Berivan blogja

Itt vagyok újra a kórházban, rosszat érzek
Fejemben gondolatok. Ne halj még meg kérlek!
Ajtó, után ajtó, és a megszokott beteg arcok
Életek, sorsok, befejezetlen harcok.

Hosszú folyosókon át, érzem a halál illatát
Látom a nagynéném vezető csillagát
Senki nincs a folyosón, csak a huzat
Mélyen őrzi a hallgatásukat

Fekszel a fehér párnák közt, álomba merültél
Az angyalaiddal messze repültél
Nézem az arcod, álmodsz még vajon?
Nem tudom látlak -e újra, lesz rá alkalom?

Simogatom arcod, fésülöm a hajad
Miközben a szívem majdnem megszakad
Gyermekkoromban te fésültél engem
Ugye emlékszel még erre szentem?

Beszélek hozzád, és te kinyitod a szemed
Csak nézel a távolba, nézed a mennyezetet
Már nem beszélsz, talán meg sem ismersz engem
Nagyon fáj, de el kell most mennem

Elfog a félelem, lépteim gyorsulnak
Könnyeim arcomon végigcsordulnak
Harmadik ajtó, második ajtó, első ajtó
A halál árnyékában az ítélet-végrehajtó

Szeghalom, 2017.06.30.

Itt ülök csendben a koporsód mellett
Szemben velem férjed, ki úgy szeretett téged
Nézem az arcát, megtört, de nyugodt
Nincs már többé szenvedés és fájdalom...

Beszél a pap, majd imákat prédikál
Testvéreid sírnak, és a lélekben bíznak
Nézem őket, megfáradt arcukat
Nincs már többé szenvedés és fájdalom...

Családtagok, rokonok, ismerősök
Gondolnak rád, becsuktad életed noteszát
Nézem a többi embert, kezeket
Nincs már többé szenvedés és fájdalom...

Itt ülök csendben a koporsód mellett
Szívemben gyötrelem, nyugalmam nem lelem
Látom magam, szemeim könnyeznek
Nincs már többé szenvedés és fájdalom...

Körösladány, 2017.07.07.