BV blogja

erdőben a fák

olvadt fehérben álló

maszkolt valóság

Fogadjátok szeretettel ezt a téli haikumat! :)

A Podmaniczky-nál megállok,

egy gyönyörű házra látok.

Platán előtte, fény rajta,

tiszta kék ég magasztalja.

Sugarak fürge játéka,

téli napunk ajándéka.

Dombormű a homlokzaton:

kisdedekkel játszó asszony.

Olyan, mintha mozognának,

fénnyel együtt táncolnának.

Figyelem az előadást,

Eléri a kellő hatást.

Megbabonázva merengek,

Tudod én nem futok soha,

már rég nem vagyok ostoba.

Felőlem mehetnek tovább,

akár idébb, akár odább.

Férfi vagy vonat gondomat

nem növeli lásd, mert olyan

könnyű a képlet, követhető,

hisz mindig jön a következő.

Sosem szerettem a nevem,
régen Anyám adta nekem.
Szerinte szép dallamos,
szerintem túl darabos.

Hosszú, ezért kurtítják.
Részeit felaprítják.
Marad, amit megfogok,
nevem nem is én vagyok.

Lelkem kabát, így felveszem,

szakadt, foszlott, de szeretem

benne csupaszul önmagam.

Nem rejt el csupán lóg rajtam.

Zsebében köveket hordok,

ezek mind fájdító gondok.

Sérülések, mik lehúznak

rémálmokkal agyonzúznak.

Lelkem színe szénfekete.

Zsebem kövekkel van tele.

Jaj túl sok teher van benne,

kiszakad cérnám belőle.

Kérlek segíts összevarrnom,

sebeim beforrasztanom!

Remélem, hogy siker követ,

eldobhatok egy-két követ.

Ajánlom Nővérkémnek