Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Soha, senki nem beszélt úgy, mint ez az ember!
Bereai 2025. október 3. 10:56 olvasva: 194
Soha, senki nem beszélt úgy, mint ez az ember!
„A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van,
s nem úgy, mint az írástudók” (Máté 7:29)
Aki tekintéllyel beszélt!
Maga Jézus volt az, akinek „A nép ámult tanításán,” (Máté 7:29) Igen, Jézus tekintéllyel beszélt, mint akinek hatalma volt! Amit mondott meggyőződéssel mondta, mert tudta az az igazság (János 17:17), mivel ő azt tanította amit az Atyjától hallott (János 15:15), és amelyet a Szentírásba Jehova leíratott (2Timóteusz 3.16) A Márk 1:19 is megjegyzi róla: „Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Márk 1:22) Emellett Jézust az ő Atyja is „helyeselte” és szellemével támogatta (Máté 3:16-17) Mindemellett lehetnek olyanok, akik ugyan tekintéllyel beszélnek, ám mögöttük nem biztos, hogy Jehova támogatása áll, és az ő helyeslését élvezik! Akkor miből ered a tekintélyük látszólagos mivolta? Lehet valaki a beszédében nagyon is határozott, és ezért tekintélyesnek tűnő, ám az ő határozottságát, a mondanivalója iránti buzgalma indítja. Jó példa erre Saul esete, aki mint ismert nagy buzgalommal üldözte Jézus követőit. Ő maga volt az, aki elismerte: „Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.” (Filippi 3:6 HUNK) Tudjuk, hogy Saul tévúton járt. És ha valaki „éhezi és szomjazza az igazságot” (Máté 5:6), és úgy gondolja, olvasson tovább. Miért az egyetlen jó példa Jézus?
Jézus tekintélye, szilárd alapokra épül!
Jézus tanítása egészen egyedi volt! Ennek egyik jellegzetessége, amit el is mondott: „Mivel pedig én az igazságot mondom...” (János 8:45). Igen! Ő mindig az igazságot mondta (János 8:40), és úgy fejezte ki magát, hogy a Szentírásra hivatkozva kijelentette: „Meg van írva” (Máté 4:4). Vagy megkérdezte: „Nem olvastátok...?” (Máté 21:42). Vagyis, Jézus tanításának tekintélye a Szentírásra épült, belőle idézett, és róla azt mondta Atyjához intézett imájában: „A te szavad igazság” (János 17:17) Ebből ered, hogy Jézus sohasem a saját elgondolását tanította. És sosem kereste a maga dicsőségét (János 8:50) Nem úgy beszélt, hogy az emberek tetszését elnyerje. Egy alkalommal ezt mondták neki: „Mester – kezdték –, tudjuk, hogy az igazságot hirdeted és tanítod, nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját.” (Lukács 20:21) És , bár tőrbe akarták őt csalni, mégis kénytelenek voltak elismerni, hogy Jézus az igazság útján járva tanít! Ennél fogva Jézus sohasem volt hatásvadász! És Jézus sohasem akart senki fölé kerekedni. Az alázatosságban kiemelkedő példát mutatott. (János 13:4-5; Márk 10:45) És nem gyakorolt nyomás senkire. Bár e világ emberei közül a leghatalmasabb volt (Máté 28:18) mégsem uralkodott senki felett! Ezért neki nem az embereken való hatalmaskodás, vagy a tekintély megszerzése volt a célja! Ezért mondta azt: „Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Márk 10:45, Máté 20:28) És bár sokan mondják majd neki „Uram, Uram...” mégsem őt követik mindenben! (Máté 7:22) Pedig ha Jézust követnék ők is igazi tekintéllyel rendelkezhetnének.
A tekintély kiépítésének módja. Mit látunk ma?
A tekintély megszerzésének egy másik módjáról olvashatunk a "Tedd nyilvánvalóvá az előmeneteledet!" Őrtorony cikk pontosan rámutat milyen is az engedelmes szellem. Idézem: „teljesen megbízik az igazságban, úgy, ahogyan azt Jehova Isten... „a hű és értelmes rabszolgán” keresztül kinyilatkoztatja.” Igen, itt arról olvasunk röviden, hogy „Jehova Isten... „a hű és értelmes rabszolgán” keresztül kinyilatkoztatja”. Ebből nyilvánvalóan kiderül, hogy a tekintélyt ki is lehet építeni, méghozzá „neveléssel”. Ugyanis amikor a tanítás a következőkre mutat, az félreérthetetlen utat mutat! Folytatom a cikkidézetet:
„8 Először is, mivel az „egységet” meg kell őrizni, egy érett kereszténynek egységben és teljes összhangban kell lennie hívőtársaival a hitben és az ismeretben. A Biblia megértését illetően nem hangoztatja személyes véleményét, és nem ragaszkodik hozzá, sem nem alakít ki saját elképzeléseket. Inkább teljesen megbízik az igazságban, úgy, ahogyan azt Jehova Isten a Fián, Jézus Krisztuson és „a hű és értelmes rabszolgán” keresztül kinyilatkoztatja. Ha rendszeresen magunkhoz vesszük „a kellő időben” felszolgált szellemi eledelt — a keresztény kiadványok, összejövetelek és kongresszusok által —, akkor biztosan megőrizzük a keresztény hittársainkkal való „egységet” a hitben és az ismeretben (Máté 24:45).” (a vastagon való kiemelés tőlem a jobb megértés kedvéért)
Első észrevétel: Valami mintha kimaradt volna! „A szeretet az egység tökéletes köteléke” (Kolosszé 3:14) Aztán a „kell, kell” gyakori hangoztatása, vajon nem a kényszerre mutat? Nem azt mondja ki, hogy ez az egyedüli út, és lehetőség? Kétségtelenül igen a válasz! És a legvégső kérdés: Vajon ez lenne Jézus tanításának utánzása? Az ő követése? Jézus nem ilyen tekintéllyel tanított! Nyilvánvalóan eltér ez a módszer Jézus követésétől. A napnál is világosabb, hogy a tekintélyt nem szükséges kikényszeríteni, semmiképp sem ez a módja a megszerzésének! Mint ahogyan az is igaz, hogy bár az Őrtorony „tekintéllyel beszél”, ám eléggé gyakori benne az úgymond „helyreigazítás”. Miáltal a rendszeres olvasóban felmerül a kérdés: Biztos, hogy ez az „igazság útja”? És ha, nem az, akkor hogyan találhatom meg az igazi utat?
Hogyan ismerhető fel az igazi út?
Már szó volt róla, hogy Pál tévúton járt, noha nagy buzgalommal tette amit csinált. Ahogy meg is vallotta: „Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben” (1Timóteusz 1:13) Ezért jogosan merül fel a kérdés: Honnét lehet felismerni, hogy valaki nagy buzgósága mögött csak önhittség, vagy maga Jehova áll? Hogyha maga Jehova támogatja a „szolgáját” akkor ezt arról ismerjük fel, amit Ámos is annak idején leírt: „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ámos 3:7) Így ha valaki Jehova nevében mond is bármit, akár prófétai kijelentést a jövőről és az nem teljesedik, akkor ő ezt elbizakodottságból mondta, és nem Jehova mondta neki (5Mózes 18:22) Valóban igaz, hogy ma már senki sem kap „isteni kijelentést” ámde Jézus mégis biztosította a tanítványait, hogy 1. „és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:20) 2. a szent szellem vezetéséről biztosította azokat, akik kérik Isten (Jehova) szellemének segítségét! Ezt mondta: „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.” (János 16:13) Elhisszük Jézusnak ezen szavait? Elhisszük, hogy megadja a megígért szent szellemet? A szent szellem vezetésére támaszkodunk? Aki ezt teszi az az „igazság ismeretére” jut, és nem tévelyeg! Ezt erősíti meg az 1Timóteusz 2:4 is, mint ami Jehova akarata! Ellenkező esetben a következő lesz igaz: „akik elvesznek annak fejében, hogy nem fogadták be az igazság szeretetét arra, hogy megmeneküljenek. Éppen ezért küldi rájuk Isten a tévelyítés munkáját, hogy a hazugságnak higgyenek,” (2Tesszalonika 2:10-11) Úgy gondolod a „Bétel prófétái” Jézust követik? Valóban?
*
Összegzésként: Jézus mindenkor az igazságot szólta! Méghozzá azt, az igazságot ami a Bibliában van, és sohasem azt mondta ami a saját véleménye (bár az is helyes lett volna). Ő mindenkor az Atyja (Jehova) nevében beszélt, és ez tekintélyt adott a tanításának! Ezek miatt Jézusnak sosem volt szüksége bármely tanításának a „kiigazítására” és sohasem hallottuk azt tőle, hogy idáig, eddig, vagy régebben „úgy értettük” aztán jön a módosítás, az átértelmezés. Jézus sohase ment a saját feje után (Példabeszédek 3:5 EFO), hanem azt tanította amit az Atyjától hallott! Neki nem az „engedelmes szellem” kiépítése volt a célja, hanem az evangéliumi igazság hirdetése! Az Őrtorony is tekintéllyel beszél, ám a 'prófétái' a saját fejük után mennek (Példabeszédek 3:5 EFO)! Ezt a tényt vastagon aláhúzza, és igazolja az a temérdek sok beteljesületlen prófécia! Hosszan lehetne sorolni! A' Kettőjük' között az a látványos különbség, hogy Jézusnak önmagától megvolt a tekintélye, az Őrtorony meg kiépítette magának, és emellett a „rabszolgaosztály” kikényszeríti azt, a tanításaival, és megköveteli! Lásd a "Tedd nyilvánvalóvá az előmeneteledet!" Őrtorony cikket, és a következő cikkrészletet is! Ez is eléggé „érdekes”.
Az Őrtorony – 2009 10/15 száma a 13–17. oldalon, a „Hogyan lehetünk Krisztus barátai?” alcím alatt ezeket a szavakat olvashatjuk, amelyek elgondolkodtatóak:
- „Az első századi keresztények közül sokan személyesen ismerték Jézust, vagy látták a feltámadása után. Nekünk nem adatott meg ez a kiváltság. De akkor hogyan lehetünk a barátai? Ennek egyik módja az, ha engedelmeskedünk annak az útmutatásnak, melyet a hű és értelmes rabszolga osztálytól, vagyis Jézus még földön élő, szellemmel felkent testvéreitől kapunk.” Másszóval: Ha a rabszolgának engedelmeskedsz, akkor Jézus barátja leszel. Tehát a „rabszolga” a közvetítő közted és Jézus között. Szerintem mókás a gondolat is önmagában 😍 De, ez van!
És, hogy teljes legyen a kép! Ugye a Bibliában a 3-as az megerősítést jelent? Ezért ide idézem Az Őrtorony 2011 júliusi angol számát amiben ezt olvassuk: „We need to obey the faithful and discreet slave to have Jehovah’s approval” Magyarul ez így szól: „Engedelmeskednünk kell a hű és értelmes rabszolgának, hogy elnyerjük Jehova helyeslését” (Klikkelj rá bátran az angol szövegre és előjön a fordítás) Hmmm... Kicsit aggódom, hogy már Jehova helyesléséhez is a rabszolga kell! És mi van akkor, ha valaki még nem keresztelkedett meg, sőt még nem is kezdett el tanulmányozni a gyülekezettel, csak Istenfélően él? Rossz is belegondolni 😠 😩 😡
Azért e két állapot lényeges különbség! - Mármint Jézus tekintélye, és a „hű és értelmes rabszolga osztály” amit „kiművelt” magának. Mindezek után, bár erősen ráncolom a homlokom, mégis őszinte leszek! Jehova előtt állok, és kimondom: Ha így folytatódik az lesz a következő, hogy az imát a következőképpen fogadja csak el Jehova /ő szerintük/: „A rabszolga nevében, Jézus Krisztuson keresztül” de, még Jehovának intézzük! Várj csak türelemmel és meglátod.
Zárszó: Ez a kis írás mint tájékoztató készült, ám mindenki hihet abban amiben szeretne. Szabad akarata van!
😍