A mulandóság fájdalma

Bence_Laszlo•  2020. október 18. 06:36  •  olvasva: 10

Életem robogó vonata,
száguldva rohant tova
Míg maguk a percek múltak csendesen.

Már sok mindenre lehet emlékezni
De még mindig lehet előrenézni.
Hogy mennyi még a mennyi
Nem lehet tervbe venni.

Rövid életem hosszú másodpercekből fűztem össze
Még ha időnként évek is teltek el közte
Mintha álomból ocsúdnék fel néha
Hogy lehettem ilyen hülye, léha.
Hisz többet akartam tenni
Nagyobb akartam lenni.

De az vagyok aki, az én utam ide vezetett
Már nem lehet megbánni azt a napot
Amikor nem tettem valami feledhetetlent és nagyot
De ezek a gondolatok jönnek egyre másra Fehéren csendesen,
mint a hópelyhek hullása
Hogy átkísérjenek az elmúlásba.

B.L.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

liketorn2020. október 22. 08:09

Ember vagy ettől, csak kicsit maximalista :P
Szépen megfogalmazott, kerek gondolatokkal írsz, kilátszik a pallérozottság!
A következő versed úgyis lerombolja ezt a képet(kópén) hiszen lőttél nővadat pl.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom