Bence_Laszlo verseim blogja

Nem is értem miért nem

üpnnepeljük ezt a napot

már réges régen!

Vagyis valószínű hogy ünnepeltük

valamikor hajdanában

ükapáink fénykorában!

Ünnepeljük meg

A természet szeretetét,

A nyárnak a közepét,

a leghosszabb napot,

a legszebb időt

ami megadatott!

Legyen időnk megállni,

a világra rácsodálni!

Egymásra mosolyogni,

homlokra egy csókot nyomni!

Fel kérni egy hölgyet táncra,

gyerekekkel együtt játszva!

Menjünk kosárral a rétre,

ételt, italt pokrócra téve,

hívjuk meg a szomszédot is!

Igen, pont azt akit utálunk,

ki holnaptól tán a barátunk!

Nézzünk fel a gyönyörű égre!

Mert ha esik úgy is szép,

maximum megázunk egy kicsikét!

Mint a feldobott kő egy pillanatra megállva

csodálkozzunk rá a világra!

Legyen ez a szeretet ünnepe

amikor csak mosolygunk egymásra!,

Nem kell ide semmi ajándék

csak egy kedves simogató szándék,

hogy jót tegyünk és jobbak legyünk,

így talán könnyebb lesz túlélni a zord telet!

(ja és a szemetet magad után szedd össze kérlek ;-) ) után szedd össze kérlek)

A mulandó dolgok a legszebbek.
A reggeli köd mielőtt felszáll
hirtelen a réten egy szarvas áll
Csermely csobogása, fák suhogása
egy bíborvörös naplemente
bagoly huhogása éjjelente.
röpke pillanatok amik örökre
a retinádba lettek vésve.
hiába örökítjük meg
a varázs már elszállt
Ne sajnáljuk a röppenő percet
A mulandó dolgok a legszebbek!

Gyere kedvesem, bujjunk el
a világ szeme elöl,
az utálatos számlák elöl
éljünk csak egymásért és
a mának csakis egymásnak!
a muszájok így is úgy is
mindig megtalálnak!



Csak egy napra legyünk felelőtlenek
Játsszuk azt hogy napjaink felhőtlenek
Hogy minden megoldódik magától,
feledkezzünk el a világ minden bajáról!
Csináljunk úgy mintha minden jól menne,
mintha mindig minden rendben lenne!

Partra vetve, megfenekedve,

mint egy zátonyra futott bálna

Sárba süllyedve, a véget várva,

a hétköznapok mocsarába.

Vízben súlytalan a testem, míg

a szárazon csak egy nehéz tetem

Most már késő megbánni

minden egyes tettem.

Már feladtam, nem küzdök.

pedig hív a mélység,

de nincs már vissza út

életelemem megtagadott,

magából kidobott.

Beláttam így jártam

félrenavigáltam.

Beletörődtem hogy

itt ragadtam,

ebben a sekélyes világban!

B.L.

2020.11.26.

Idánként el kell fogadni, hogy az van ami.

Az élet nem mindig a diadalíven halad át.

Van amikor az agyrém rádtelepszik és

szerencsétlenséget hozz rád!

Az élet időnként lehetetlen helyzetekbe kényszerít.

És a jó választás nincs az étlapon,

a számlák meg csak jönnek,

egy kész vagyon.

Reggel amikor felkelsz és szeretnél egy új ember lenni,

mindent helyesen csinálni, mindent a helyére tenni.

De régi életed már vár rád, és megint belebújsz,

mint valami elhasznált cipőbe.

Egy kis figyelmetlenség és ahogy mész

már megint szarba lépsz.

Akik látják elmosolyodnak,

Akik a szagát is érzik arrébb húzódnak.

A végen már a koldus sem lesz vidám

amikor meglát,

már nem is válaszol, hogy viszlát!

Tudja jól hogy az alamizsna megint elmarad.

De magára vessen, nem volt jó szerencsemalac!

De hogy a fenébe merek én sirdogálni?

Mikor nálam rosszabb sorsuakért kéne

kiállni.

Én majdcsak valahogy összeszedem magam,

hisz még van bennem erő akarat és lelkesedés

csak tudnám hol a fenébe van?

Aztán valahol belátod, minden a te hibád volt.

Nem figyeltél oda, szórakozott voltál.

A nincsen pénzt meg két kézzel szórtad.

És most utolért a múltad!