Bacsalmasgirl blogja

Olyanok vagyunk mint két idegen,
Búcsúzni is csak így tudunk ridegen,
Egy kéz fogás maximum két puszi,
Majd arrébb állni nehogy lássa ezt valaki.

Meg se próbálok sírni vagy könnyezni,
Átölelni téged vagy hisztibe kitörni.
Nekem nem érdekem az hogy itt maradj,
Végülis, engem nyugodt szívvel itt hagyhatsz.

Biztos van aki szomorú mert elmész,
Fogja a kezed és mondja; ne menj még!
Hát igen én meg csak állok és mosolygok,
S úgy érzem magamból bolondot csinálok.

Most inkább körbe tekintek, s elmegyek,
De ez a sok ember, most mindenki téged éltet.
Csak én vagyok ilyen, aki ennyire közömbös,
Már azt hiszem nekem fáj ez legjobban mind közül.

Lehet ez az utolsó perc hogy előttem állsz,
Mégsem fogom fel hogy ez mennyire bánt.
Most te sem vagy olyan mint szoktál lenni,
Vajon, most jöttél rá hogy el fogsz utazni?

Rám nézel, arra ki eddig mosolygót,
Láthatóan megértetted hogy mire gondolok.
Megindulok, oda megyek vissza hozzád,
S elbúcsúzom tőled úgy ahogy ez szokás.

Sírok, s könnyeim válladon pihenek meg.
Percekig csak nézem a szemeidet.
Érzem, szavak nélkül is most megértesz,
Engem, ki számodra, még mindig csak egy idegen.