Heltai Jenő: Pro domo

Tisztelt vidéki kollégáim,
kiket személyem érdekel,
kik verseikkel Duna-Szekcsőn
csinos eredményt értek el,
szegény fejemnek nekiestek,
mert nem vagyok elég magyar,
s mert nem daloltam még a földről,
mely ápol és mely eltakar.

S mert nem daloltam nagymamámról
és nagyapámról eleget,
ellenben glóriába vontam
könnyelmű “nőszemélyeket”:
reám rohantak vad haraggal,
hogy dalaimban nincs morál,
s karakterem minden bizonnyal
mesésen gyönge lábon áll.

És mert a múzsám nem magasztos,
márványba vésett nőszemély,
hanem egy pajkos, sikkes asszony,
ki csókolózik, kacag, él,
a lakjegyzékből kikeresték,
ki ő, mi ő és hol lakik?
S ha bekopogtat kis szobámba,
hát ott marad-e hajnalig?

Tisztelt vidéki kollégáim,
miért ez indiszkréció?
Önök is több izben megírták,
hogy élni szép, szeretni jó.
Szép asszonyoknak udvarolni
mégis csak inkább valami,
mint elvonulni a világtól
és műszerelmet gyártani.

Aztán, hogy engem a múzsához
plátói érzés kötöz-e?
Tisztelt vidéki kollégáim,
ehhez nincs senkinek köze.
Én nem vagyok kíváncsi arra,
hogy kik szerették önöket,
s ha önökhöz betért a múzsa,
hát volt-e abban köszönet?

Ha kihűlőben lesz a szívem,
s tisztelt agyam lágyulni fog,
én is családi gyönyörökről,
s a nagymosásról dalolok.
Tisztelt vidéki kollégáim,
majd akkor adjanak kezet,
és iktassanak be a céhbe,
ha én is impotens leszek.