Változott a Biblia, vagy a történelmi események?

Bereai•  2025. november 1. 23:20  •  olvasva: 40

Változott a Biblia, vagy a történelmi események? Mi ez, és hogyan értsük?
„A sok könyv írásának nincsen vége” (Prédikátor 12:14)



   A tanárok beszélgetnek, vitatkoznak a tanagyagon a tanári szobában. Nem tudnak egyességre jutni azon, hogy: „Mit tanítsanak a történelem órán?” Ugyanis a „rendszerváltás” a történelmet megint átírja, és amit eddig tanítottak az már nem felel meg, az már nem „naprakész”. És a szülők közül némelyik hangot is ad a nemtetszésének ezzel kapcsolatban. Mindezt a nagy sikerű „Szomszédok” c. tévésorozat mutatja be a nézőknek. Ezzel párhuzamban az Őrtorony társulat, is kiadott egy változtatást a 80-as évekbeli kiadású „A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel” című könyvükhöz. Az olvasóban egész biztosan felmerül a kérdés: „Változott a Biblia, vagy a történelmi események?” Bölcs Salamon király a Prédikátor 12:14 -ben megjegyezte: „...a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.” Mégis, újra meg újra szükséges megtanulni az újabb, és újabb  értelmezéseket, az Őrtoronyból. Bár az igazság, csak akkor nevezhető igazságnak, ha nem változik! Nem igaz? Egy matematikai példával élve, a 2x2=4 minden időben potosan ennyi, akár az ókori III. Ramszesz fáraó idejében volt, akár tegnap 2025 október 31.-én. Ez különösen igaz kell legyen legyen Jehova Tanúi esetében, akik mint „igaz keresztények” emlegetik önmagukat. És nem csak a kétszer kettő „kell”, hogy 4 legyen, hanem a bibliai történelem, a Tanúk 'tanítási történelme' sem változhat. Elvégre ők minden esetben az igazságot hirdetik, prédikálják. Vagy rosszul látok valamit? Mire jó mégis a következő kiigazítások sorozata? Ha valakit érdekel a válasz, tartson velem...



„Mindenki másképp csinálja”

 Az „idősebb” fiatalok, még bizonyára emlékeznek a Lokomotív GT együttes egykori zeneszámára, amelynek a címe is és a refrénje is az volt: „Mindenki másképp csinálja”. És ez ma is, és sok területen így igaz. Például 1920-at írtunk, amikor J.F. Rutherford „tollából megjelent” egy 133 oldalas füzet,: „Milliók élnek most, akik sohasem fognak meghalni címmel. Aztán eltelt 15 év és jött 1935. május 30. és ekkor a Washington D.C.-ben megtartott előadáson J.F. Rutherford megkérte a hallgatóságot, hogy álljanak fel, aki a földi örök életben reménykednek. Vagyis most már ők lennének azok a „Milliók” akik sosem halnak meg. Felálltak, és J.F. Rutherford bíró ítéletet hirdetett: „Íme, a nagy sokaság!” - mondta, és fergeteges taps tört ki, kevéssel utána. Mindenki elfogadta, hogy ők már ezután sosem fognak meghalni! Ám azóta már eltelt 90 év! És két dologban nem lehetünk biztosak! 1. Hogy a jelenlévők közt sok-sok 5 - 11 hónapos karonülő csecsemő volt, 2. Abban sem, hogy ezen jelenlévők közül sokan megélték a 120 - 130 éves kort! Miért kellene? Ugyanis kétséges, hogy már holnap itt legyen Jehova királysága, és még életükben meglássa ezt az „1935-ös nagy sokaság”. Jelzem, valahogy olyan ez, mint a „ez a nemzedék” a „soha el nem múló nemzedék”. Okkal kételkedhet benne bárki, akit semmiképp sem lehet „Hitelen Tamás”-nak nevezni. A konzekvencia az: mintha az igazság csak „pillanatnyi” lenne és nem állandó?!  A Prédikátor 12:14 szerint A sok könyv írásának nincsen vége”, ám a Biblia egy befejezett mű, ami nem változott már i.sz. 98, vagyis a befejezése óta. És ez elgondolkodtató! Annál is inkább az, mivel az Őrtorony azt publikálja, idézem: „tanulmányozzuk Isten ihletett Szavát, és működjünk együtt a szellem által irányított szervezetével.” (Őrtorony 2023 június) Ez az idézet a „Ne oltsuk ki a szellem tüzét” c. alcím alatti 13. bekezdésből való. És ehhez a kérdés: Ha Jehova Tanúi gyülekezetét valóban (ahogy írták) a „szellem” irányítja, akkor miért vannak folyton az újabb és újabb „átértelmezések”, javítások? Miért megy át a Bibliai igazság valamiféle átalakításon? Ez a Bibliai időkben sosem volt így. Akkor mi ez a szellem? Isten szelleme nem tévelyeg, és nem vezet félre! (János 16:13)

Mégis vannak újabb és újabb „átértelmezések”, javítások! Erre egy nagymérvű átalakítás a legjobb péda, a Jelenések nagyszerű csúcspontja közel c. könyv, ami 2006-ban fel lett újítva, és így a Biblia értelmezése is megváltozott elég sok területen. Lássuk mennyiben!

A „Királyság Szolgálatunk” c. kiadvány 2006 szeptemberi száma a 6-9 -ig terjedő oldalon közölt egy részt, „ Kiigazítások A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyvhöz

Érdemes átnézni ezt a hosszú listát, és elgondolkodni, a főcímben feltett kérdésen: Változott a Biblia, vagy a történelmi események? Mi ez, és hogyan értsük? Erre semmiképp sem alkalmazható az Őrtorony kedvenc írásszövege, a Példabeszédek 4:8, amelyről részletesen ebben az írásban olvashat bárki. Szép, szép ugyan a Példabeszédek 4:18, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy sosem jutunk el a teljes délig! Más szóval: Az igazak ösvénye olyan hosszú, hogy 146 év is kevés volt, hogy végigjárja a „Az Őrtorony Társulat”! Ugyanis 146 éve folyamatos kiadásban megjelent e folyóirat, és ennyi ideje változik benne az igazság. És bár a „Keresztényi életünk” 2022 március 5.-i száma azt mondja legyünk naprakészek, de mikor is segíthet ez, és miben? A válaszért most idézném a kiadványt.

Nagyszerű a tanács, ám mikor és miben hasznos ez? Leginkább akkor, amikor a 4Mózes 9:17-tel összhangban kell cselekedni! Melyik ez az eset pontosan? A 4Mózes 9:17 ezt írja: „Ha a felhő felemelkedett a sátor fölül, az izraeliták rögtön útnak indultak, és ahol a felhő megállt, ott letáboroztakMit is olvastunk? Mózes felolvasott a Tórából és értelmezte is, és azt is mondta volna: „Legutóbb másként olvastam és értelmeztem, de ti legyetek naprakészek, mert most Jehova ebben az értelemben vár engedelmességet”? Ugye, nem? Semmi ilyenről nincs itt szó! Nincsen valóban. Ehelyett, itt arról olvastunk, hogy a nép amikor útra kellett kelni, akkor útra kelt, amikor pedig letáborozni kellett akkor letáborozott! Ez fizikai és nem szellemi együtthaladás! Ne keverjük, jó?! De, miért is lett volna „valaki” naprakész az ókorban a 4Mózes 9:17 szerint? Ez inkább az engedelmesség példája, nem? Más az, ha valaki „naprakész”, és más ha engedelmes. Mert, ha valaki „naprakész” az milyen is? A naprakész jelentése: „ A legújabb információkkal és eseményekkel tisztában lévő, aktuálisan tájékozott személy.” És még valami. Egy aprónak tűnő gondolat: A „naprakész az aktuális útmutatások” a Vezetőtestülettől jönnek, és nem a Bibliából. De, mit igér a "Főcím"? Idézném: „Három mód, ahogyan Jehovára támaszkodhatsz”. Igen, ha a „rabszolga” utmutatásának engedelmeskedsz, akkor te „Jehovára támaszkodsz” Hogyis van ez? Mert, amint láthatjuk a Vezetőtestület (más néven a „hű és értelmes rabszolga”), igen ők folyamatosan változtatják a Biblia értelmezését! Talán az én állításom egy valótlan állítás lenne? Nos! Ha bárkinek ilyen elképzelése lenne, akkor „ebben az írásban eléggé meggyőző példát” olvashat. Az az elfogadott állapot az egész gyülekezetben, hogy Jézus minden földi java fölé már kinevezte a „hű és értelmes rabszolgát”. Ámde.... biztosan, egészen biztosan így van ez? Nézzük a két cikk idézetet a „Egy újabb változtatás! Oda - vissza?!” alcím alatti részben, és gondoljuk jól át. Ugyanis, ahogy Pál apostol pontosan rávilágít: Isten nem a zűrzavar Istene! Ahogy ez az írás is rávilágít, és a hivatkozott (vastagon kiemelt) alcím is itt található. És álljunk meg egy pillanatra! És tegyünk rendet!

Ez zárszó is lehet!

Nézzük meg pontosan mi a helyzet. Először is: Bár a Biblia értelmezése folyamatosan változik, ám a jó keresztény naprakész! Másodszor: Ha együttműködünk Jehova szellemtől irányított szervezetével az a helyes. Harmadszor: Fogadjuk el a „rabszolga” vezetését, mert ők mindig az igazságot tanítják.

Összességében, azzal nem szükséges foglalkozni, hogy a rabszolga még nincs kinevezve Jézus minden földi java fölé, ahogyan ezt ő maga visszavonta. A lényeg a neki való engedelmesség. Ez az írás jól leírja a kialakult helyzetet itt.

Már csak két kérdés, mondhatni nyitó kérdés az, ami megválaszolatlanul maradt. Ez még mindig az: „Változott a Biblia, vagy a történelmi események? Mi ez, és hogyan értsük?” Végtelen boldogság lenne, ha a kezében a Bibliával valaki részletesen megválaszolná a kérdéseket, úgy hogy az érthető legyen, és később ne legyen szükség a „kiigazításukra”! Ámde, sajnos jelenleg ők azok a „tanárok” akik azon vitatkoznak, hogy „Mit tanítsunk a Bibliaórán?” ( Mintha kerülné őket Jehova szelleme...)

😍


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Bereai2025. november 2. 07:20

@S.MikoAgnes: Kedves Ági, a Biblia egy szilárd erkölcsi útmutató, és megmondja mi a helyes. Ez minden időben alkalmazható, és mindenhol. Akár egy az Andokban lévő sátorban, akár egy felhőkarcoló 50. emeletén.
Persze, csak ha akarja valaki. Akik nem akarják, el sem olvassák...

S.MikoAgnes2025. november 2. 06:40

Ma már nem tudom min vitatkoznak a pedagógusok, sok-sok éve lerokkantan kikerültem az iskolából.
Aki vallásos volt, az maradt, aki ateista volt, az csak "illeszkedik" hamisan. Természetesen vannak igaz pálfordulások . Legalább is így gondolom.
Számomra nem változott a Biblia tanítása és Tíz Parancsolat.