Csakegyanya blogja

A lakás otthon felüdüléa volt a számomra, de sajnos ez nem segített azon a helyzeten, hogy állambácsi nem túl sok pénzt adott az életünkre. Már megsem lepődtem rajta, így egy darabig suli mellett dolgoztam. Ugy éreztem sinen van az életem. De aztán ahogy az a nagykönyvben megvan írva jött a szakítás, hiszen mindig van az a pillanat amikor egy hajszálon múlik a kapcsolat jövője és rajtad áll nit is választasz. Ezután kezdtem el élni a nagybetűs életet. Haverok buli na meg persze az újabb és újabb reménysugár hogy végre valaki megért és szeret, de mielőtt még bármi is történne rájössz nem ő kell neked. Jött a félév a szalagavató, és persze ezt sem állta az állambácsi, így háttérbe került az iskola és jött a nagybetűs TESCO karrier.mivel itt már betöltöttem a 18at így átkerültem Timivel a 10kerületi utógondozóba. Itt viszont történtek olyan szarkavarások amiről az jut eszembe elsőnek, ha az embernek ilyen barátai vannak minek az ellenség?!? De ez annyira nem is lémyeges. Szóval a Tesco... Mielőtt még azt hinnétek hogy ez annyira szar, nem nem az, diákként még a fizetés is tisztességes, és csodák csodájára itt várt rám az igazi. Ádámot már régebbről ismertem, dolgoztunk már együtt. Randi randit követett, a sulit otthagytam hogy dolgozhassak, és nemsokkal később a szívem alatt dobogott egy aprócska kis élet ❤️ a nehézségek ellenére úgy döntöttünk hogy megtarjuk. 

Az Alföldiben igen nehézkesek voltak a minden napok. Ide kerültek az elhelyezésre váró, és az intézményekből megszökött gyerekek csoportokra bontva. 4 ágyas szobákban voltunk, ami alapból sokszor nehézségeket okozott. Vigyázni kellett a cuccainkra és az sem volt mindegy kinek és mit mondd az ember! 2 hete voltam bent, mikor jott egy lány. Az apja bántalmazta és ezért került be. Nagyon jóba lettünk. Együtt könnyebb volt átvészelni a rácsok mögött töltött napokat. Állandó hangzavar, kiabálás, verekedés vett körül. Sok volt a drogos és olyanok is akadtak bőven akik a testükből éltek már 13 évesen is.. Ha tehettem Norbihoz menekültem vagy a munkába. Az iskolai teljesítményem egyre jobban romlott. Nem tudtam koncentrálni, nem tudtam figyelni. Egyre inkább elveszettnek éreztem magam, de tudtam ez is jobb mint otthon. 6 hosszú hónap telt el, még Timivel(az új legjobb barátnő) végül a 16 kerületben egy lakásotthonban kaptunk helyet. Itt éreztem először, hogy újra lehetek normális gyerek, élhetem az életem és tudom van hova haza menni. Kedves nyugodt környezet. 12-en laktunk ott, de mind a 12-en igazi testvérként tudtunk a másikra nézni. Támogattuk egymást a bajban, a kilátástalanságban, és soha senkit nem hagytunk egyedül mikor tudtuk, szüksége van a támogatásra 

Miután megismertem Norbit, rájöttem, hogy nekem ez így nem jó. Túl nagy volt rajtam a nyomás, és tudtam, nem akarok így élni. Egy nap, mikor senkisem volt otthon, az iskola helyett, összepakoltam a cuccaim és besétáltam a 8.kerületi Alföldi utcai gyermekotthonba. Elmondtam nekik, miért nem szeretnék anyukámmal élni, és ők azt mondták, hogy ne aggódjak, meg lesz oldva a minden. Mikor felhívták anyut, ő bejött és azt mondta pakoljak, mert nem engedi hogy jobb életem legyen mint ami neki volt. De a nevelők nem engedték, hogy elvigyen. Pár héttel később megjött a határozat, hogy soha többé nem kell vissza mennem hozzá. Igyekeztem normális életet kezdeni. Tanultam, dolgoztam, és igyekeztem mindent a saját érdekeimnek megfelelően tenni. Nehéz volt... És akkor még nem tudtam milyen nehéz 6 hónap vár rám az intézményben. A korábban visszahúzódó énem egy igazán karakán és szókimondó személyiséggé alakult át. Talán néha már számomra is ijesztő változás következett be. 

13 éves voltam. Nagyon befolyásolható és hiszékeny voltam. Édesanyám meggyőzött róla, hogy költözzel vissza hozzá, és én megtettem. Írtam a gyámhivatalnak, és engedélyezték a költözést. Fájt a búcsúzás a nevelőszüleimtől, és talán legbelül érezten is, hogy nem ez a legjobb döntés, de abban a pillanatban a változás íze nagyobb uralmat gyakorolt rajtam mint az észérvek. Persze eleinte minden jó volt, és boldognak is éreztem magam.. Aztán jött a szigor, az indokolatlan tiltások és megrovások. A nyáriszünetem nagyrésze arról szólt, hogy a két hugomra vigyáztam, aztán ahogy telt az idő már iskola mellett is. Anyu mindig hívott, hogy túlóráznia kell, így az én életem teljesen háttérbe szorult. Egész nap mosni, főzni takarítani, gyereket nevelni kellett, mert ha ez nem így történt este j{tt az ordibálás és a terror. Mint később kiderült, nem túlórázott snyu, hanem egy szeretőt tartott.... Ez így zajlott egészen addig, míg betöltöttem a 16. életévemet és elkezdtem dolgozni. Diákmunkát végeztem a tesconál iskola mellett. Egy napom úgy nézett ki, hogy reggel elkészítettem a hugaim, elbittem őket iskolába, aztán elmentem én is suliba onnan dolgozni. Mikor este haza értem már nem sok mindenre volt erőm és energiám. A munkahelyen megismertem egy fiút, akibe beleszerettem és ő támogatott a nehéz időkben.. 

Szóval 2 évesen kerültünk Ócsára nevelőszülőkhöz. Ez volt számunkra a nyugalom szigete. Engem és a nővéremet nem igazán viselt meg a változás, a bátyámat azért egy kicsit igen. Szerető családba kerültünk, és a semmiből hirtelen mimdenünk meglett: szerető család, meleg étel, ruha, játékok és még sorolhatnám. Először egy szobába kerültünk, de nem kellett sokat várni, apu csinált nekünk a két kezével saját birodalmat. Kaptünk külön szobákat, játszó teret az udvarba és egy cuki kiskutyust. Telt múlt az idő, jött az óvoda, iskola, aztán jött a csoda. Anyu kisbabát vár! Mindannyian boldogan vártuk a kishugunkat. E kozben havi egyszer jártunk az édesanyánkoz láthatásra, aki idő közben megházasodott, és ott is született két kishugunk.