Bálinttal a világ (k)örül!

Nem vagyok elég erős magamban. Remegő lábakkal állok az amúgy szilaj talajon. Vérezni kezd szívem. Lassan...csöpög a vér a padlóra...csöp...csöp...csöp...Mély levegőt veszek: - Nem végződhet így! - Suttogom, miközben a lábam alatt lévő vértócsára meredek, melynek tükörképében egy arcot pillantok meg. Vérem vörös...vörös a vérem....- VÉRVÖRÖS!!!! - Ordítom megfeszített arcizmokkal.- Kérlek...- Szédülök, a pulzusom ismét felugrik az egekig.- Tudom, hogy felfordul....- suttogom a tükörképet nézve révülten.- Minden....más...kihívások várnak....
Gyenge vagyok. De valami mégis erőt ad. Még nem akarok távozni! - Rimánkodok magamban, miközben lábaim megrogynak és arrcal a vértócsába esem.- Bántani fog...valami.... ! Érzem a vérem ízét a számban. Tudom, hogy nincs sok hátra.- Nem kell..keresselek...nem is tettem...mert azt kaptam tőled...- A fejem hasogatni kezd. KI KELL TARTANOM!!!- Azt kaptam...amit előre vártam....
És szorít a szívem. A látásom homályos lesz.
Egy költőnek szüksége van  múzsájára, vagy legalábbis lenne...
Halványan egy nő alakja rajzolódik ki előttem.
- Hívtál, Bálint? - Szól lágyan, kezét nyújtva felém.
- Vérvö...- Kezdem remegő hangon, miközben feltápászkodom, de amikor meglátom ki áll előttem, belém fagy a szó.
- Te nem is Ő vagy...! - Hebegem zavarodottan...
A csend szívdobbanásait a torkomban érzem. A zsigereimben, apró szikraként kezd lángra lobbanni valami apró: az új élet, az új remény lángja.
- Nem engem vártál, igaz? - Suttogja a lány, megeresztve egy félmosolyt felém. - Ó, mert sok mindent kell még tanulnod!
- Ja...öhhh...hogy ne essek arccal bele a saját vérembe! - Vágom rá, arcomat ingem szárába törőlve.- Hogy kerülsz ide?
- Néha nem az érkezik, akit vársz! - Csilingel tovább a lány hangja barátságosan- Lehet, hogy tudod, mi vár a Vörösre, hiszek neked! - De nem azért, mert ő a múzsád: hanem mert más vagy...és...
-És?
- Néha minden álomnak egy szelete valóság. Ezzel tudnod kell együttélni. Talán...talán már nem is ő a múzsád!
- Oké: akkor ki?? -  Nézek a lányra meglepetten.- Neki kell lenni mert nem a hátsója miatt lett Vérvörös és lvekig erre...
- Fogd be! - Közelebb lépett hozzám. Ajkunk már szinte majdnem összeért.- Ne az érdekeljen, hogy körülötted, hogy omlanak össze...
Lágyan megcsókolt.
-....hanem az, hogy te, hogyan épülhetsz fel!
Az édes szavak hallatára, a vér hirtelen a semmivé lett.
Boldog voltam.
Hosszú idők után először.
Végre boldog voltam.