Földi mennyország. A menny fog a földre leszállni.

A menny fog a földre leszállni? Ez nem kérdés!

„Fiam! Ahogy a nagykönyvben meg van írva”

    Ahogy ült Péter a zöld fűben a domboldalon, a gondolatai szinte játszadoztak egymással mint a fehér barikák a mezőn.

Arra gondolt: Ez a Petőfi is tudhatott valamit amit mi nem. Máskülönben miért is írta volna: „...ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.”

Aztán a gondolatai visszatértek a múltba, ahhoz amit az apjától hallott. Felötlött benne, az apja milyen gyakran mondta: „Fiam! Ahogy a nagykönyvben meg van írva” Arra gondolt: Igaz lehetett mindaz, amit apa mondott, mert különben miért hangsúlyozta volna ki? És amúgy is! Nem esti meséket mondott nekem! Majd visszaemlékezett a történetre ami arról szólt amit Petőfi verse is jól aláhúzott. És arra gondolt: Ha Petőfi nem lett volna megbizonyosodva a jövőről, és arról, hogy amit leírt az beteljesedik, akkor miért írt volna róla? Hiszen semmilyen "ábrándozás" nem figyelhető meg a versében.

És? És, apa is arról beszélt, hogy a Mester sem örökre búcsúzott el a tanítványaitól. Egyik alkalommal arról beszélt, hogy eljön és magával viszi az ő hűségeseit. Eljön a felhőkkel (ahogy elment) és összegyűjti a választottait. Aztán visszajön velük, és jajj a gonoszoknak! Hmmm... már épp itt az ideje - gondolta Péter. Aztán szedelőzködött és hazafelé indult. Út közben még eszébe jutott pár dolog az apja történeteiből, amit még nagyapától hallott, és elmerengett vajon mennyi idő lehet még ebből a világból? És vajon lesz valamiféle háború? Jó lenne, ha nem - gondolta, ahogy lépegetett. Nem sok idő telt el az úton, hamar hazaért, és ez idő alatt azon gondolkodott mit fog vacsorázni. Nem evett sokat, nem is volt nagyon éhes, és hamar el is aludt. Szeretett korán lefeküdni, no nem a madarakkal, de nem túl későn, hogy aztán reggel mikor világosodik akkor felébredjen. Másnap vasárnap volt, így nem kellett korán keljen.

Éjjel nyugodtan aludt, de egy érdekes álma volt. Egy fehér ruhás lovassal álmodott, akinek a lova is hófehér volt. Ennek a férfinek egy korona volt a fején. De nem volt egyedül, hanem sok-sok lovas követte, szintén fehér ruhákba öltözve, és mindegyiknek íj volt a kezében. Péter ahogy álmában körülnézett valamilyen város utcáján halad, és sok ember vette körül, akik majdnem mind vele szemben haladtak. Ahogy az emberek meglátták az égi sereget, némelyikük megrémült és sietősre fogta a lépteit. Péter is felnézett és azt látta, hogy az íjak megfeszülnek, és nyílvesszők repülnek ki. Ám, azt egyik esetben sem látta, hogy a földi célpontjukat eltalálták volna. Mégis itt is, meg ott is egy-egy ember összeesett, és a földön maradtak fekve. Péter álmában csodálkozott ezen. Ugyanis elég sokan elestek, ám amikor hátra nézett, akkor már egy ember sem feküdt a földön, eltűntek. Ám egyiküket sem látta hogy felállt, és elment volna. Mégis a tömeg elkezdett fogyatkozni. Egyre kevesebb rémült ember volt az utcán és az égi lovasok is kezdtek távolodni. Az egész olyan volt számára, mint egy gyorsan tovatűnő záporeső. És mi követte ezt a szokatlan égi jelenséget? Eloszlottak a felhők és láthatóvá vált a nap, amely aranyló sugaraival beterítette a földet. Az emberek szinte feleszméltek az előbbi ijesztő helyzetből, és egyre több mosolygó arc vált láthatóvá. Voltak akik ujjongva kiáltottak, mások pedig összeölelkeztek. A ragyogó napsütésben szinte táncra perdültek. Egyszer csak Péter azt érezte, mintha túl erősen sütne a nap és a kezét a szeme elé tartotta, és felébredt. Felébredt, ugyanis az ablakon pont szembe sütött a felkelő nap, mivel este a sötétítő függönyét nem húzta be.

Egy ideig még fekve maradt és az álmok eseményein merengett. Azon gondolkodott, hogy honnét jöhetett ez az álom? Vagy miért álmodott ilyen érdekeset, hiszen semmi hasonló nem járt a fejében, és nem is látott hasonló filmet sem. Gondolta most már felkelek. És így is tett. Kiment a konyhába, hogy valamilyen reggelit készítsen magának, ám ekkor lepődött meg. Ugyanis a konyhaasztal meg volt terítve. Kenyér, tej, vaj tojás, alma és egyéb finomságok voltak az asztalon.

Egyszer csak valamilyen ismeretlen neszt hallott kintről, és gondolta megnézi. Felvette a házi kabátját és kiment e kertbe. És mit lát? Azt gondolta még álmodik! A mama a kertben kapált, az apja pedig metszette a gyümölcsfákat. Nagyon meglepődött és mint egy kisgyermek, aki eltévedt valahol, szinte kapaszkodót keresett. Majd erőt gyűjtött és közelebb ment hozzájuk. Ekkor a mama széles mosollyal fogadta: Felébredtél, Fiam? Péter mielőtt válaszolt volna, ezt gondolta: tehát mégsem volt álom az egész!

Ekkor már a papa is odanézett rá, és megszólalt: Talán még álmos vagy, hogy nem szólsz? És igen, Péternek nagyon nehéz volt megszólalni, ám miután köszöntötte a szüleit megkönnyebbült. Megjött a kedve, mikor ráébredt, hogy sem nem álom, sem valamilyen látomás az amit lát, hanem valóság az egész! Bizony valóság, és bár álmodta a fehér lovassereget, ám azok mégiscsak megtisztították a földet!

Ebbéli gondolatait az apja szavai erősítették meg. Látod Fiam, visszajöttünk! Most valami egészen más világ fog következni! Miközben az apja beszélt, jobban megnézte és már nem tűnt olyan öregnek, mint amikor elveszítette. És a mama is fiatalabb volt, mint annak előtte. Meg is jegyezte: Anya, te nyugodtan letagadhatnál 20 évet. Majd a papa vette át a szót. Tudom, hogy szereted Petőfi verseit, és az egyik kedvenc versed az Ítélet volt. Emlékszel? Milyen furcsának találtad némely sorát?! Különösen a befejező mondatait, amikor azt mondja: „S ez után kezdődik az élet, Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.” Én mondtam neked, hogy Petőfi nem csak képzeleg, ez nem valami költői fantázia, de Te nem szóltál rá semmit, mintha kételkednél, vagy nem értenéd. Én megértelek, az apád vagyok! Tudom, hogy sosem hittél abban, hogy valamiféle testetlen valóságban élünk majd családként az égben tovább. Nem, nem! Nekünk itt a helyünk a földön! És sem madarak, sem angyalok nem vagyunk, hogy az égben legyünk. De, most menjünk be, mert gondolom még nem reggeliztél. Aztán utána elmegyünk és meglátogatjuk a nagyszüleidet. Igen, ők is visszajöttek! Alig fogsz rájuk ismerni!

*

Sok ember, akik a "mai világban" nőttek fel, el sem tudják képzelni, hogy e mai énközpontú, és a pénz körül forgó világunk helyett egy másféle világ is létezhetne. Annyira "beleélték" magukat a jelenlegi világba, hogy valami egész mást szinte lehetetlennek tartanak. A legtöbben a saját kis világukban élnek, és van aki egy álomvilágban él, és a "való világ" csak olyan számára, mintha egy színházban lenne. Ez a kis történet rávilágítani igyekszik, hogy Petőfi sem a "költői fantázia szárnyain" repülve írta meg a versét, amelyet én is belettem e kis történetbe. Ehelyett azzal teszi valósabbá a vers mondanivalóját, hogy kijelenti: „Melyet igért isten, próféták ajkai által.”

El kell, hogy ismerjük, amit Péter: Ez a Petőfi is tudhatott valamit, amit mi nem.