is fullasztotta.

- Mindenki így kezdi. Ne izguljon! És előrefigyeljen, és sebesség váltás közben ne nézze olyan meredten a váltót. A forgalomban ez veszélyes lehet. Induljunk!

- Oké, induljunk. –mondta a tanuló, de semmi mást nem csinált csak a kormányt markolászta.

- Induljunk! Kulcs! – hallatszott még egyszer a felszólítás.

- Igen a kulcs. –ismételte az idős hölgy és lassan elfordította a kulcsot.

- Itt a reakció idővel bajok lesznek. –gondolta az oktató.

- Nézzen a tükörbe!

- Miért kócos vagyok?

- Még ki sem értünk a forgalomba és máris teljesen össze van zavarodva! Csak nyugodtan, itt kanyarodjunk jobbra.

- Most miért balra megy az autó, talán rosszul váltottam? –morgolódik a tanuló.

- Nem, rossz felé kormányzott! De az irányjelző meg hol marad?

A legnagyobb fokozatban beindult az ablaktörlő.

- Jaj, mindig összekeverem ezt a kettőt!

- Semmi baj, csak nyugodtan (az Angyal-om).

- Nyugodt vagyok! – válaszolja a tanuló.

- Azt a rézangyalát! Az irányjelző baloldalon villog, a jobb oldalon kellene!

- Jaj, úgy összezavar, már azt sem tudom, melyik a jobb és melyik a bal kezem!

- STOP, STOP! –kiabálja az oktató, és beletaposott a fékbe.

A kocsi hirtelen megállt. Hátulról erőteljes fékcsikorgás hallatszik.

-Most nekem van elsőbbségem, vagy nem! –háborog a tanulóvezető. Ez egy egyszerű jobbra, kisívben kanyarodás, nem?

- Hiába kiabálom, hogy STOPP, STOPP tábla. Meg kellett volna állnia!

A mögöttük álló autós haragosan rázza az öklét, dudál.

- Mit csinálnak! Egy hajszálon múlott!

- Jól van, jól van! Csigavér! 

- Elindulnak már végre! Mert különben kiszállok! És magam is megbánom….!

- A KRESSZ előírja a tanulóautó óvatos megközelítését, vagy nem? –így a tanuló

- Elő, de az útjelző táblák ismeretét is előírja!

- Induljunk, és koncentráljon jobban a vezetésre!

A kereszteződésben ismét megáll a tanuló.

- Miért álltunk meg? Zöld a lámpa! – kiált fel az oktató.

- Látom, de úgy is rögtön át fog váltani, és nem akarok belemenni a sárgába!

- Gyerünk már! Zavarjuk a forgalmat!

- Most aztán már teljes a káosz a fejemben! Nem értem miért nem indul ez a kocsi, pedig tövig be van nyomva a kuplung.

- Pont azért! - válaszolja az oktató.

- Tényleg! Közben meg el is fáradt a lábam az erős taposásától, mi lenne, ha a másik lábammal váltanék?

- Húúúú!

A zebrához ért kettő gyalogos, az egyik lelépett a járdáról. A tanuló megállt és előzékenyen átengedte őket.

- Ezért a vizsgán kapok plusz pontokat?

- Persze kap!

- Komolyan?

- Hű, és három ponttól, már elüthet egy gyalogost is.

- Ezt nem is tudtam! Kis szünet után. Mikor múlik már el ez a gyomorgörcs?

- Az öné vagy az enyém?

- Álljon be a benzinkútra! Tankolnunk kell!

Megálltak.

-Azt a jó szagú…, de leizzadtam. A tanuló szagolgatja a hónalját. Ez már a dezodoromnak is sok volt!

Előttük egy fiatal nő tankolt, bezárta a kocsit, előbbre ment, majd bement fizetni. Miután kijött, beült a kocsiba bepöccintette a motort és hátramenetbe kapcsolt. Az oktató legnagyobb megdöbbenésére nagy gázzal hátra tolatott, és összetörte mindkét autót. Kiugrott az autójából és teljes felháborodással kiabálta.

- Összeütköztünk!

Az oktatónak még annyi ideje sem volt, hogy a töltőpisztolyt kivegye a tankból. Mérgesen elkáromkodta magát.

-A francba! Nem lát a napszemüvegétől?

A fiatal hölgy nem adta fel. Legjobb védekezés a támadás.

- Ilyen bunkón, csak egy oktató beszélhet egy hölggyel!

- Hölgyem a térfigyelő kamera mindent látott!

A fiatal hölgy, amikor látta nincs mit tennie, a tanulóhoz is intézett néhány keresetlen szót.

- Mazsola, te biztosan pont úgy vezetsz, mint ő!

- Balfácán, még neked áll följebb, meg vagy zavarodva, mint vasorrú banya a mágneses viharban!

……

Egy kis humor.

A nevetés az egyik legjobb stresszoldó szer Egyensúlyban tartja a test és lélek harmóniáját. Egy kiadós nevetés többet érhet bármilyen antidepresszánsnál.

 

Bohózat / Házassági évforduló/

 

Egy férfi hazaérkezik. Kezében két szál vörös rózsát tart. A feleség a tükör előtt szépítkezik. Arcán zöld színű algapakolás. Üdvözlik egymást.

 

F: Édesem, ma pontosan 25 éve, hogy összeházasodtuk.

N: Így igaz drágám. Egy negyed század, még kimondani is félelmetes.

A nő meglepetten ránéz a szerény virágcsokorra.

N: Csak két szál rózsát érdemlek?

F: Édesem, a töviseket is számold bele. Azzal együtt meglesz a 25.

Mind a ketten hirtelen elhallgattak. Szemmel láthatóan egyikük sem akart a részletekbe bonyolódni. A nő igyekszik másra terelni a szót.

N: Észrevetted, hogy ez az arcpakolás mennyire szépít?

F: Igen, drágám. Majd alig hallhatóan, - csak nem értem miért mosod le.

Az asszony még mindig a tükör előtt álldogál, mustrálgatja magát.

N: Jaj, sehogy sem tetszem magamnak. Az izmaim már nem olyan feszesek, a hátsóm túl nagy, a combom narancsbőrös, olyan más lettem.

F: Pedig Mókuskám hébe-hóba sportolgatsz is.

N: Igen, de még sem olyan irányban változik a testem, mint ahogy szeretném. Mit gondolsz, lehetséges, hogy a futástól lett egy számmal nagyobb a lában?

F: Lehetséges.

N: Lehetséges, hogy az úszás miatt kell nagyobb melltartót hordanom?

F: Még az is előfordulhat.

Az asszony ismét a hátsó domborulatait vizsgálgatja.

F: Lehetséges, hogy a „lovaglás” miatt terebélyesedtem meg ennyire alulról? Hess, hess buta gondolatok! Kérlek, édesem, úgy el vagyok keseredve, vigasztalj meg, mondj valami kedveset!

F: Mókuskám, a szemed még nagyon jó. Mindent olyannak látsz, amilyen. Ebben pedig, amit a legjobban szeretek benned, nem változtál semmit, ugyan olyan maradtál, mint 25 évvel ezelőtt.

N: Istennek legyen hála, a sok diéta, mozgás, kozmetikai és fiatalító elixírek nem volt hiába való! Őszintén mond meg: Mit szeretsz bennem jobban a szépségemet, vagy a formás alakomat?

F: Elsősorban a páratlan humorérzékedet, természetesen minden porcikádat szeretem kedvesem.

N: És az ízlésem, eleganciám. Észre sem veszed az új, piros blúzomat?

F: Egy szép pasztellszín jobban illene hozzád a te korodban. A piros szín, olyan bikavadító.

N: És ha ma bikavadító akarok lenni?

F: Jaj, megrémítesz! Elfelejtetted, hogy színtévesztő vagyok.

N: Mindig találsz kifogást. Akkor beszélgessünk!

F: A barátnőn tegnap a párkereső oldalon szörfözött.

F: Az Óperenciás-tengeren túl kellett volna a cápák között szörföznie.

N: Böngészgetett és talált valamit.

F: És mit talált, a szarva közt a tőgyit?

N: Téged talált ott.

F: A vak tyúk is talál szemet.

N: Csak ennyi? Megcsaltál!

F: De Mókuskám, én hűséges vagyok, mint egy,… egy vadliba. Tudod, a vadlibák monogám életet élnek, egy tojóval élik le az egész életüket.

N: Hallgass, a francba, ezzel a liba mesével! Én voltam a liba. De a barátnőm felnyitotta a szememet!

F: Beszéljük meg, mint férfi a férfival. Oh, Teremtőm, már azt sem tudom fiú vagy lány vagy!

N: Na, látod, itt van a kutya eltemetve! Először is, magyarázatot várok tőled! Miért tetted fel magad a párkereső oldalra?

F: Istenem az égben, és valamennyi szent, most segítsetek. Mókuskám, bolhából is elefántot csinálsz! Ez a hirdetés már nem aktuális, olyan régen történt.

N: Mikor?

F: Amikor az orvosok lemondtak rólad.

N: Tiszta elmezavar, és te mit kerestél a párkereső oldalon? Hát így kell viselkedni egy nős férfinak?

F: Kis Cicám, ha az ember koplalásra kényszerül, már az étlapot sem böngészheti? Különben meg nem is történt semmi.

N: Abban biztos vagyok. És te ezzel még büszkélkedsz is!

F: Nem csak panaszkodom. Mostanában nem megy a szex sehogy sem. Ha felül vagyok, szédülök, ha alul vagyok, nem kapok levegőt, ha a baloldalamon vagyok, akkor meg nyom a szívem.

N: Akkor miért nem csináljuk úgy, hogy a jobb oldaladon vagy?

F: Mert akkor nem látom a TV-ben a szex csatornát.

N: Annyira ideges vagyok! Azaz érzésem, hogy gondolatban mindig elkóborolsz tőlem.

F: Ne aggódj, ilyen reumás lábakkal úgy sem jutnék messzire. Kedvesem, te mindent túlzásba viszel. Tegnap éjjel kimentem vizet inni, mire visszaértem, már bevetetted az ágyam és összecsomagoltad a bőröndömet.

N: Ebből elég! Te nem tudsz alkalmazkodni hozzám. Zsémbes lettél, és mindenbe beleszólsz.

F: Ez nem igaz! Már nem szólok bele sem a főzésbe, se a takarításba. De nézz csak ide! Már azért sem merek szólni, hónapok óta hiányzik két gomb az ingemről?

N: Azért hiányoznak, mert nem találtam meg azokat, de ne izgasd fel magadat, holnap be varrom a gomblyukakat. Inkább arról beszéljünk, mi ez a sok üres sörösüveg a hűtő mellett.

F: Honnan tudjam, nem vettem soha üres sörösüvegeket! –mondja megszeppenve a férfi. Mindig csak ez a számonkérés. Remélem a mennyországban a férfiak és a nők külön lesznek.

N: Hogyne! Egyébként a mennyország nem lenne másvilág.

F: Meg akarok halni!

N: Én is!

F: Akkor én már nem!

N: Te már nem szeretsz engem!

F: De, nagyon! Az életemet is odaadnám érted!

N: Megbolondultál? Akkor ki fog szeretni engem?