Bence_Laszlo verseim blogja

Rejtélyes vár, megváltásra vár!

Nemde-bár, Kékszakállú herceg?

Családot elhagyva kiszolgáltatva

követi férjét az ismeretlenbe,

a várba, ahova nap nem süt be,

szellő át nem járja.

Miért követed,

miért nem fordulsz hátra?

Fordulj vissza Judit

míg nem késő, menekülj!

De én követlek, követlek

Ha este kidobsz,

reggel küszöbödön kélek

Kékszakállú herceg!

Menekülj míg ajtó tárva!

Ajtó becsukódik, nincs menekvés

Bent a várba, hét ajtó útját állja

mind be van zárva, mind be van zárva!

Ajtón dörömbölve, sóhaj hallik!

A vár nyöszörög, könnye hullik!

Nincsen ablak, nincsen erkély

Hideg nyirkos, sötét a vár,

Nyissuk ki az ajtókat.

tárjuk fel a titkokat!

Nap süssön be, szél járja át!

Ajtó ajtó után tárja fel titkát!

Első ajtó kitárul,

Judit megszédül a látványtól!

Kínzó kamra, véres falak!

Szöges buzogányok, éles kések!

Vörös patak csörgedezik

láncok, bilincsek csörögnek!

De én nem félek, de én nem félek!

Add a következő kulcsot!

Napsugár vetődjön falakra,

fény járja át a szobát!

Fegyvertárban kegyetlen

fegyverek, a falakon a

hajnali pír, vagy minden véres?

Itt a félelem már nem segít!

Add ide a többi kulcsot!

Innen már nincs megállás!

Mindent látni, mindent tudni!

Judit, Judit lássál mindent

csak ne kérdez, ne kérdezz!

Kulcs fordul a zárban

Mérhetetlen gazdagság

a kincses tárban,

de mindenhez vér tapad!

Nyissunk gyorsan még egy ajtót

mögötte van Éden kertje!

Vörös rózsák, fehér liliomok

véres földből megeredve!

Ki ápolja virágaid,

ki öntözi őket könnyel?

Meg nem mondtam Judit,

lássál mindent, sose kérdez!!

Még egy ajtó zára kattan

birodalom tárul elé,

hegyek, folyók, erdők, rétek

mind a tied, Judit, mind a tied,

de ne nyissunk több ajtót kérlek!

Elégedj meg azzal ami itt van!

Könnyek tava, síri csend

Minden fehér, mozdulatlan

Tengernyi gyötrelem

Mérhetetlen bánat

Kik sírták e temérdek könnyet?

Honnan ez a sok szenvedés?

Tudom mit rejt az utolsó ajtó!

Igaz a monda! Mind megölted,

Nyisd az ajtót hadd tudjam meg!

Hadd lássam meg!

Miért akartam tudni?

Miért akartam látni?

Most már engem is ölj meg!

Mind itt vannak és élnek, élnek!

Jaj de szépek! Nálam szebbek!

Ők a reggel, dél és este

de éjjelemet Te töltöd be!

Ajtó zárul, elsötétül,

most már így lesz mindörökre!

Nem kell mindig mindent látni!

Nem kell mindig mindent tudni!

Zárt ajtók mögött sokszor nem mást mint

Elkárhozott lelkeket, amiket leltek

Szemérmes ajkaid
csókomra várnak.
De mi van veled?
Arcod lángol! Jaj, csak
nehogy betegség miatt
essél az ágynak!
Inkább adjuk át
magunkat a vágynak

Arcom a bozontosba túrva
határozottan, de kedvesen,
hidd el nem leszek durva.
Szerelemtől felhevülve
Nincs itt már fegyelem
az élet nektárját lefetyelem
illatodtól megvadulva!

Nincs kegyelem!
Hiába könyörögsz
hogy hagyjam abba.
Folytatom míg a kéjtől
nem nyöszörögsz!
Az sem baj ha sikongatsz
és a szomszéd is meghallja!

De te csak óvatosan,
szépen kérlek!
Mielött még maradék
hajamat is kitéped!

40 éve szerettem beléd

amikor tökéletes tested

került elém!

Mosolyod elvarázsolt.

Szemem rólad azóta

soha le nem vettem!

Egy életen át, érted

mindent elkövettem!

Az idő elrohant, megöregedtünk.

Őszes tincseid, arcod díszei,

szemeid még mindig csillognak,

mint smaragd, nekem a tökéletesség

Te magad vagy!

Táncolnék még egyszer,

mint ősszel a levelek

egy utolsó tangót veled!

Lankadó vágyak, időnként

még vigyázban állnak.

Bár a huszár már nem

mindig tiszteleg, de nem azért

mert nincs benne tisztelet,

de a kor őt is megcibálta

Amikor udvarlok,

szavaim elfojtod.

Ugyan nézd már!

Lóg a hasam,

melleim is fonnyadtak

mi van veled,

csak nem vagy vak?

Én szebbnek látlak mint valaha!

Igen, testeden látszik hogy

utódokat hoztál a világra.

Melleiden látszik hogy

gyermekeket táplált.

Ezek mind a természet csodái.

Ráncaidat együtt nevettük össze.

Szarkalábak? Arcod ékessége!

A szépséged belülről is árad!

Szítsuk a parazsat míg van vágyad!

De elég a szóból! Bújj ide mellém!

Maradék időnk gyorsan elillan...

Használjuk ki, ami még hátra van!

B.L.

2021. 02. 14

Már láttam magam fehér lovon

száguldani feléd

Csinos, csintalan Dullcinea

járulnék én eléd!

Szélmalmokkal küzdve,

félelmem legyőzve,

életem ezek után csak a tiéd!

De már az első akadálynál

lovam szamárrá változott!

Megmakacsolva magát

magáról ledobott!

Leesni még egy

kis szamárról is magas!

Kinyúltam a földön

mint egy béka!

Hogy csipje meg a kakas!

Szeretnélek megérteni

hogy meg tudjalak érinteni

Úgy ahogy még senki más!

Mint a vizet fodrozza a szél

Ahogy az ég a földhöz beszél!

Összetartoznék veled,

mint a hideg meg a tél.

Mint a betű és a hang,

Mint az ima és a harang!

Ne félj, ne menekülj!

Függetlenséged a tiéd!

Nekem nem kell madár

kinek a szárnya vágott,

élvezd a szabadságod!

csak szíved legyen enyém!

2021.01.28

B.L.