storm at the sea

Emberek, olvastok ti Szilvási Lajost? Hát olvassatok!

Kevés ember tud így írni, mint Ő. Egyszerre van jelen benne az irónia, a humor, a szarkazmus, a romantikára oly nagyon jellemző túlzó képek, és mellette a végtelen egyszerűeség, helyenként a szinte balladai homály, máskor a legapróbb részletekig menő leírás...

Hiába íródott és játszódik a történet (Egymás szemében) 1975-ben - vagyis több mint 30 évvel ezelőtt! -, annyira modern, annyira mai... olyan, mint mi. A két főhős. Én most vagyok 16, nemsoká' 17. Ők a könyvben 17. 1975-ben. De szinte semmi különbség.

De. Talán annyi, hogy nem ártana, ha a mi korosztályunk is ki tudná úgy fejezni magát magyarul, ahogy ők. Választékosan. Olykor ironikusan. Elgondolkodtatóan... Különben is elborzasztónak tartom, hogy a velem egyidős fiatalok (egyre inkább úgy veszem észre, hogy nem csak fiúk) között a leggyakoribb kötőszó a g**i lett (nem vagyok hajlandó kiírni - ha nem tudod, mire gondoltam, örvendj, mert szerencsés ember vagy).
De ez a könyv....

Értelmes és elgondolkodtató.
Mélyen felkavaró, olyannyira, hogy az egész bensőd belereszket. És sosem felejted el.
Szórakoztató olvasmány, de nem olyan könyv, amit leülsz egy délután és együltő helyedben el is olvasol. Ezt nem SZABAD úgy olvasni! Időnként meg kell állni: rágódni kell rajta, jól megforgatni magadban az olvasottakat, és csak mikor kellőképpen megcsócsáltad minden szavát, akkor olvasni csak tovább. Hogy megértsd. Teljesen. Az egészet. Mert így teljes az élmény.

Annyira....

Áh... imádom. (:

De tudjátok mit? Inkább olvassátok el! ;)

 „Mi lesz velünk, szeplős, drága szeplős?...”