Bence_Laszlo verseim blogja
A mulandó pillanatok
A mulandó dolgok a legszebbek.
A reggeli köd mielőtt felszáll
hirtelen a réten egy szarvas áll
Csermely csobogása, fák suhogása
egy bíborvörös naplemente
bagoly huhogása éjjelente.
röpke pillanatok amik örökre
a retinádba lettek vésve.
hiába örökítjük meg
a varázs már elszállt
Ne sajnáljuk a röppenő percet
A mulandó dolgok a legszebbek!
Álmodozás
Gyere kedvesem, bujjunk el
a világ szeme elöl,
az utálatos számlák elöl
éljünk csak egymásért és
a mának csakis egymásnak!
a muszájok így is úgy is
mindig megtalálnak!
Csak egy napra legyünk felelőtlenek
Játsszuk azt hogy napjaink felhőtlenek
Hogy minden megoldódik magától,
feledkezzünk el a világ minden bajáról!
Csináljunk úgy mintha minden jól menne,
mintha mindig minden rendben lenne!
A kékszakállú balladája
Rejtélyes vár, megváltásra vár!
Nemde-bár, Kékszakállú herceg?
Családot elhagyva kiszolgáltatva
követi férjét az ismeretlenbe,
a várba, ahova nap nem süt be,
szellő át nem járja.
Miért követed,
miért nem fordulsz hátra?
Fordulj vissza Judit
míg nem késő, menekülj!
De én követlek, követlek
Ha este kidobsz,
reggel küszöbödön kélek
Kékszakállú herceg!
Menekülj míg ajtó tárva!
Ajtó becsukódik, nincs menekvés
Bent a várba, hét ajtó útját állja
mind be van zárva, mind be van zárva!
Ajtón dörömbölve, sóhaj hallik!
A vár nyöszörög, könnye hullik!
Nincsen ablak, nincsen erkély
Hideg nyirkos, sötét a vár,
Nyissuk ki az ajtókat.
tárjuk fel a titkokat!
Nap süssön be, szél járja át!
Ajtó ajtó után tárja fel titkát!
Első ajtó kitárul,
Judit megszédül a látványtól!
Kínzó kamra, véres falak!
Szöges buzogányok, éles kések!
Vörös patak csörgedezik
láncok, bilincsek csörögnek!
De én nem félek, de én nem félek!
Add a következő kulcsot!
Napsugár vetődjön falakra,
fény járja át a szobát!
Fegyvertárban kegyetlen
fegyverek, a falakon a
hajnali pír, vagy minden véres?
Itt a félelem már nem segít!
Add ide a többi kulcsot!
Innen már nincs megállás!
Mindent látni, mindent tudni!
Judit, Judit lássál mindent
csak ne kérdez, ne kérdezz!
Kulcs fordul a zárban
Mérhetetlen gazdagság
a kincses tárban,
de mindenhez vér tapad!
Nyissunk gyorsan még egy ajtót
mögötte van Éden kertje!
Vörös rózsák, fehér liliomok
véres földből megeredve!
Ki ápolja virágaid,
ki öntözi őket könnyel?
Meg nem mondtam Judit,
lássál mindent, sose kérdez!!
Még egy ajtó zára kattan
birodalom tárul elé,
hegyek, folyók, erdők, rétek
mind a tied, Judit, mind a tied,
de ne nyissunk több ajtót kérlek!
Elégedj meg azzal ami itt van!
Könnyek tava, síri csend
Minden fehér, mozdulatlan
Tengernyi gyötrelem
Mérhetetlen bánat
Kik sírták e temérdek könnyet?
Honnan ez a sok szenvedés?
Tudom mit rejt az utolsó ajtó!
Igaz a monda! Mind megölted,
Nyisd az ajtót hadd tudjam meg!
Hadd lássam meg!
Miért akartam tudni?
Miért akartam látni?
Most már engem is ölj meg!
Mind itt vannak és élnek, élnek!
Jaj de szépek! Nálam szebbek!
Ők a reggel, dél és este
de éjjelemet Te töltöd be!
Ajtó zárul, elsötétül,
most már így lesz mindörökre!
Nem kell mindig mindent látni!
Nem kell mindig mindent tudni!
Zárt ajtók mögött sokszor nem mást mint
Elkárhozott lelkeket, amiket leltek
Párna csata
Szemérmes ajkaid
csókomra várnak.
De mi van veled?
Arcod lángol! Jaj, csak
nehogy betegség miatt
essél az ágynak!
Inkább adjuk át
magunkat a vágynak
Arcom a bozontosba túrva
határozottan, de kedvesen,
hidd el nem leszek durva.
Szerelemtől felhevülve
Nincs itt már fegyelem
az élet nektárját lefetyelem
illatodtól megvadulva!
Nincs kegyelem!
Hiába könyörögsz
hogy hagyjam abba.
Folytatom míg a kéjtől
nem nyöszörögsz!
Az sem baj ha sikongatsz
és a szomszéd is meghallja!
De te csak óvatosan,
szépen kérlek!
Mielött még maradék
hajamat is kitéped!
A maradandó szépség
40 éve szerettem beléd
amikor tökéletes tested
került elém!
Mosolyod elvarázsolt.
Szemem rólad azóta
soha le nem vettem!
Egy életen át, érted
mindent elkövettem!
Az idő elrohant, megöregedtünk.
Őszes tincseid, arcod díszei,
szemeid még mindig csillognak,
mint smaragd, nekem a tökéletesség
Te magad vagy!
Táncolnék még egyszer,
mint ősszel a levelek
egy utolsó tangót veled!
Lankadó vágyak, időnként
még vigyázban állnak.
Bár a huszár már nem
mindig tiszteleg, de nem azért
mert nincs benne tisztelet,
de a kor őt is megcibálta
Amikor udvarlok,
szavaim elfojtod.
Ugyan nézd már!
Lóg a hasam,
melleim is fonnyadtak
mi van veled,
csak nem vagy vak?
Én szebbnek látlak mint valaha!
Igen, testeden látszik hogy
utódokat hoztál a világra.
Melleiden látszik hogy
gyermekeket táplált.
Ezek mind a természet csodái.
Ráncaidat együtt nevettük össze.
Szarkalábak? Arcod ékessége!
A szépséged belülről is árad!
Szítsuk a parazsat míg van vágyad!
De elég a szóból! Bújj ide mellém!
Maradék időnk gyorsan elillan...
Használjuk ki, ami még hátra van!
B.L.
2021. 02. 14