Minden nap egy harc

Az Alföldiben igen nehézkesek voltak a minden napok. Ide kerültek az elhelyezésre váró, és az intézményekből megszökött gyerekek csoportokra bontva. 4 ágyas szobákban voltunk, ami alapból sokszor nehézségeket okozott. Vigyázni kellett a cuccainkra és az sem volt mindegy kinek és mit mondd az ember! 2 hete voltam bent, mikor jott egy lány. Az apja bántalmazta és ezért került be. Nagyon jóba lettünk. Együtt könnyebb volt átvészelni a rácsok mögött töltött napokat. Állandó hangzavar, kiabálás, verekedés vett körül. Sok volt a drogos és olyanok is akadtak bőven akik a testükből éltek már 13 évesen is.. Ha tehettem Norbihoz menekültem vagy a munkába. Az iskolai teljesítményem egyre jobban romlott. Nem tudtam koncentrálni, nem tudtam figyelni. Egyre inkább elveszettnek éreztem magam, de tudtam ez is jobb mint otthon. 6 hosszú hónap telt el, még Timivel(az új legjobb barátnő) végül a 16 kerületben egy lakásotthonban kaptunk helyet. Itt éreztem először, hogy újra lehetek normális gyerek, élhetem az életem és tudom van hova haza menni. Kedves nyugodt környezet. 12-en laktunk ott, de mind a 12-en igazi testvérként tudtunk a másikra nézni. Támogattuk egymást a bajban, a kilátástalanságban, és soha senkit nem hagytunk egyedül mikor tudtuk, szüksége van a támogatásra