Prózáim, cikkeim

Novella
Bero•  2010. július 29. 22:38

Vörös ing

 

 

Vörös ing

 

         1.

 

Azon a késő őszi estén a falevelek ugyanolyan méltóságteljesen hulltak alá, mint máskor. A csillagos égbolt sem mutatott többet annál, amennyit máskor egy borult égbolt mutathat, tehát az események meghökkentő láncolatát nem jelezte előre semmi szokatlan változás. A park gondozatlan útjain sietős léptekkel haladt egy ballonkabátos vézna alak, név szerint Nagykaposi Pongrác, aki könyvelőként tengette nem túl mozgalmas kispolgári életét. 27 éves szemüveget viselő enyhén kopaszodó, még nőtlen fiatalember éppen egy rosszul sikerült randevú után volt, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, nem megy haza az üres szobakonyhás lakásba, inkább a parkban várja meg a reggelt. Lehuppant egy hűvös padra, és tenyerébe temette arcát. Arra gondolt, hogy a magány ellen az egyetlen orvosság csak a halál lehet, hiszen már annyit csalódott az emberekben. Egykori barátai, iskolatársai mind boldognak látszó családi életet élnek, míg őt senki nem várja otthon. Pedig milyen szépen indult a mai találkozó Marikával! Maga előtt látta annak meglepett arcát a csokor havasi gyopár láttán, majd arra gondolt, hogy a cukrászdában az ötödik krémes után a lány megengedte, hogy megfogja kezeit, amitől újra férfinak érezhette magát. Aztán minden elromlott egy olyan dolog miatt, amit Pongrác soha nem tudott megemészteni. Arról társalogtak, hogy igen nehéz manapság egy fiatal párnak családot alapítani. Pongrác kijelentette. - A politikusok nem igazán lehettek értelmi képességeik legfokán, amikor megalkották azokat az előnytelen törvényeket, amelyek tudatában a házaspárok remegő gyomorral adják be a lakáskérelmüket tartalmazó papírt. No hiszen! – folytatta Pongrác. – Mindez egyáltalán nem meglepő, mivel az ország élén egy olyan miniszterelnök pöffeszkedik, kinek rovott múltját milliónyi vörös csillag fénye sem tudja fényárba borítani. – Mikor e mondat végére ért, megdöbbenve látta, amint Marika hatodik krémes fogyasztása közben iszonyú fuldoklásba kezd. Éppen vízért akart kiáltani, amikor a lány egy a táskájából előkotort igazolványszerűséggel kétszer arcul csapta, majd annak fedőlapját a rémült Pongrác szemei elé tartva, intenzív ökölrázásba kezdett. Választott kedvese MSZP-s pártkönyvecskéjével suhintotta meg Pongrác vértelen arcát. Marika mielőtt távozott még odavetette az elképedt, elkeseredett férfiúnak, hogy ő bizony nem kerül vízszintes helyzetbe egy fasiszta eszméket való egyénnel. A történtek a végletekig elkeserítették hősünket, aki e visszaemlékezés után igaz hittel, szinte hisztérikusan kiáltott fel. - Utálom a kommunistákat! – Ezt követően heves orrfújás és szipogás következett, mely tevékenységek teljesen elvonták figyelmét a külvilágról, így őszinte meglepődéssel konstatálta annak a három feltűnően rövid hajú, vasalt orrú bakancsot viselő alak érdeklődését, akik félkörben megálltak előtte.

- Mi a helyzet ürge? Úgy sikoltottál az előbb, mint akit most metéltek körbe! – jegyezte meg ideológiától nem mentesen egyikük. Pongrác felmérve a szituációt, s az egyébként jogosnak hangzó kérdést és kijelentést, barátságos hangnemben válaszolt.

- Á semmi, semmi csak…

- Na nézd már, hát hülyének nézel minket? Te Szabó Albert féle fizetett zsidó bérenc! – ordította az egyébként orrkarikát és fülkarikákat viselő SS utánpótlásbázis vezérbikája, majd grabancon fogva áldozatát, tovább fröcsögte meggyőződését. – Azt hiszitek, hogy beépülve a kiválasztott faj közé szalámitaktikát folytatva gyengíthetitek sorainkat? Mit gondolsz te kis féreg, az éjszakában megbújva bátran kommunistázhatsz egy parkban?

- Én nem… hiszen… - próbált értelmes magyarázatba fogni Pongrác, aki egyre kényelmetlenebbül érezte magát, mivel támadójából erős alkohol és hagymás zsíros kenyér szag áradt, melyet tetézett az orr tövénél virító elfertőzött mérges pattanás látványa. Gyomra felkavarodott.

- Kinek adod le a jelentést? Az NBH-nak dolgozol? Látom rajtad Te mesztic, hogy ellenség vagy! De mindig az erősebb faj marad fenn! Fehér Errr… - mondatát egy vulkanikus kitörésre emlékeztető hányás szakította meg, amely Nagykaposi gyomrából tört fel, egyenesen támadója szemébe és szájába. A délben elfogyasztott két nagy adag toroskáposzta, öt krémes, három képviselőfánk megtette a magáét. A váratlan eseményt meglepődve figyelő kopaszok társuk segítségére próbáltak sietni. Egyikük egy jobbegyenessel indított, de balszerencséjére az időközben már a saját okádékától fuldokló vezérhím éppen akkor engedte el a nyáladzó könyvelőt, mikor az ütés megérkezett volna rendeltetési helyére, így a csapás a levegőt kavarta fel, és a támadó egy vállficammal lett gazdagabb. A harmadik „árja” látva társai vergődését éppen azon volt, hogy kabátja belső zsebéből előkotorja rugóskését, amikor a saját hányadékán megcsúszó Pongrác hanyatt estében ágyékon rúgta. Érdekes látványt nyújtottak. Miután Pongrác feltápászkodott megtörölte monogramos zsebkendőjével csatakos arcát, megigazította apjától örökölt homoksárga nyakkendőjét, felkapta kalapját, végigtekintett a görcsösen vonagló társaságon, majd eszeveszett futásba kezdett.

 

     2.

 

   Talán még ma is futna, ha véletlenül nem éppen a „Zorro Álarca” nevű - rendőrségi körökben igen jól ismert - mulató ajtaján rontott volna be. Ám a vakvégzet nyitott szeme olykor meglepő helyekre irányítja a jobb sorsra érdemes alanyt. Pongrác az ajtót belökve nyílegyenesen tovább szerette volna folytatni útját, de mikor szembenézett a mulató falán díszelgő Kiskunsági Nemzeti Park végelgyengülésben elhunyt Mira névre hallgató egykori üszőjével, - aki mint spanyol torreádorok áldozataként volt hivatott trófeaként díszelegni – meglepetésében rendelt két deci Hubertust, majd a pultra dőlve pillanatok alatt elaludt. A meglehetősen mély alvásból két markos kéz rángatása zökkentette ki, melyhez némi kommentár is társult.

- Na, hát ez már aztán mégis csak sok! Szálloda ez, he, Te betyár?

- Elnézést kérek. Csak… – szabadkozott Nagykaposi, annak a mintegy 130 kilót számláló kigyúrt testalkatú, dús göndörfürtös hajú alaknak, aki magas sarkú cipőben, fekete bőrminiszoknyában mély kivágású lila blúzban, egy nem mindennapi mellbőség birtokában tornyosult fölé. E hölgy - megnevesítve Hegyoldal Anna - a mulató kidobó embere büszke címével bírt, s nem akadt még olyan nehézfiú, aki ellen tudott volna állni néhol latinos, de alapjaiban tégelytivornyai temperamentumának.

- Na indíts kifelé Te gyászhuszár! – ösztökélte Anna az időközben kalapját keresgélő Pongrácot

- Azonnal kedves hölgyem, csak a kalapomat keresem. – jól emlékezett arra, hogy a pultra tette, ahol most hűlt helye volt. A kalap Latabár Kálmán komikus színészé volt, s egy aukción vette, ahol híres magyar színészek személyes holmijaira lehetett licitálni. Nagyon szerette Latabárt, így ragaszkodott a kalaphoz, és betegesen ügyelt a tisztántartására.

- Nem látta véletlenül? Szürke színű volt. – érdeklődött reménykedve.

- Nem láttam, de téged sem akarlak itt látni, úgyhogy elindulsz, vagy megadjam a kezdő induló sebességet hapsikám? – Pongrác ránézett ellenfelére, megcsodálta „Magadévá tettél Imre” feliratú erőtől duzzadó alkarját, majd úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, ő a kalap nélkül egy tapodtat sem mozdul. A keservesen összekuporgatott pénzre gondolt, és ez erőt adott neki, hogy kijelentse az egyre türelmetlenebb, már-már hegyomlással fenyegető Hegyoldalnak.

- Igen tisztelt hölgyem, szerény személyem vendégként érkezett, és talán elvárhatom, hogy úgy is kezeljen. Továbbá felhívnám a szíves figyelmét arra a tényre, hogy itt engem megloptak, vagy rút és ízléstelen tréfát űznek velem. Ön, aki alkalmazottja eme mulatónak, kötelessége kivizsgálni az esetet, vagy jelenteni a feljebbvalójának. Ellenkező esetben nem mondok le a történtek panaszkönyvükbe való rögzítéséről. – emelte fel hangját a saját bátorságán meglepődő Pongrác. Hegyoldal Anna fekete szempillaspirállal kiemelt pupillái elkerekedtek, tokája megduzzadt, e számára hihetetlen ellenkezés, pimaszság hallatán. A törzsvendégek „Isten nyugosztalja a bátor ismeretlent” mondatok után hörpintették ki poharaik savanykás tartalmát, majd fogadásokat kötöttek, hogy Anna a bal vagy a jobb fülét tépi le az ismeretlennek, mivel győzelmi trófeaként gyűjti azokat. 9-3 arányban a jobb fül győzött.

Győzött ugyan, de a csonkítás elmaradt. Mikor Anna keblére szerette volna ölelni hősünket, az kibújt a karok gyűrűjéből, majd hirtelen megkerülve támadóját, annak hátán felkapaszkodva a nyakába ült. És ha már ott volt, gyorsan meg is kapaszkodott a göndör hajfürtökben. Sokan nem is gondolnák, de bizony ez volt az a mozzanat, amely megmentette Pongrác barátunkat egy kiadós veréstől. Hegyoldal Anna le akarta rázni magáról „utasát”, ezért ugrókötelező kislányokat megszégyenítő szökellésbe kezdett, melynek eredményeként Nagykaposi göndör hajfürtöstül hanyatt esett a mulató hetek óta fel nem mosott kövezetére.

Nem tévedés, valóban Anna egész hajkészlete Pongrác kezében maradt, mivel köztudott dolog, a parókák könnyen cserélhetők. A váratlan fordulatot dermedt csend követte, az idő elvesztette érzékelhetőségét, az égből pedig pepita hópelyhek kezdtek hullani… Azonban e hangulatábrázolás sem tudja visszaadni a szituáció tragikomikumát. A beállt csendet az egyik igen kapatos állapotban levő vendég győzelemittas kiáltása törte meg.

- Ugye megmondtam, hogy a Lakatos Frici nem hazudott! Kopaszabb az Anna, mint egy rühes macska! Nyertem, ide a pénzem vesztes banda! – ám a vesztes banda tagjai valamely okból mégsem akartak fizetni, ezért, mint ilyenkor szokás, kezdetét vette az úri pofozkodás. Eközben Anna, aki lelepleződése miatt eddig bénultan állt, lekapta Mira üszőt a falról, fejébe húzta, majd nagy lendületet véve elmenekült a mulatóból. Úgy mesélik, az eset annyira megviselte, hogy szakmát váltott, s egy hét múlva már egy Ukrán szénbányában helyezkedett el, mivel ott munkavédelmi előírás a védősisak viselete. De térjünk vissza Pongráchoz, aki az eséstől sajgó fenékkel figyelte a kibontakozó tömegverekedést, Anna megszégyenülését. Az utca felől ekkor szirénaszó hallatszott, ami gyors cselekvésre inspirálta. Pozíciójából felpattant, a pultról lenyúlta a frissen felbontott, Hubertust tartalmazó üveget, meghúzta, s szembeköpte az útját elállni szándékozó pincért, majd sietős léptekkel távozott.

 

     3.

 

   A hideg őszi szél megborzolta az Üllői úti fák maradék lombozatát, a járókelők fázósan húzták össze magukon kabátjukat, mindenki hazafelé igyekezet. Budapest fényárban úszott, védekezve a sötétség ellen, utat mutatva az elcsigázottaknak. Hősünk erősen feldúlt állapotban járta az utcákat, úgy érezte a mai napon minden összeesküdött ellene. – Örök vesztes vagy Pongrác, neked már akkor véged volt, amikor azon az 1970-es május elsejei majálison édesanyád elment apád bélyeggyűjteményét megnézni a nyírsomlói erdőbe. – halotta fejében a nagyapja egyik vissza visszatérő mondatát. Szeretettel gondolt az öreg marhahajcsárra, aki mindig őszinte volt hozzá, de már négy éve, hogy az árnyékvilágban terelgeti a megboldogult somlói nyájat. Keserűségében úgy érezte ideje megcsapolnia a kezében szorongatott üveg tartalmát, ezért behúzódott az egyik kapualjba a kíváncsi tekintetek elől. Hátat fordított az utcának és lassú szürcsölésbe kezdett. A negyedik-ötödik kortynál járt, amikor léptek zaját hallotta, majd érezte, hogy valaki vagy valakik megállnak mögötte.

- Mennyiért adod a meleg tested nekünk édes? – hangzott a korántsem költői kérdés Pongráchoz, aki ijedten fordult a hang irányába, megpillantva két néhai férfiút, akik kéjsóvár tekintettel méregették. – Biztosan rosszul értettem. Bizonyára szomjasak. – nyugtatta magát Nagykaposi, majd az üveg Hubertust maga elé tartva megszólalt.

- Ingyen adom, húzzák csak meg bátran! Hideg van mostanság. – kínálta őket.

- Jaj de vicces csacsi vagy te. Biztosan új vagy még itt a placcon. – csicseregte lányos akcentussal az előbbi szóvivő, majd folytatta. – Gréta vagyok, tudod, mint az a híres cseh színésznő. A társam pedig Mónika, de nem Lewinsky, bár lenne mit tanulnia tőle, na de ez a mi úgymond családi problémánk. Neked hogy mondják a nevedet?

- Nagykaposi Pongrác vagyok, örvendek a szerencsének. – E bemutatkozást Gréta és Mónika részéről magas hangtartományokban vibráló idétlen vihorászása követte, melyet séróigazítással és kislányos szemlesütéssel fejeztek be.

- Cuki vagy. De térjünk rá a lényegre, Mónika és én, veled hármasban szeretnénk a gyönyörök tavában megmártózni. – jelentette ki Gréta, miközben Pongrác vállára tette kezét.

- Itt valami félreértésről van szó, jómagam csak azért vagyok itt, mert a kedvesem elhagyott, és az imént a parkban és a mulatóban… izé… gyorsan el kellett mennem… mert… izé… – dadogta szorult helyzetében, ám a vágyakozó tekintetek arról árulkodtak, hogy ez egy pillanatig sem ingatta meg hitükben a testi szerelemre áhítozó furcsa párt.

- Édesem, hát azért vagy ennyire lelombozódva, mert elhagyott a partnered? Na várj csak, olyat kapsz ma, amitől elfelejted minden bajod. Induljunk! – Gréta, hogy nyomatékot adjon szavainak jobb oldalról belekarolt Pongrácba, míg Mónika ugyanezt tette a másik oldalról. A közrefogott nem igazán tanúsított ellenállást, mivel már igen fáradt volt, és a fejében az ital is egyre jobban éreztette hatását. Elindultak a pár közeli lakására, amely néhányszáz méterre volt egy feltűnően rózsaszínű panelház harmadik emeletén. Útközben Pongrác még egy erőtlen kísérletet tett, hogy megértesse kísérőivel, hogy ő bizony még szűz, és az is szeretne maradni, de ha az ember bemegy a henteshez, csak a friss hús látványa hozza meg a kellő étvágyat.

Igazán akkor kezdett beletörődni, hogy ártatlansága odavan, mikor a lakásba érve Mónika utasította, vetkőzzön le, s helyezze magát kényelembe. - Használhatnám a fürdőszobát? – kérdezte Grétától, aki egy csomag foszforeszkáló óvszer kibontása után egy ostorral Mónika hátsófertályát vette kezelésbe.

- Természetesen, a folyosó végén balra, de ne felejtsd el felhajtani az ülőkét édes! – Pongrác bólintott, majd kissé imbolygó léptekkel elindult felfrissülni. A fejére engedett hideg csapvíz frissítően hatott rá, feleszmélt: - Meg kell szöknöm! De hogyan? Ezek a hímringyók gondosan bezárták a bejárati ajtót. – állapította meg magában. Ekkor vette észre a szokatlanul nagy fürdőszoba-ablakot. A kád peremére állva óvatosan kinyitotta, és egy mély lélegzetvétel után felhúzta magát. Azonban e siker valójában csak részsiker volt, mivel a harmadik emeletről nem igazán egészséges levetnie magát az embernek. Így hát hősünk csüggedten ült az ablakban, bánatában elővette maradék Hubertust tartalmazó üvegét, és fenékig itta. Arra gondolt, hátha meglátja valaki, de az utca teljesen kihalt volt. Ám hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy valóban senki nem látta a nem mindennapi helyen iszogató Pongrácot. A szemben levő bérház negyedik emeleti ablakából bámészkodó 74 éves Jászai Joli néni izgatottan tette szóvá családjának, hogy a szomszéd ház ablakában egy szimpatikus fiatalember itallal kínálja, és szeretne eleget tenni az invitálásnak. Szerető veje azonban a tévénézésből felnézve odavetette a haját szárító feleségének, hogy el kellene tiltani egy időre a mamát a szappanoperák nézésétől, mert azok rég elfojtott érzéseket gerjesztenek benne, és ebben a korban ez hosszú távon már nem építő jellegű.

Mindeközben sürgető kopogás zaja hallatszott a fürdőszoba ajtaján. – Azonnal megyek! – kiáltott Pongrác. Idegesen nézett az utcára, de semmi változást nem észlelt. Ellenben az ablakkal párhuzamosan erkélyek sorakoztak egymás alatt, kissé lejjebb, de nem reménytelenül messze. Csak egy határozott ugrás, és kész. Érezte, ha még sokat gondolkodik, nem teszi meg, ezért a következő pillanatban már repült is Grétáék erkélyére. Kissé beverte a térdét, amely teljesen elzsibbadt, de ez sem tudta elvenni örömét. Joli néniét sem, aki az ugrás láttán vászonzsebkendőjével dörzsölte meg szürkehályog-műtétet is túlélt szemeit, majd ismét szerető családja figyelmébe ajánlotta, hogy egy igazi filmsztár, Johny Weissmüller, alias Tarzan tart tornabemutatót az erkélyeken. Veje csak annyit reagált rá, hogy majd akkor szóljon, ha Jane-t látja spárgát csinálni, de idejében szóljon, hogy a fényképezőgépet be tudja állítani. A ház úrnője e kijelentést egy marék hajcsavarral jutalmazta.

Nagykaposi, térde fájdalmának csillapodtával, megkezdte lassú, megfontolt aláereszkedését a következő erkélyre. Testmagasságának előnyét most érezte életében először, – pedig de sokat hülyekornyózták iskolai évei alatt - mivel csüngve lábaival pont elérte az erkélykorlátot. Biztos „talajt” érezvén talpa alatt benézett az erkélyre, hová ugorhat, de csak kontúrokat látott. Az idő szorítása végett kénytelen volt vakon bevetődni. Egy valóságos kaktuszültetvény kellős közepén landolt. Figyelmét szúrós fájdalmairól érthetően még az sem tudta elterelni, hogy egy lábra állási próbálkozás után mosásra való női fehérnemű zúdult szárítóállványostól az arcába. Azt viszont tisztán és élesen halotta, amint a dühös Gréta az ablakon keresztül a következőt ordítja! – Gyere elő betojt picsa! – Csalódottságán le lehetett volna mászni a földszintre. Joli néni azonban szomorúan állapította meg, hogy már megint szerenádot adnak a Zámbó Terinek. Majd hozzátette, azt már lánykorában sem értette, hogy az udvarlók éjnek évadján miért az ablakon keresztül közlekednek. Mindenesetre ő minden este egy pléhkád vizet rakott a szobája ablaka alá. Mint tudjuk, egy jó vej mindig válaszol az anyósának. – Jellemző mama. Maga még azt is támogatná, hogy a Horn Gyula spermabankba tejeljen. Egyébként meg biztosan vak lehet a Teri udvarlója, és csak a szagra megy, hiszen vénlány az. 45 éves, fogatlan, és mellrákműtétje volt. De, gondolom, kint száradnak az erkélyen a hollandturkálós, rózsamintájú bugyogói. – E részletes alsónemű bemutatás után a gyanú halvány formája sejlett fel az időközben manikűröző feleségben, aki a továbbiakban a körömvágó olló segítségével ösztökélte a többi részlet kiteregetésére „mindörökké hű” férjét. Joli néni meg meredten nézett a távolba, és arra gondolt, ha fiatal lenne, és a Torgyán be akarna mászni a szobájába, akkor nem rakná oda a kád vizet…

 

4.

 

Nagykaposi, miután sikeresen kiköpött egy stoptáblával díszített randibugyit a szájából, felállt, s szemügyre vette, hová is érkezett. Az erkélyhez tartozó szoba egyik foteljában egy középkorú, szőke, kontyos nő ült, aki éppen újságot olvasott. Hősünk éppen arra gondolt, furcsa, hogy az illető nem reagált semmit a zajos landolásra, amikor az hirtelen felnézett az olvasásból és imígyen szólt:

- Gyere be, nyitva az ajtó! – Pongrác a meglepetéstől egy pillanatig habozott, majd belépett a szobába.

- Bocsásson meg asszonyom, hogy így magára török, de ha tudná…

- Már hogyne tudnám, maga a harmadik, aki Grétáék ölelésé elől az erkélyemre menekül – vágott közbe a ház úrnője, majd folytatta – Teri vagyok, üljön le, nyugodjon meg, nem bántom, ha maga sem engem.

- Nagyon kedves, de ha nem lenne baj, én továbbhaladnék, a mai nap történései megviseltek és szeretnék végre hazatérni. Szóval, ha megbocsát, elhagynám lakását, és az utcára távoznék.

- Szó sem lehet róla! Egy lépést se tovább! – csattant fel Teri, s hogy szavainak nyomatékot adjon, egy villámgyors mozdulattal előrántott egy revolvert, amit aztán Pongrác barátunkra szegezett, aki az éles kiáltástól és a fegyver látványától megmerevedett.

- Három kérdésre kel válaszolnod, hogy elhagyhasd a lakást, amennyiben valamelyikre nem tudod a választ, lelőlek, mint egy veszett rinocéroszt! Értve vagyok?

- Értettem. – válaszolta nyomban Pongrác, aki arra gondolt nem fog ellenkezni, mert a sors így is úgy is bevégezteti, amit a mai napon számára rendeltetett. – Halljam a kérdéseket! – szólította fel Terit, aki szélesen elmosolyodott láttatva hiányos fogazatát.

- Mettől meddig volt Gyurcsány Ferenc elvtárs a KISZ, Pécsi Városi Bizottságának titkára?

- 1988-1989 között – vágta rá nyomban Pongrác.

- Ügyes, ügyes, de nézzük a második kérdést. Mi volt a munkásőrség csodafegyvere?

- A Tempus. A legkényelmesebb változatot magyar fegyvertervezők hozták ki a Kalasnyikovból. Nagyon kevesen ismerik az AMP-69 jelű fegyvert. Valódi “de Lux” verzió. Ez a fegyver a hagyományos, géppisztoly üzemmódon kívül, a gáz átömlő furat elreteszelésével és emelt lőportöltet indító (vak)lőszer alkalmazásával, a csőhosszabítóra, “tromblonra” húzott puskagránát kilövésére vált alkalmassá. Ehhez az üzemmódhoz optikai irányzékot használt a lövész. Három gránátfajta (kumulatív, repesz és gyakorló) kilövésére volt alkalmas, maximum 450 méteres távolságba. Válltámasza hidraulikus fékezésű teleszkóppal csillapította a lövő vállára ható erőt, az első markolat rugós csillapítással készült és…

- Elég lesz! – forrasztotta Nagykaposi torkába a szót Teri, majd mélyen Pongrác szemébe nézve feltette a mindent eldöntő harmadik kérdését –

- Ki volt a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere? – A kérdés hallatán hősünk gyomra összerándult, mert úgy érezte ez a kérdés megfogta. A zavar láttán Teri szeme gonoszul villant fel. Pongrác pedig magában mantrázta – Uram segíts! Uram segíts! – az Úr pedig megkönyörült, szikra villant, a filmtekercs visszafelé pörgött, korabeli híradók képei villantak be Nagykaposi belső képernyőjén és már látta is az alacsony, ravasz szemű kis embert. – Horn Gyula! - kiáltotta Pongrác.

 - Elvtársam, hadd öleljelek meg! – kiáltotta Teri, aki a pisztolyt még mindig kezében tartva megölelte az egyszerre megkönnyebbült és megdöbbent fiatalembert. Ölelte, közben könnyezve kijelentette, ő még visszavárja Szásáékat, és bízik abban, hogy hamarosan véget ér ez a kapitalista rémálom.

- Elmehetek? – kérdezte félve Pongrác.

- Menj csak! Már régen találkoztam ilyen remek emberrel, mint te. Légy büszke magadra.

- Az leszek. – mondta Pongrác, majd sietve távozott a lakásból.

Az utcára lépve nyomban megfogadta, hogy hazamegy, forró fürdőt vesz, vacsorázik egy jót, és örökre elfelejti ezt a mai napot. Elfelejti Marikát s annak pártkönyvecskéjét, a pattanásos nácikat, Hegyoldal Anna tetovált alkarját, Grétát és meleg barátját és elfeledi Terit, a fogatlant.

Amikor felszállt a csilingelő villamosra, egy kérdés még motoszkált benne, vajon mi lett azokkal, akik nem tudták megválaszolni Teri aktuálpolitikainak nem feltétlen nevezhető kérdéseit? Aztán úgy döntött nem foglalkozik a dologgal.

A történethez azonban hozzátartozik, hogy egy hónapra rá Teri szomszédjai orrfacsaró bűz miatt feljelentést tettek, amely a fogatlan asszonyság lakásából áradt. A kiérkező hatóságok két férfi bomló holttestét találták meg a rekamiét ágyneműtartójában. Teri ugyan még megpróbálta feltenni három kérdését a nyomozóknak, azonban azok a pisztolyt rántó nőt több lövéssel leterítették.